Bár a 2010-es A titánok harca nem az ún. kard és szandál műfaj legemlékezetesebb darabja, hőse, a félisten Perszeusz kalandjai így is elég látványosak és izgalmasak.
Jóval azelőtt, hogy a Gladiátor (2000) majd a 300 (2006) elképesztő sikere felélesztette az 50-es években oly népszerű „kard és szandálnak” becézett történelmi kalandfilmeket, készült egy, a görög mitológiából építkező, a maga módján kultuszfilmmé vált alkotás, a Titánok harca (1981). Desmond Davis mellesleg olyan sztárokat is felvonultató munkája, mint Sir Laurence Olivier, Maggie Smith vagy az akkori szexszimbólum Ursula Andress, megmosolyogtatóan kezdetleges speciális effektusai miatt híresült el – a csontvázemberekkel harcoló főhős megannyi mémgyárost ihletett meg. A korát megelőző vagy éppen teljesen idejétmúlt mű azonban mást is megihletett: a műfaj újbóli népszerűségével 2010-ben leporolták a történetet, és elkészítették a remake-et, jóval rangosabb szereplőgárdával, több pénzből, nagyságrendekkel fejlettebb technológiával: ez lett A titánok harca.
A főhős most is a félisten Perszeusz (Sam Worthington), a főisten, Zeusz és egy halandó asszony gyermeke, akinek Hádész (Ralph Fiennes), az alvilág teljhatalomra törő ura elpusztítja a családját. Hádész ráadásul azt követeli az emberektől, hogy áldozzák fel Argosz hercegnőjét, Andromédát (Alexa Davalos) és vessék a szörnyszülött fia, a Kráken elé. Perszeusz vállalja, hogy szembeszáll a szörnnyel, egy csapat harcossal, köztük a veterán Drakóval (Mads Mikkelsen) és Andromédával az oldalán elindul, hogy megakadályozza a káoszt. A tiltott világokban való utazás során csak akkor győzhetik le az útjukba kerülő vérszomjas démonokat és fenevadakat, ha Perszeusz elfogadja a benne rejlő isteni erőt, és saját kezébe veszi sorsának irányítását. Ami fennkölten hangzik, de a lényeg, hogy rettenetesen ronda lényekkel kell megküzdenie.
A francia Louis Leterrier rendező pedig kifejezetten a látványos akcióhoz ért. Ő Luc Besson felfedezettjei közé tartozik, első munkáit is Besson számára végezte, többek között az első két A szállító film fűződik a nevéhez. Leterrier nem forradalmi lángész, hanem ügyes mesterember, sosem voltak kiemelkedően jó munkái, de amit rábíztak, azt rendesen megcsinálta, és ez történt most is. A titánok harca nem kiemelkedő, a hasonló témában készült, de sokkal látványosabb, sokban a 300-at koppintó Halhatatlanok (2011) emlékezetesebb darab, sőt, megkockáztatom, a folytatás, a már más által jegyzett A titánok haragja (2012) talán egy fokkal jobb is, de ez így is éppen elég szórakoztató és izgalmas. Pontosan azt hozza, amit ígér: mitológiai hősöket és szörnyeket, látványos összecsapásokat és isteni igazságtételt, és teszi mindezt a felsoroltakon kívül olyan színészekkel, mint Liam Neeson, Gemma Arterton vagy Jason Flemyng.
A régóta látott, ám ekkor az Avatarnak is köszönhetően szupersztár Sam Worthington pedig remek Perszeusz, és bár kard és szandál filmet emlegettünk, ő speciel egy Nike Trainerben csinálta végig a filmet, amire oldalt egy szandált, előre pedig lábujjakat festettek, nem csak a kényelem, de a biztonság miatt is.
