A Róma egy mozaikszerű, lírai útikalauz, ami sokkal izgalmasabb is lehetett volna.
Egy kissé kaotikus szerelmeslevél Federico Fellini 1972-es filmje, a Róma: árad belőle az örök város iránti kiapadhatatlan szeretet, és az az egyéni nézőpont, ahogy a rendező mindezt látja. Ez nem egy hagyományos film, nincs egységes narratíva, ezek önfeledt vakuvillanások a Trevi-kút és a Colosseum közt.
Álom és valóság összevegyülő ötvözete a Róma némely epizódjában lett tökéletes. Rómához, a városhoz ugyanis köze van a rendezőnek, ismeri, benne él, küzd vele és belefeledkezik, szinte erotikus kapcsolat fűzi a tárgyához. Vegyük csak a Róma »vatikáni divatbemutató« epizódját: ennél feketébb humora egész életművében alig van: érezni, hogy valamiképp ennek a kultúrának és hiedelemvilágnak része volt, ma is része, ezért tudja röhögve kifigurázni.
– írja Bikácsy Gergely a Filmvilágban.
Az egyházi elöljáróságok divatbemutatója valóban groteszk látvány a filmben, de lett volna egy ennél is bizarrabb szekvencia, amit végül nem sikerült leforgatni. A film előkészületei közben Fellini felfigyelt egy anekdotára, mely szerint annak idején úgy akarták kiirtani az Igazságügyi Palota pincéjéből a patkányokat, hogy több száz macskát eresztettek rájuk. Ám a dolog fordítva sült el, és a patkányok felfalták szegény cicákat. Végül az Állatkertből hozott párducok végezték el a piszkos munkát. A rendező szerette volna ezt a sztorit is belevenni a filmjébe, de épp akkor minősítették életveszélyesnek az Igazságügyi Palota épületét, így nem kapta meg a forgatási engedélyt. De nem csak ez maradt ki a Rómából: a nyitójelenet eredetileg a veranói temetőt mutatta volna madártávlatból, aminek igazából szimbolikus jelentősége lett volna: a filmet halottak napján, 1970. november 2-án kezdték el forgatni, és ezt a látképet vették fel először.
(via Wikipedia, Filmvilág 2020/4, Nemeskürty István: Fellini – Szemtől szemben)
