Beperlik az X-Faktor atyját

Az egykori versenyző, Katie Waissel szerint Simon Cowell sorozatosan megsértette a gondossági kötelmet.

Katie Waissel az X-Faktor 2010-es sorozatában vett részt, és hetedik helyezést ért el. 2021-ben a zenész nyilvánosságra hozta, hogy poszttraumás stressz szindrómával (PTSD) kezelték, mivel pánikrohamai és öngyilkossági gondolatai voltak, miután a show “leggyűlöltebb versenyzőjének” kiáltották ki.

Waissel ma már ügyvédként praktizál, és épp

jogi lépéseket készül tenni Cowell lemezcége, a Syco Entertainment ellen a gondossági kötelem állítólagos megsértése miatt.

Mivel egy ilyen ügy elévülési ideje három év, Waisselnek meg kell győznie a bírót, hogy érvényesítse a keresetet.

Waissel azt mondta, hogy a szerződés szerint 1 fontot kapott azért, hogy részt vegyen az X-Faktor élő műsoraiban.

“Ez manipuláció és kényszer a javából. Egy hatalmi pozícióban lévő cég keres egy kiszolgáltatott személyt, és azt mondja neki, hogy ez életed legnagyobb lehetősége, e nélkül egy senki vagy. Sokunkkal megtörtént ez, és ez a hatalmas egyensúlyhiány nem igazságos”

– mondta.

Simon Cowell
Forrás: Getty Images

 

Simon Cowell 2004-ben indította a tehetségkutató brit verzióját, majd 2011-ben az amerikait, ami három évig futott, majd Cowell visszatért az angol X-Faktorba, amely 17 évad után, 2021-ben ért véget. Cowell állítólag tárgyalásokat folytat az NBC-vel az X-Faktor amerikai újraindításáról, tavaly pedig egy dokumentumfilmet is bejelentettek, amely a a show kulisszái mögött zajló állítólagos megfélemlítéseket, kizsákmányolásokat és zaklatásokat vizsgálja. Ebben elvileg több, korábbi X-Faktor versenyző is mesél majd arról, hogyan bántak velük a műsorban.

(via NME)