Guy Ritchie merészen értelmezte újra a legendák történetét, talán kicsit túl merészül, így Arthur király - A kard legendája nem lett kasszasiker a mozikban, de újranézve sok meglepetést tartogat.
Legutóbb Clive Owen főszereplésével készült Arthur film, szimplán Artúr király (2004) címmel, ami nem volt ugyan világraszóló, de látványosra, izgalmasra sikerült – és valaki azt gondolta, ezt jobban is meg lehet csinálni. Ez a valaki Guy Ritchie volt, aki a Blöff és más gengszterfilmjei piti bűnözőivel népesítette be a kora középkor klasszikus meséjét, hiszen London már akkor is létezett, csak Londoniumnak hívták. És miért is ne lehetne kicsit variálni a történeten, hiszen a már emlegetett korábbi filmből az derül ki, hogy Arthur római szolgálatban álló szarmata zsoldos volt. Na, itt egy striciből lesz a legendák királya.
A történet alapjai ismertek, így igazából nincs semmi meglepetés, inkább a stílus az, ami ha nem is eredetivé, de rendkívül szórakoztatóvá teszi az Arthur király - A kard legendáját (2017). Mivel a klasszikus legendákból merít, így magától értetődik, hogy a druidák mágiája és a Tó Asszonya miatt fantasy-elemeket is felhasználjon, ám a film csak úgy hemzseg a szörnyektől és a varázslatoktól. Az előzetesben látható gigászi harci elefántok már a főcím előtt megjelennek egy óriási, A Gyűrűk Urát idéző csatajelenetben, de csomó más lény is felbukkan. A fantasy-elemek látványos bevonása mellett a legfontosabb újítás, hogy Arthur a lélegzetelállító római romok közé bezsúfolt Londiniumban egy bordélyházban nő fel, aminek később a főnöke és az ott dolgozó nők védelmezője lesz.
Így a majdani király gyakorlatilag egy piti bűnöző, és ez a gengsztervirtus vezeti – illetve először pont nem vezeti - a gaz Vortigern hatalmának megdöntésében is. A dramaturgia pontról pontra követi az ilyen történetek kliséit, de a pofátlanul vagány hangvétel bőven kárpótol a sablonosságért. Ritchie a fantasyt kőkemény akcióval keveri, mi több, Arthur londiniumi ifjúságát gengszterfilmes elemekkel mutatja be (a film legcoolabb jelenete). Mindezekből egy fura elegy születik, ami egyáltalán nem esik szét, mert a rendező tipikus kézjegyei miatt egy laza, vagány film kerekedik belőle. És bár Charlie Hunnam rossz színész, vagy legalábbis nem túl jó, de az erőszakos városi bunkó szerepét mintha csak ráöntötték volna, így gyakorlatilag ugyanazt a karaktert hozza, mint a Kemény motorosokban, csak itt motor helyett lova van, pisztoly helyett kardja. Jude Law is igyekszik élvezettel, gonoszkodó humorral kihozni a maximumot a tipikusan B-filmes beütésű, felskiccelt jellemű Vortigernből.
A többi szereplő lélekrajza legfeljebb egy tőmondatnyi lehetett, de ennél nem is baj, hiszen ha egy Arthur királyról szóló filmben a Kerekasztal egyik lovagját Kungfu George-nak hívják, akkor ne várjunk semmi mélységet, csak kapcsoljuk ki az agyunkat, és élvezzük a bolondozást!
