Egy sokszor nézhető darab - Négy esküvő és egy temetés

A Négy esküvő és egy temetés a kilencvenes években nagy sláger volt, és szinte nem létezett olyan nyolcvanas években született lány, aki nem látta. Ha mégis volt ilyen, most pótolhatja. És természetesen mindenki más!

1. A forgatókönyvírónak, Richard Curtis-nek nagy tapasztalata volt az esküvők terén.
Ez nem azt jelenti, hogy ennyiszer házasodott, hanem mint vendég vett részt hihetetlenül sok „Nagy Napon”. Saját bevallása szerint 11 év alatt 72 esküvőn volt tagja a násznépnek. Egy ilyen alkalommal egy másik vendég, nevezetesen egy fiatal lány vele akarta tölteni az éjszakát, és ez adott neki ötletet a forgatókönyv megírására. Curtis visszautasította a lány ajánlatát, amit azóta is bán. Viszont lett belőle egy jó film legalább. A forgatókönyvíró azt is hozzátette, hogy a scriptet anyjának is címezte, ugyanis ezzel akarta neki megmagyarázni, hogy miért nem házasodott meg soha.

2. Eredetileg nem Hugh Grantet választották a film főszereplőjének, Charles-nak.
Grant a meghallgatásra vitt egy felvételt, amelyen ő, mint vőfély látható. Az esküvő a saját bátyja esküvője volt, és a beszédben, ami a felvételen elhangzik, éppen a vőlegény szemén lévő árpáról sütött el poénokat. Richard Curtis-nek egyáltalán nem tetszett, amit látott, és azt gondolta, hogy Grant túlságosan jóképű a szerephez. Egy ponton úgy volt, hogy Alan Rickman játssza Charles szerepét, és Curtis először Alex Jennings-et szerette volna felkérni a szerepre.

3. Andie MacDowellt Katharine Hepburn inspirálta
Andie MacDowell mindenképpen más karaktert szeretett volna játszani, mint előző filmjében, Szex, hazugság, videóban, ahol egy szexualitásában elfojtott karaktert alakított. Az Entertainment Weekly-nek adott interjúban úgy nyilatkozott erről, hogy úgy akarta eljátszani a szerepet, ahogy Hepburn játszotta volna el 40 évvel korábban. "Határozott volt, a erős és intelligens, és meg volt a bátorsága ahhoz, hogy kimondja, amit gondol" - mondta Hepburnről MacDowell.

Forrás: port

 

4. Angol nemesek és arisztokraták is megjelentek a filmben, saját ruháikat viselve
A konzervatív Amber Rudd parlamenti képviselő segítette a producereket, és olyan előkelő méltóságokat szerezett statisztának, mint például a Burlington-i Earl, Simon Marquis vagy a Woolton-i gróf, akik mind fizetség nélkül vállalták el a cameo szerepeket. Rudd is megjelenik a stáblistán, mint „arisztokrácia koordinátor”.


5. A film költségvetése meglehetősen alacsony, 2,7 millió font volt.
A forgatás csupán 36 napig tartott, Michael Coulter, a film operatőre a skót tájról készült vágóképeket vakációján vette fel. A négy esküvőből kettőn ugyanaz a plébános - Rowan Atkinson – adta össze a két ifjú párt, ezért nem kellett még egy szereplőt fizetni.

6. Hugh Grant kevesebb mint 60.000 dollárt (15 millió forint) kapott a szerepért.

7. Hugh Grant allergiás volt a forgatáson.
A színész durva szénanáthával küzdött a film készítése közben, folyamatosan lázas volt és tüsszögött.

8. Curtis-nek megvolt az oka rá, hogy miért nem fedi fel karakterei foglalkozását
„Az volt az indokom, hogy ha - teszem azt - a haverjaiddal lógsz, nem kezded el magyarázni, hogy ki vagy. Nem mondod, hogy »Hello, Charles Bennett. Hogy alakul az életed a banknál, mióta meghalt az apád?«”


9. Az amerikai filmeseknek illetve üzletembereknek gondjaik voltak a filmben elhangzó káromkodással és szexuális tartalommal.
Azt gondolták, hogy a csúnya beszéd és egyebek jelentősen csökkentik a film esélyeit az amerikai televíziós sugárzást illetően. Emiatt az első jelenetet újra is forgatták, és Grant a fuck szó helyett a valamivel kulturáltabb buggert volt kénytelen mondani.

Forrás: Tv2

 

10. A filmstúdió meg akarta változtatni a címet
Egyesek úgy gondolták, hogy a cím kifejezetten taszíthatja a férfiakat, akik nem fognak bemenni a moziba. Több ötlet is felmerült: True Love and Near Misses (Igaz szerelem és közeli veszteségek), Loitering in Sacred Places (Csavargás szent helyeken); Rolling in the Aisles (Pörgés a padsorok között); Skulking Around (Lógás); The Wedding Season (Az esküvői szezon).

 

A film elérhető az Apple TV-n és a Google Play-en.

via Mental Floss