Az nem ígérhetjük, hogy kiderül, ki volt az a sorozatgyilkos, aki a hetvenes években rettegésben tartotta Amerikát, David Fincher mégis elképesztő filmet csinált róla, ami pont nem az akció miatt izgalmas.
Az Amerikai Filmakadémia szereti David Fincher filmjeit, rendre adogat is néhány Oscart, de meglepő módon A Zodiákust (2006) még egy jelölésre sem méltatták. Pedig nagyszerű, sőt, egyedülálló filmről van szó, egészen fantasztikus alakításokkal, hihetetlen pontossággal és részletességgel összerakott történettel, ami gigászi feladat lehetett. Egyrészt sok-sok esztendőt és számos helyszínt ölel fel a történet, másrészt maga a filmbeli nyomozás is sok szálon halad, sok szereplővel és megannyi mellékvágánnyal, miközben a címbéli gyilkos remekül elszórakozik azzal, mekkora káoszt idézett elő tetteivel – nem a gyilkosságokkal, hanem az újságoknak küldözgetett leveleivel.
A sorozatgyilkos San Franciscóban szedi áldozatait, a rendőrség pedig képtelen a nyomára bukkanni, noha a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány rendőr, újságíró, köztük Paul Avery és egy halk szavú, tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az őrület határán járnak. A film legnagyobb erénye talán, hogy olyan szereplőgárdával dolgozott, amit ma már elég nehéz lenne egy hasonló filmre összerántani, Robert Downey Jr., Jake Gyllenhaal, Mark Ruffalo játszották a főszerepeket, de feltűnt benne a Vészhelyzet Green doktora, Anthony Edwards vagy éppen Chloë Sevigny.
A történet valós eseményeket dolgoz fel, a Zodiákus nevű sorozatgyilkos utáni hajszát a 60-as évek végétől egészen a 2000-es évek elejéig. Mivel Fincher próbált a lehető legakkurátusabb lenni, ezért egyrészt végig záporoznak az adatok, másrészt maga a nagy kép nem, vagy csak idézőjelben áll össze, hiszen a Zodiákusról a mai napig nem derült ki, hogy kicsoda hivatalosan, és bár a film megjelöl egy lehetséges elkövetőt, megannyi kérdés marad megválaszolatlanul. Csakhogy itt nem is a gyilkosságok, nem is maga a nyomozás a fontos, hanem azok megszállottsága, akik magukra vették azt a keresztet, hogy megpróbáljanak a dolgok végére járni. Nehéz mű, sokan felróják neki, hogy vontatott a maga két és fél órás játékidejével, túl sok benne a cselekményszál – tény, hogy komolyan rá kell hangolódni, de megéri.
