Egy kis romantika után 18+-os filmek szombaton a tévében

Délután a Kate és Leopoldon romantikázhatunk, aztán lesz itt kosztümös film, majd késő este jön a java.

Kate és Leopold - Paramount Chanel, február 2. szombat, 15.55h

Kate volt barátja, Stuart, különös időszakadékra lel a város eldugott pontján, ahol lehetséges az időutazás. Próbaként vissza akar menni az 1870-es évekbe, hogy lássa, milyen volt akkor a házuk környéke. Véletlenül visszahoz magával egy akkori embert. Leopold igazi úriember. Nemesi származása, öltözéke és modora ugyan néhány New York-i számára feltűnő, de azt hiszik róla, hogy egy életművésszel van dolguk. Hamarosan Leopold beleszeret Kate-be...

Változások kora - Filmcafe, február 2. szombat, 18.50h

A fiatal, tehetséges orvos, Merivel (Robert Downey Jr.) őfelsége, II. Károly (Sam Neill) kívánságára a londoni udvarba tart. Ott tartózkodása során csakhamar kivívja az uralkodó elismerését, aki rangot és vagyont ajánl neki, ha egyik ágyasával, Celiával látszatházasságot köt. Merivel elfogadja az ajánlatot és nőül veszi Celiát. Ám a terv további végrehajtásába hiba csúszik: Robert túlságosan is közel szeretné érezni magához saját hitvesét, s ennek híre az uralkodóhoz is eljut. Az ifjú orvos fényes karrierjének vége szakad, száműzik az udvarból. Merivel barátjánál, egy vidéki kórházban folytatja a praktizálást, de itt sem maradhat sokáig. Elhatározza, újra szerencsét próbál Londonban.

Vonzások és állatságok - Comedy Central, február 2. szombat, 20h

Volt már szerelmes valakibe, akinek csak a hangját hallotta? Brian (Ben Chaplin) például ilyen ábrándozó fickó. Kedvenc rádióműsora a Vonzások és állatságok-show, amelynek műsorvezetője az elbűvölő Abby Barnes pszichológusnő (Janeane Garofalo). Brian berohan a stúdióba, hogy megismerhesse kedvencét és összetéveszti őt Noelle-lel (Uma Thurman), aki csakugyan megfelel az álomképnek. A rádiósztár kéri legjobb barátnőjét, hogy játssza tovább szerepét. Ő maga viszont más néven mutatkozik be Briannek, aki észre sem veszi őt.

Dick és Jane trükkjei - Film Now, február 2. szombat, 20h

Az éveken át tartó kitartó munka meghozza gyümölcsét, Dick Harper a média óriáscég alelnöke lesz. Ám a cég váratlanul összeomlik és Dicknek mennie kell. Még pénzt sem tudott félretenni a borús napokra. Most viszont zuhog, mintha dézsából öntenék. Dick és neje, Jane rettegve nézi, amint a csinos külvárosi otthonuk és az autóik elúsznak, az érdekbarátaik eltűnnek mellőlük. A korrupt munkaadója példáján felbuzdulva Dicknek ragyogó ötlete támad: ha a főnöke lopott, talán ő is célt érhet hasonló módszerrel. Frissen szerzett tudományával Dick és Jane kacagtató bosszúhadjáratba kezd.

Az óriásölő - RTL Klub, február 2. szombat, 21.10h

Évszázadokkal ezelőtt az óriások uralták a Földet, ám az emberek legyőzték őket. Az óriások azóta várnak a lehetőségre, hatalmuk visszaszerzésére. Úgy tűnik, elérkezett az idő, amikor Jack, a parasztlegény véletlenül megnyitja a két világ közötti átjárót. Ezt kihasználva az óriások elözönlik az emberek földjét, pusztítás és rombolás szegélyezi óriási lépteik nyomát. Jack nem sokat habozik, néhány bátor katona oldalán szembeszáll a bosszúálló óriásokkal a királyáért, a népért és a hercegnő szerelméért.

Vad lovak - Duna Tv, február 2. szombat, 22.15h

1949-ben járunk - a klasszikus vadnyugat ideje lejárt, szinte mindenütt a helyére lépett a modern, iparosodott amerikai életforma. Az ifjú John Grady Cole azonban még a régi iskola neveltje, egész életét szeretett lovai között családja texasi farmján töltötte. Nagyapja halála után azonban nincs mentség, John anyja új tulajdonosként azonnal elkótyavetyéli a birtokot. Az anyjától régen elhidegült John gyermekkori jó barátjával nyeregbe pattan és Mexikó felé veszik az irányt, ahol talán még szükség van született cowboyokra. Szerencsével járnak, valóban megkapják a munkát és az elismerést is, John azonban óvatlan fejjel halálosan beleszeret munkaadója, Rocha szépséges lányába…

Kék bársony - Film Mánia, február 2. szombat, 22.50h

Látszólag békés és nyugalmas kisvárosba érkezik az ifjú Jeffrey Beaumont. A mezőn sétálva levágott emberi fület talál. Beviszi a rendőrségre, de ott senki nem jelentette be, hogy hiányozna a füle. Jeff beül a bárba, ahol elbűvöli az énekesnő hangja és szépsége. Kiderül, hogy Dorothyt bizarr viszony fűzi az öntörvényű helyi hatalmassághoz, Frankhez. Az ördögi férfi ugyanis, aki embereivel rettegésben tartja a kisváros lakóit, elrabolta a nő kisfiát. Így zsarolja, hogy minden kívánságát teljesítse. Jeff és a jó szándékú Sandy segíteni akar Dorothyn. Rémálomszerű kaland veszi kezdetét.

Elhagyott szoba - TV2, február 2. szombat, 23h

Egy egyszerű motelszoba: olyan, amilyenből több ezer van az Egyesült Államok minden városában. Egy egyszerű házaspár: olyan, amilyenből több ezer van az Egyesült Államok minden városában. Az autójuk lerobban. Amy Fox (Kate Beckinsale) és a férje, David (Luke Wilson) ezért kénytelen egy éjszakát valahol az isten háta mögött tölteni egy motelben; és jobb híján tévénézéssel töltik az estét. Egészen addig, míg rá nem jönnek, hogy az itt sugárzott horrorfilmek mindegyikének ugyanaz a helyszíne: a szoba, amelyben éppen laknak. Menekülni próbálnak: a szoba, a földalatti alagutak, búvóhelyek és hasadékok mind ugyanannak a filmnek a díszletei. Kamerák figyelik minden léptüket, valaki az ő főszereplésükkel akarja elkészíteni legújabb, legrémisztőbb filmjét. De ebben a filmben a szereplők nem érnék meg a premiert, ezért minél hamarabb ki kell jutniuk innen, mielőtt a mestermű az ő szereplésükkel készül el.

Menekülő ember - RTL Spike, február 2. szombat, 23.15h

Az ártatlanul elítélt Ben Richards kapitány kap egy utolsó lehetőséget: szabad prédaként részt vehet a "Menekülő ember" című élő televíziós show-műsorban, ahol boldog-boldogtalan az ő bőrére vadászhat. Bár ez a szerepkör felér egy halálos ítélettel, Richards nem olyan fából lett faragva, hogy egy szó nélkül hagyná magát lemészárolni.