Celebcella – Karanténsorozat ez is, csak máshogy hívják

Persze, a Viasat új realityje behozott új elemeket a szokásos celebek mellé, de így sem tud sok újat mutatni arról, hogy milyen is az, amikor nem szabad kimenni az emberek közé.

Tavasszal, az első koronavírus idején a kereskedelmi tévék sorban hozták ki a saját gyártású karanténsorozataikat, vagy azért, mert lehetőséget láttak a dologban, de inkább azért, mert csak erre volt lehetőség, hiszen minden más gyártás leállt. A legtöbb ilyen sorozat csak mérsékelten volt élvezhető, hiszen nem volt rájuk kiforrt recept és a szokásos, bármikor bevehethető, szerintem már sokak által unt celebjeiket használták - persze, ki mást használtak volna. A Viasat 6 új műsora, a Celebcella készítői annyival vannak beljebb, hogy bevett formátumból dolgoztak, hiszen ez a Celebs In Solitary hazai verziója. A formátum pedig a következő: négy celeb négy különböző konténerbe költözik be 5 napra egy raktárépületben, odakint pedig a műsorvezető, Papp Gergő és egy pszichológus szakértő, Skultéti-Szabó Katalin kintről kommentálja a látottakat.

Merthogy a bent lévőket kamerák veszik, beleértve azt is, amit a kezükben szorongatnak, de más kütyü nincs a cellaként berendezett térben, senkivel sem érintkezhetnek, és mivel nincs természetes fény, nem tudják, mennyi idő telt el, hol tart a műsor. A könnyítés az, hogy mindenki bevihetett három személyes tárgyat, ami segít elütni az időt, és van egy nagy piros pánikgomb, ha idő előtt ki akarnak jönni. Nekem ennyi derült ki a szabályokról, lehet, hogy tényleg ennyi, vagy ahogy haladunk előre, kiderülnek új dolgok. Nem tudni például, hogyan kapnak enni, csak kiveszik a kaját valahonnan, amikor nekik van jól, vagy fix időben van „etetés”, és ami nem feltétlenül mellékes, mire megy ki maga a játék, vállveregetésre vagy konkrét díjra. Az utóbbi azért nem lényegtelen mozzanat.

Az „anti-social” valóságshow első hetében Berki Krisztiánt, Lakatos Márkot, Megyeri Csillát és Molnár Ninit zárták be – utóbbi kettőről nem nagyon tudom, kicsoda, Berki szokás szerint elég ellenszenves, Lakatos kis adagban szórakoztató -, a második héten Eke Angéla, Farkas Alexa, Henry Kettner és Mischinger Péter következik. És az első körből nem sok derült ki, ez még csak amolyan ismerkedő est, nagy fordulat nem volt, de az kiderült, hogy Papp Gergő nem különösebben izgalmas műsorvezető, és a szakértő sem érzi még igazán a talajt – például minden megszólalásában kényszeresen jelezte, hogy „mi, a pszichológusok ezt úgy hívjuk” -, Papp hangja pedig túl szürke ahhoz, hogy narrátor legyen. Viszont abból, amit a pszichológus hölgy elmondott, kiderült, hogy mire számíthatunk.

Gyakorlatilag lelki terrorra, ha „minden jól megy”, merthogy a napfény hiánya levertséget, a szűk zárt tér szorongást okoz, várható a hallucináció és a pánikroham, amit nyilván nem véletlenül harangoznak már most be. Ami persze érdekes kérdést vet fel, az imidzsükre úgy vigyázó celebek megengedhetik-e maguknak, hogy kivetkőzzenek magukból, hogy hisztit csapjanak és előnytelen oldalukat mutassák. Mert ha nem ezt teszik, akkor nincs izgalom, nincs miért nézni, unalomba fullad az, hogy Molnár Nini hímezget, Megyeri Csilla meg jógázik, ami tényleg olyan, mint egy újabb karanténsorozat aktuális epizódja. Ha viszont bepánikolnak, akkor gyakorlatilag lelki bántalmazást fogunk nézni, és nem tudom, melyik a jobb, de ezt döntse el mindenki maga!

Értékelés: 6/10