Bőségesen találtunk jó filmeket a szombati tévézéshez

Már délután elkezdhetjük a tévézést a Házibulival, estére pedig többek közt a Hibátlanokat ajánljuk.

Házibuli - Moziverzum, augusztus 22. szombat, 16.25h

A 80-as évek egyik legnagyobb slágerfilmjében a 13 éves Vic élete első házibulijába készül, ahol nemcsak a zene és a tánc, hanem az első szerelem is várja. A kérdés csak az: vajon egy tinédzser a szerelemben meddig mehet el, hol érnek véget a szülők által felálított korlátok, és a saját félelmek az ismeretlentől. Vic titkaival életvidám, modern hárfaművész dédnagymamájához fordul, mivel szülei tizenöt év házasság után krízishelyzetbe kerülnek. Fogorvos papája és rajzfilmrajzoló mamája ugyanis épp hasonlóan váratlan és mulattató kalandokat és bonyodalmakat él át, mint a kamasz Vic...

 

Johnny Guitar - Duna Tv, augusztus 22. szombat, 19.40h

Egy arizonai kisváros határában áll Vienna mulatója, amely szálka a helyi marhatartók szemében. Egy postakocsirablást követően a helyiek a Táncos nevű vagányt és törvényen kívüli cimboráit gyanúsítják, akik gyakran megfordulnak Vienna lokáljában, és az alkalmat kihasználva Viennát is el akarják űzni a környékről. Ekkor érkezik a nő segítségére egy titokzatos idegen, akit gitárjáról csak Johnny Guitarnak neveznek, és akoről csakhamar kiderül, hogy nem már, mint Jonny Logan, a revolverhős, akit egy régi szerelem emléke fűzi Viennához. Amikor a Táncos bandája kirabolja a bankot, Vienna riválisa, Emma Small egy önbíráskodástól sem visszariadó csapattal érkezik a mulatóba, és a két asszony közti végső leszámolás pillanata is elkövetkezik. A Johnny Guitar a westernműfaj egyik legnagyobb amerikai klasszikusa, főcímdala pedig igazi örökzöld melódia.

 

Apád-anyád idejöjjön! - Cool, augusztus 22. szombat, 20.30h

A nyári táborban vakációzó Hallie és Annie (Lindsay Lohan) megdöbbenve veszi tudomásul, hogy úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. A két kislány némi ellenségeskedés után összebarátkozik, s hamarosan rájönnek, hogy testvérek, méghozzá ikrek, akiknek a szülei elváltak. Hamar megszületik a terv: helyet cserélnek és összehozzák szüleiket. A tervet azonban veszélyezteti a papa (Dennis Quaid) csinos és nagyravágyó barátnője.

 

Holnapután - SuperTV2, augusztus 22. szombat, 21h

Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől...

 

Ég velünk - Filmcafe, augusztus 22. szombat, 21h

Mi lesz a gyerekkori barátságokból? Néha botrány. Jake, Brian és Anna nyolcadikban még a legjobb barátok voltak. Csakhogy azóta eltelt vagy tizenöt év, és minden megváltozott. Brian (Edward Norton) katolikus lelkész lett, Jacob (Ben Stiller) pedig rabbi. Amikor azonban Anna (Jenna Elfman) ismét feltűnik, a három egykori jó barát újra összejön: a háromszög aztán a szerelem, a barátság és a hit kérdéseinek örvényébe zuhan. Brian atyának a lelkiismeretével kell megküzdenie, Jake-nek pedig hitközsége összes lányos anyájával: a rabbira ugyanis a környék minden hajadonja szemet vetett.

 

Szex telefonhívásra - RTL Spike, augusztus 22. szombat, 21h

A könyvelő Jonathan élete teljesen felfordul, amikor egy ügyvéd barátja bevezeti egy misztikus szexklubba. Hamar egy milliódolláros bűntény elsőszámú vádlottjává válik.

 

A nagy Gatsby - AXN, augusztus 22. szombat, 21h

Amerika a lázas húszas évek bűvöletében, a laza erkölcsök, az észbontó dzsessz és korlátlan lehetőségek világában él. Nick Carraway, a feltörekvő írópalánta New Yorkba utazik, hogy karriert csináljon. Miközben a saját amerikai álmát hajszolja, egyre közelebbi kapcsolatba kerül a szomszédjával, a titokzatos milliomossal, Jay Gatsbyvel és az elbűvölő unokatestvérével, Daisyvel. Rajtuk keresztül feltárul előtte a szupergazdagok magával ragadó, ám érzelmileg kiüresedett világa.

 

KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2. - Viasat6, augusztus 22. szombat, 21h

Austin Powers, mint brit titkos ügynök üldöz elmebetegeket és szed fel jobbnál jobb nőket téren és időn át. De régi ellenfele, a kissé bizarr, de annál erőteljesebb Dr. Genya is újra feltűnik a színen. Hatalmas váltságdíjat követel, s cserében talán nem pusztítja el a Földet. Austin az egyetlen, aki megmentheti az emberiséget... Dr. Genyanak sok sikertelen próbálkozás után rá kellett döbbennie, hogy nem győzheti le Austin-t, ha csak meg nem szerzi annak "mojoját", finoman fogalmazva azt a libidó-szerű valamit, ami Austin-t legyőzhetetlen szex-szimbólummá teszi. Visszautazik hát az időben, úgy 1969 körülre, és ellopja a hibernált Austin "mojoját". Eközben Austin, egy orosz kémnő karjaiban rádöbben, hogy valami baj történt. Férfiassága felmondta a szolgálatot. Hosszas kutatások után kiderül az igazság: Dr. Genya keze van a dologban. Nem marad hát más hátra, megkezdődik a hajsza az időben. Austin egy vadonatúj Bogárból készített időgépbe pattan, szert tesz egy csodaszép segítőtársra, és elindulnak visszaszerezni a "mojot", legyőzni Dr. Genyát és nem utolsó sorban megmenteni a világot!

 

Szeretet nélkül - Duna Tv, augusztus 22. szombat, 21.35h

A szürke hétköznapok és az embertelen nagyváros visszafordíthatatlanul felemésztette Zsenya és Borisz házasságát. Csak a közös gyerekük sorsa és a közös lakás eladása maradt kínzó kérdésként köztük, már mindketten az új kapcsolataik boldogságát várják. A nagyon feszült utolsó napok állandó veszekedései közben észre sem veszik, hogy mióta nem látták 12 éves fiukat. A bürokratikus rendőrséghez hiába fordulnak, ezért az állam szerepét magukra vállaló önkéntesek segítségével indulnak a kisfiú keresésére. Útjuk során letaglózó mélységeiben ismerhetjük meg napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát.

 

Apró titkok - RTLII, augusztus 22. szombat, 23h

Sarah (Kate Winslet) és Brad (Patrick Wilson) látszólag boldog házasságban élnek a párjukkal. A valóság azonban az, hogy csak a gyerekeik tartják össze a két kapcsolatot. A magányos szülők a játszótéren találkoznak, és hamarosan egymás segítségével újra felfedezik a szabadság és a szerelem érzését. Mindketten tudják, hogy a titkos viszony nem folytatódhat örökké, és előbb-utóbb fény derül rá, melynek beláthatatlanok a következményei.

 

A válságstáb - RTL Klub, augusztus 22. szombat, 23h

Az amerikaiak által támogatott bolíviai elnökjelölt, Pedro Castillo (Joaquim de Almeida) gyengén szerepel a közvélemény-kutatások felmérései szerint. Ám Jane Bodine politikai kampánymenedzser (Sandra Bullock) minden szorult helyzetben tud valamilyen megoldást. Egy percet sem habozik, amikor megtudja, hogy régi ellenfele, Pat Candy (Billy Bob Thornton) már Pedro Castillo ellenlábasának kampánymenedzsere. Bolíviába repül, s elvállalja az állást. A győzelemhez azonban most minden trükköt be kell vetnie.

 

Megérzés - Film+, augusztus 22. szombat, 23h

Linda Hanson (Sandra Bullock) takaros házban él, otthon szerető férje és két csodálatos lánya várja. Élete idilli boldogságban telik _ egészen addig a napig, míg meg nem kapja a hírt, hogy férje, Jim (Julian McMahon) autóbaleset áldozata lett. Linda számára ez a legszörnyűbb, amit csak el tud képzelni. Vagy tényleg csak képzeli? Másnap reggel felébredve ugyanis a ház ura nagyon is elevennek tűnik. Az összezavarodott családanya eleinte azt képzeli, a baleset rémálom volt. Aztán újra megtörténik ugyanaz. Az egyik reggel maga mellett találja a sértetlen Jimet, máskor pedig özvegyként ébred.

 

Hibátlanok - Paramount Channel, augusztus 22. szombat, 23.10h

Walt Koontz (Robert De Niro) előítéletekkel teli agglegény. Szerencsétlen agyvérzést szenved és nem képes jó ideig beszédben kommunikálni. Az orvosok által javasolt kezelésnek részét képezik a gyötrelmes énekórák. Walt szomszédja éppen énektanár. Rusty (Philip Seymour Hoffman) nemi operáció előtt álló transzvesztita férfi és máris annyit cseveg, akár egy nő. Az egyszerre megrémült és dühös Walt kénytelen-kelletlen elfogadja Rusty segítségét, aki pedig éppen az ilyen szűk látókörű fazonokat utálta mindig is a legjobban. Esendő mese az előítéletekről és az egymásra utaltságról.

 

A hálózat csapdájában - Filmcafe, augusztus 22. szombat, 23.20h

Angela (Sandra Bullock), a csinos, szakmájában sikeres nő egy nap arra ébred, hogy kirabolták. De nem csupán a pénzét vették el, hanem mindenét. Nincs többé neve, otthona, állása, személyisége: teljesen kitörölték a központi adatbankból. Csapdába került és egyedül kell kiverekednie magát belőle. Akivel érintkezésbe lép, meghal vagy őt akarja megölni. Ha újra élni akar, a komputerrendszerek bonyolult szövevényében meg kell találnia azt az embert, aki az utasításokat adja. Ám a szálak a legmagasabb körökbe vezetnek.

 

Pillangó-hatás - SuperTV2, augusztus 22. szombat, 23.30h

A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Még elképzelni is rémes, hogy mi lenne, ha valaki képes lenne a múltunkat megváltoztatni _ ez kiszámíthatatlan következménnyel járna jelenünkre nézve...Evan Treborn gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Amikor tudatánál volt, naplót vezetett és most, hogy felnőttként megpróbál visszaemlékezni a múltra, a naplója segít neki ebben. Miközben Evan lassan feltérképezi saját múltját, rájön, hogy egy különös adottság birtokában van: képes az időutazásra! Így visszatér a múltba, hogy helyrehozzon néhány baklövést, amelyek zsákutcába juttatták szeretett barátait. Ám amikor visszatér a jelenbe, rájön, hogy a múlt apró változásai nem javítottak a helyzeten, hanem még nagyobb problémákat okoztak a jelenben...

 

Mentőexpedíció - Prime, augusztus 22. szombat, 23.30h

A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg, csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat. A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására. De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban...

 

Vakító napfényben - M2, augusztus 22. szombat, 00.55h

Adott négy nagyszerű és összességében elég mutatós sztár, egy csodás sziget a Földközi tengeren, ahol nem feltétlenül kötelező ruhát viselni, és ehhez jön a szereplők közötti rengeteg feszültség. A rocklegenda, Marianne Lane partnerével, a dokumentumfilm rendező Paullal, a vulkanikus Pantelleria szigetén piheni ki fáradalmait. Hirtelen felbukkan lányával régi szerelme, Harry, a lemezproducer, és megzavarja a nyaralást. A magával hozott nosztalgia atombombaként robban be Marianne nyugalmába, nincs előle menekvés. A vágy, féltékenység és rock and roll érzéki testet ölt a filmben a perzselő földközi-tengeri nap alatt. Díj-jelölés: Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (2015) _ Arany Oroszlán jelölés: Luca Guadagnino