Az 1964-ben egy déli kisvárosban három polgárjogi aktivistát gyilkoltak meg, a lakosság és rendőri erők részvételével. Alan Parker az alapján készített megrázó drámát, ami ma is játszódhatna.
Ki gondolta volna, hogy Alan Parker 1988-as filmje jó harminc évvel elkészülte után is majdnem olyan releváns, mint az események, amelyek alapján megszületett. A faji megkülönböztetés, a feketék elleni rendőri erőszak ugyanúgy napirenden van, mint annak idén, újra erőre kaptak a szélsőséges jobboldali irányzatok, ráadásul az Egyesült Államoknak olyan elnöke van, aki nem csak a Ku-Klux-Klan nem kifejezetten titkolt támogatását élvezte, de annak jelszavával - America First - is kampányolt. De mi is történt 1964-ben, ami alapján a Lángoló Mississippi készült?
Három polgárjogi aktivistát, Andrew Goodmant, Michael Schwernert és James Chaney-t, akik a feketék szavazati jogaiért küzdöttek, meggyilkoltak az amerikai Délen, ráadásul minden jel szerint a helyi rendőrség aktív részvételével. Mivel a helyi hatóságok nem hajlandóak nyomozni az ügyben, két FBI-ügynök utazik a Mississippi állambeli kisvárosba, hogy kivizsgálja a gyilkosság körülményeit. Anderson rámenős, kemény fickó, akit nem lehet megfélemlíteni, Ward viszont a szabályzat minden pontját betartva dolgozik. Az első pillanattól kezdve ellenséges környezetben kell, hogy végezzék munkájukat, hiszen hamar kiderül, a bűncselekményben a város szinte valamennyi fehér polgára benne van. Így a hagyományos módszerekkel itt nem érhetik el a céljukat, nekik is be kell mocskolniuk a kezüket.
Bár a különböző polgárjogi mozgalmak nem minden alap nélkül élesen kritizálták a filmet, mondván, hogy az pusztán ürügyként használta a véres gyilkosságokat egy nagyrészt fiktív zsarumeséhez, illetve nem mutatott be egyetlen fontos színesbőrű szereplőt sem, Alan Parker (Madárka, Angyalszív) rendezése zajos sikert aratott. Természetesen a színészi játék miatt. Merthogy a kemény zsarut az a Gene Hackman játszotta, akit annyira megviselt a történet, hogy majdnem felhagyott a színészettel, és ez érződik is a játékán, a partnere a mindig zseniális Willem Dafoe, a rasszista seriffhelyettes felesége pedig az ekkor még nagyon fiatal Frances McDormand, akit Oscarra jelöltek alakításáért. És nem ez volt a Lángoló Mississippi egyetlen jelölése, összesen hét kategóriában volt díjesélyes, köztük a legjobb filmnek járóban, de végül „csak” a legjobb fényképezésért kapott Oscart.
