Az Exatlon kiesője már a második naptól a háta közepére kívánta az egészet

Pár napja egy újabb Kihívó, Szabó-Thomka Hanna búcsúzott az Exatlon Hungarytól és a nézőktől. A versenyző a Mokkában mesélt a játékkal és játékostársaival kapcsolatos érzéseiről.

Szabó-Thomka Hanna pár napja esett ki a játékból, ráadásul a Párbajon saját barátnője, Salander Dorina ellen kellett megküzdenie. A Mokka stúdiójában Pachmann Péter a párbajról és a kinti létről kérdezte.

Szabó-Thomka Hanna; Forrás: TV2 Sajtószoba

 

A kiesett versenyző elmondta, hogy ő és Dorina nagyon szerették volna elkerülni ezt a párbajt, ami az első évadban sikerült is nekik, most azonban már nem volt ilyen szerencséjük. Azt is hozzátette, hogy már nem bánja, hogy így adódott a helyzet – örül, hogy ő jött haza, és Dorina tudott játékban maradni.

Hanna arról is beszélt, hogy a fejében már a párbaj előtt pár nappal megszületett a döntés: ha nem piros játékossal párbajozik, akkor ő megy haza. Tudta, és ezt a csapattagoknak is elmondta, hogy itt neki az Exatlon végetér.

Itthon még azt gondolta, hogy ez egy jó élmény lesz, de a kintlét alatt kiderült, hogy mégsem élvezi a játékot, nem ad akkora élményt, mint amire számított, és ezzel az érzéssel kellett együtt élnie a játék során:

„Ha ez így stagnál, nincs kiút belőle, akkor felesleges, hogy én ott foglalom a helyet.” - fogalmazott Szabó-Thomka Hanna.

Arra a kérdésre, hogy a játék vagy a játékostársak nem adtak-e örömöt, úgy válaszolt, hogy mindkettő. Arról is beszélt, hogy itthon fel sem merült benne, hogy nem fogja szeretni a játékot, de ott rájött, hogy a játék már nem ad neki akkora sikerélményt. Az érzés egyébként már a kintlét második napján megfogalmazódott benne: azt gondolta, hogy jobb ennek véget vetni, mivel úgy érezte, hogy ő itthon boldog.

(24.hu)