Csapjunk bele a négynapos ünnepbe egy kis tévézéssel!

Nem kényeztetnek el november elsején a tévécsatornák, de azért így is találtunk pár jó filmet.

A rózsák háborúja - Filmcafé, november 1. csütörtök, 12.25h

A vérbő fekete komédia egy tizenhét éves házasság megromlásának, darabokra hullásának hiteles krónikája. Rózsáék háborúja a nemek háborújáról szól. A nagy szerelemről, amely néhány csodálatos, romantikus pillanattal kezdődik, az oltár előtt folytatódik, majd eljut a válóperes ügyvéd irodájába. De ez még mindig nem a végállomás: Oliver és Barbara, az egykor boldog pár nemsokára saját szobájában találja magát, a barikád két oldalán. A nehéztüzérség akcióba lép. Repül a váza és a gyertyatartó, és a helyzet egyre rosszabbodik.


A Profi - AMC, november 1. csütörtök, 14h

Josselin Beaumont-ot azzal a titkos megbízással küldik Malagavayba, hogy ölje meg a köztársaság elnökét, a diktátor Yala ezredest. A politikai helyzet azonban megváltozik és a francia kormány érdekei úgy kívánják, hogy inkább feladják Beaumont-ot. Bár az elnök nem végezteti ki, fegyenctáborba viteti, ahol iszonyú megpróbáltatások várnak rá. Két év elteltével azonban sikerül megszöknie. Visszatér Párizsba, hogy küldetését eltántoríthatatlanul befejezze, amikor Yala ezredes három napra érkezik a francia fővárosba. Bár Rosen felügyelő és Eduard százados minden eszközzel próbálja megakadályozni a merényletet, Beaumont állandóan kicsúszik a kezükből. Egy lépéssel mindig előttük jár.

Addams Family - A galád család - Mozi+, november 1. csütörtök, 16.20h

Imádnivalóan rosszindulatú teremtményekből áll a galád család. Gomez és a felesége, Morticia két komisz kölyköt nevel, és néhány fura szerzet él még velük egy tető alatt. Addamsék mindent elkövetnek, hogy minél visszataszítóbbnak tűnjenek a külvilág számára. Ezt azonban annyira bájosan teszik, hogy már-már szeretetre méltóak. Karácsony éjjelén a szeretetről énekel a népes család. Egyedül a kedves Fester bácsi hiányzik közülük, akinek vagy negyedszázada veszett nyoma. A szellemidézés sikerrel jár, Fester megjelenik a küszöbön. Mindenki boldog, amíg rá nem jönnek, hogy valami nem stimmel a bácsival.

Hogyan legyünk szinglik? - Cool, november 1. csütörtök, 21h

Van, aki profi mód műveli a szingliséget, van, aki rossz ebben a műfajban... és van Alice. Meg Robin. Meg Tom, David és a többiek. New York tele van magányos szívvel és testtel, olyanokkal, akik kiválóan érzik magukat a bőrükben és olyanokkal, akik rettentően; és egyáltalán nem akarják mindannyian ugyanazt. Van, akinek életre szóló szerelem kéne, van, akinek csak egy vad éjjel, vagy még annál is kevesebb.
A film a randik, a viszonyok, csalások és nagy szeretkezések világában vezet el, hősei mind páratlan emberek, akik a párjukat keresik - a városban, amelyik sosem alszik.


Álljon meg a nászmenet! - Filmcafé, november 1. csütörtök, 21h

Julianne (Julia Roberts) és Michael (Dermot Mulroney) elválaszthatatlanok. Kamaszkori szerelmük hamar őszinte barátsággá változott, és ők nem is akarnak ezen változtatni. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, Michael egy napon bejelenti, hogy megnősül: feleségül veszi egy milliomos gyönyörű lányát, Kimberlyt (Cameron Diaz). Julianne rádöbben, hogy eddigi életét óriási tévedésben és önámításban élte: hiszen szerelmes a legjobb barátjába! Azonnal nekilát, hogy megváltoztassa az események menetét, és őt vezesse oltár elé az ifjú vőlegény. Az akció első lépése: szerezni magának egy álkérőt, aki majd féltékenységet ébreszt Michaelben.

Repülők, vonatok, autók - Paramount Channel, november 1. csütörtök,  21h

Közeledik a Hálaadás napja. Neal Page, a sikeres reklámszakember New Yorkból Chicagóba igyekszik a családjához. A repülőút általában egy órás, de Nealnek ezúttal nincs szerencséje. Először is, nem kap jegyet az első osztályra. Másodszor, a sors Del Griffith, a kövér és idegesítő ügynök mellé sodorja. A hóvihar miatt útirányt kell változtatniuk, és ekkor kezdődik csak a valódi rémálom: Del elhatározza, hogy mindenáron segít Nealnek. Mindenféle közlekedési eszközt igénybe vesznek, hogy időben hazaérjen.

Tranzitidő - M2, november 1. csütörtök, 21.35h

Szerelmespár találkára megy egy magányosan álló hétvégi házba. Szeretkezés után a húsz éve házasságban élő férfi rosszul lesz, a fiatal nő segítségért siet. Nem ő tér azonban vissza, hanem a halálközeli élményekből ismert Segítő, aki ráveszi, hogy nézzen szembe a múltjával.
A férfi rádöbben, súlyos hibákat követett el, vezekelni próbál, ám a történet itt nem várt fordulatot vesz...

Egyszerűen bonyolult - TV2, november 1. csütörtök, 22.25h

Jane három felnőtt gyermek anyja, jól menő péksége és étterme van. Tíz évvel a válásuk után is baráti kapcsolatot ápol az ügyvéd exférjével. Jane és Jake a fiúk diplomaosztójára készülve összefut egy étteremben. A vacsora borozgatásba torkollik, majd némi nosztalgiázás után az ágyban kötnek ki. A helyzet egyszerűen bonyolult, hiszen Jake-nek csinos, ifjú felesége van, meg egy mostohagyereke. Jane-nek viszont egy félszeg, elvált építész csapná a szelet. A férfi megint belehabarodik a volt asszonyába, akinek az életében nincs igazán helye az exnek.

Carter edző - Cool, november 1. csütörtök, 23.10h

A feszültség egyre nőtt, ahogy a richmondi High Oilers a következő kosárlabda bajnokságra készülődött. A város csupa izgalom volt a veretlen csapatnak köszönhetően, és a lelátók minden meccsen megteltek ujjongó szurkolókkal. Senki sem gondolta volna, hogy 1999. január 4-dikén a közösségben kitör a viszály, és oly sok élet megváltozik, amikor Ken Carter edző lelakatolta a tornatermet, és nem engedte be játékosait, mert azok lerontották a jegyeiket...
Az igaz történet alapján készült Carter edző az ellentmondásos gimnáziumi kosárlabda-tréner, Ken Carter lélekemelő története. Cartert az egekig magasztalták és a sárba döngölték egyszerre, amikor belekerült a hírekbe azzal, hogy az egész veretlen csapatot a kispadra küldte, gyatra tanulmányi eredményük miatt. A kaliforniai Richmondban játszódó cselekmény az emberi bátorság és meggyőződés felemelő, őszinte portréja; arról szól, hogyan lehet legyőzni a környezet által állított akadályokat, hogyan lehet fiatal embereknek egy olyan jövőt felvázolni, amely túlmutat a bandákon, a drogokon, a börtönön, és igen, még a kosárlabdán is.

Fogd a nőt és fuss - Viasat3, november 1. csütörtök, 23.55h

Charley Pearl (Alec Baldwin), a jóképű aranyifjú esküvőjére készül a filmcézár, Lew Horner lányával. A legénybúcsúra Las Vegasban kerül sor és ekkor üt be a baj! Charley egy mulatóban megpillantja a gyönyörű énekesnőt, Vicki Andersont (Kim Basinger). Csupán egy éjszakát tervez a szépséges szexbombával, de a sors és a nő barátja, Bugsy Siegel, a gengszterfőnök másképp dönt. Bugsy (Armand Assante) bosszúból a sajtó nyilvánossága előtt egymáshoz kényszeríti megunt barátnőjét és a kétségbeesett playboyt.

Ne szólj száj! - SuperTV2, november 1. csütörtök, 00.30h

Dr. Nathan Conrad (Michael Douglas), a neves gyermekpszichiáter élete tökéletes. Sikeres, gazdag és gyönyörű feleségével (Famke Janssen) neveli egyetlen kislányukat. Amikor egy katatón, önmagába forduló, hirtelen dühkitörései miatt magánzárkába zárt 18 éves lány, Elisabeth (Brittany Murphy) kezelésével bízzák meg, nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az esetnek. Nem sejti, hogy angyali kinézetű, agyongyötört paciense megváltoztatja az életét. Az első kezelés éjszakáján a pszichiáter lányát elrabolják. Az emberrablók, akik rejtélyes módon Conrad minden lépéséről tudnak, 12 óra múlva kivégzik a lányt. Egyetlen feltétellel engedik szabadon, ha a túszuk apja szótlan kezeltjétől, Elisabeth-től megtud egy hatjegyű számot, ami mindennél fontosabb a végsőkig elszánt bűnözőknek.