Árpa Attila lesz a Nagy Ő

Újra képernyőre kerül a Nagy Ő, a TV2 társkereső realityje. Noszály Sándor és Tóth Dávid után ezúttal Árpa Attila keresi párját a műsorban - írta meg a Story.

A színész-rendező neve már csak azért is a meglepetés erejével hathat, mert

egyetlen hír sem szólt arról, hogy Árpa szakított volna párjával, Czakó Alexandrával.


A Nagy Ő – mely az amerikai társkereső műsor, a Bachelor honosítása – először 2003-ban került képernyőre, az első évad főszereplője Noszály Sándor teniszező volt. Majd Molnár „VV” Anikó és a kenus Gyursányszki Gábor került a középpontba, a műsorvezető pedig Szarvas László volt. A csatorna a nem túl meggyőző nézettségi adatok ellenére is úgy döntött, hogy 17 év után feltámasztja a műsort egy újabb élsportoló, Tóth Dávid olimpiai ezüstérmes kajakozó szerepeltetésével. Az Exatlon Hungary-ben és a Dancing with the Stars-ban egyaránt feltűnt Tóth 21 lány közül választhatta ki párját, eközben pedig Stohl András műsorvezető-házigazdával vitatta meg döntéseinek miértjét.

Árpa – akinek Tomán Szabinával kötött korábbi házasságából egy lánya is született – korábban úgy nyilatkozott, párkeresés terén nem sok esélyt ad olyan nőknek, akik csak az ismert embert látják benne, és az ő segítségével próbálnak hírnévre szert tenni. A színész 2020 októberében azzal került be a hírekbe, hogy Tatár Csillának adott interjújában nárcisztikus szociopatának titulálta magát. Egy tavalyi interjúban pedig úgy fogalmazott,

„arra lett képezve, hogy 120 kilós izomgépeket pusztítson el az amerikaifoci-pályán,

vagy arra, hogy olyan nőket tegyen boldoggá, akik nem kifejezetten ezt a finom stílust kedvelik.”

(via: Story Magazin; 24.hu)