8 remek film a legmocskosabb zsarukról

A jó zsaru unalmas, csak teszi a dolgát, a filmesek a rossz zsarukat szeretik, összeszedtük a legrosszabbakat.

Serpico (1973)

A fiatal Serpico (Al Pacino), a rendőrakadémia elvégzése után, egy New York-i rendőrőrsre kerül, ahol becsületesen és a törvénytisztelő módon akar dolgozni. Azonban a fiatal rendőr mindenhol korrupcióval, kenőpénzzel és a működési szabályzat által megszabott korlátokkal találkozik. Minden szolgálatban töltött napon be kell látnia, hogy a szervezeten belüli bűnözés szálai egyre feljebb nyúlnak. Franket kollégái egyre ellenségesebben kezelik. Serpico kockára teszi az életét, amikor nem törődik bele a helyzetbe, és egyre elszántabban harcolni kezd az alvilággal.

Kiderül, hogy a halálos ellenségeket nem a bűnözők, hanem a rendőrök között kell keresnie.

Sidney Lumet filmje valós személy visszaemlékezései alapján készült, Al Pacino pedig élete egyik legjobb, ha nem a legjobb alakítását nyújtja itt.

A film az APPLE TV--n kölcsönözhető

Forrás: Örökmozgó

 

Higgy neki, hisz zsaru! (1990)

Raymond Avila őrmester (Andy Garcia) a belső ellenőrzésnél dolgozik, amelynek feladata kivizsgálni a rendőrség soraiban előforduló korrupciót. Ezúttal Dennis Peckkel (Richard Gere) gyűlik meg a baja. Avila megbizonyosodik arról, hogy Peck egy követ fúj a bűnözőkkel: segít tisztára mosni a bűnös úton szerzett pénzt, sőt, gyilkosság megszervezésében is segédkezik. Ráadásul nemcsak Avila karrierjét, a házasságát is tönkre akarja tenni, amikor szemet vet a feleségére (Nancy Travis). Mike Figgis rendező (aki később az Oscar-díjas Las Vegas, végállomást is elkészítette) a felszín alatt tartja a feszültséget, amit csak a legvégén enged kitörni.

Ezzel egy vészjósló, pszichológiailag összetett zsarudrámát épít fel.

Ez egy olyan film, amely elsősorban a maszkulin bizonytalanságról szól, ahol a hatalmi dinamika minden jelenettel változik, Gere pedig láthatóan élvezi, hogy egy ilyen szerepkörben is kipróbálhatja magát – ami meglepően jól állt neki.

A film az APPLE TV-n kölcsönözhető

Forrás: Film+

A mocskos zsaru (1992)

LT, a New York-i zsaru (a mindig zseniális Harvey Keitel) semmiben sem különbözik azoktól a bűnözőktől, akiket üldöznie kellene. Egyre lejjebb és lejjebb csúszik a lejtőn, már nem tud és nem is akar tisztán és józanul élni. Rosszul kötött fogadásai miatt rengeteg adósságot halmoz fel, amit képtelen visszafizetni a bukmékereknek. A sok drogtól és italtól elveszti józan ítélőképességét, veszélybe sodorva ezzel családját is. A bajnokság utolsó meccsére egész kis vagyont tesz fel, de ha nem nyer a csapat, már senki sem mentheti meg a lezüllött hekust. Az ötvenezer dolláros jutalom lendíthetne anyagi helyzetén, de a koronatanú, egy apáca, nem hajlandó segíteni a nyomozást. Abel Ferrara igazi pokoljárást mutat be az egyre lejjebb csúszó mocskos zsaru egyetlen éjszakáját végigkövetve, és ezt a kunsztot későbbb kevésbé sikeres módon Nicolas Cage-dzsel is megismételte a Mocskos zsaru - New Orleans utcáin-ban (2009). Igaz, Ferrara ott csak forgatókönyvíró volt, a rendezést Werner Herzog vállalta.

Forrás: Film+

 

Copland (1997)

Ha Sylvester Stallone, akkor Rambo vagy Rocky jut eszünkbe, és a Copland maximum a lista alján kerül csak elő. Pedig James Mangold rendező (Logan - Farkas, A nyughatatlan) bűnfilmje többet érdemelne. A Stallone által alakított sheriff, Freddy a Garrison nevű csendes kisvárosban él, ahol csupa olyan nagyvárosi rendőr dolgozik, akikre mindig is felnézett. Aztán egy éjjel kettős gyilkosságot követ el az egyik városi rendőr, de a mundér becsületének védelmében önvédelemnek állítják be az esetet, és a rendőrt eltűntnek nyilvánítják. Freddy egy rutinellenőrzés során mégis megpillantja őt, és magánnyomozásba kezd, amivel egy egész korrupciós hálózatot leplez le. Stallone-nak, aki 20 kilót szedett fel a szerepért, olyan nagyságokkal kell tartania a tempót, mint Harvey Keitel, Ray Liotta vagy Robert De Niro, és sikerül is neki, hála Mangold rendezőnek, aki tisztában volt Sly színészi hiányosságaival, így végig visszafogta, keveset engedte beszélni és pontosan irányította.

A film az APPLE TV-n kölcsönözhető

Forrás: RTL

 

Kiképzés (2001)

 

„King Kong is beszarna tőlem” – üvölti a veterán zsaru, Alonzo Harris (Denzel Washington), a helyi kábítószer-osztály nyomozója a jóval többre hivatott Antoine Fuqua filmjében, de ekkor már késő. A mindenkit manipuláló Alonzo a rábízott kezdő rendőrtisztet (Ethan Hawke) igyekezett egy olyan csapdába csalni, amely segítségével megszabadulhat adósságaitól.

A nap során egyre mélyebbre próbálja lerántani a gyanútlan fiatal kollégát,

miközben együtt járőröznek, lépésről lépésre gyártja ellene a később bevethető bizonyítékokat. A később rendezővé avanzsáló David Ayer tökéletesen megírt forgatókönyve és az általában jófiúkat alakító, de gazemberként is nagyszerű Denzel Washington elképesztően karizmatikus alakítása együtt teszi az egyik legjobb mocskos zsarus filmmé.

A film az APPLE-ön kölcsönözhető

Forrás: TV2

 

A tégla (2006)

Martin Scorsese rendezése, A tégla egy nagyszerű hongkongi film, a 2002-es Szigorúan piszkos ügyek remake-je, amin kicsit variál, de a lényeg ugyanaz, csak más közegben. Bostonban járunk, ahol a rendőrség az ír maffiával és annak velejéig romlott, szadista főnökével (Jack Nicholson) számolna le. Ezért épül be a szervezetbe a fiatal zsaru (Leonardo DiCaprio), csakhogy a gengszterfőnök is hasonlóan lépett: az egyik embere (Matt Damon) ott van a rendőrségen, ráadásul fontos pozícióban, és minden akciót előre jelez.

A történet párhuzamosan szól a két tégláról,

akik a legkisebb hibát sem engedhetik meg maguknak, mert bármikor lebukhatnak, senkiben sem bízhatnak. Meg is viseli őket a helyzet rendesen. Míg a listán szereplő többi mocskos zsaru a saját érdekeit nézi, a saját zsebét tömi, Scorsese más teljesen más, összetettebb oldalról közelíti meg ezt a jelenséget.

A film az APPLE-ön kölcsönözhető

Forrás: InterCom

12 dolog, amit jó eséllyel nem tudtál A tégláról

Ez az a film, amiért az oly sokáig érdemtelenül mellőzött Martin Scosese végre megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart, pedig "csak" egy remake-ről van szó, amibe ráadásul rondán bele is piszkáltak Mark Walhberg kedvéért.

Tovább

 

Mocsok (2013)

A Trainspottingot is jegyző Irvine Welsh regényéből készült film Skócia legmocskosabb zsarujának vidám kalandjait meséli el. És ő nem azért mocskos zsaru, mert nem fürdik! James McAvoynak sokáig csak a kedves, szimpatikus arcát ismerte a világ. Elvégre ő volt a Vágy és vezeklés hősszerelmese, az X-Men filmek fiatal Xavier professzora és folytathatnám, de ekkor jött a Mocsok, amelynek már a címe is sokat elárul főhőséről, és

megismertük a skót színész másik arcát is.

Hősünk, Bruce Robertson egy cinikus állat, egy szociopata barom, aki drogozik, piál, kurvázik, örömét leli mások megalázásában. Alapjáraton is ilyen, de most egy előléptetés a tét, ő pedig egymás ellen fordítja kollégáit, feleségeiket elcsalja, és titkaikkal tartja sakkban őket. De már ő sem tud szabadulni a hazugságspirálból, amit létrehozott, és nem segít a sok pia, a sok koksz, és az sem, hogy bipoláris személyiségzavarban szenved.

Forrás: MediaPress

 

Tripla kilences (2016)

Az ausztrál John Hillcoat filmje egyszerre hozza a mocskos zsaru filmek belső feszültségét és kiszámíthatatlanságát, illetve a heist movie-k nyers erőszakát és dinamizmusát. Adott egy csapat korrupt rendőr, amely az orosz maffiának (is) dolgozik, ám annak feje, Irina (Kate Winslet) megzsarolja a bandát. Addig nem hajlandó kifizetni a korábbi munkájukat, amíg végre nem hajtanak egy újabb vakmerő rablást,

ráadásul az FBI irodájában.

A csapat tagjai csavaros tervet szőnek, hogyan tudnák ügyesen végrehajtani az akciót. Elhatározzák, hogy figyelemelterelésként kinyírnak egy ártatlan, zöldfülű zsarut (Casey Affleck), így a város másik felében nyugodtan elvégezhetik a munkát. A számításukba azonban hiba csúszik, amikor az újonc Chris Allen nem hal meg. A nagyszerű szereplőgárdával – Chiwetel Ejiofor, Woody Harrelson, Norman Reedus, Gal Gadot és mások – készült film nem aratott bemutatásakor nagy sikert, pedig megérdemelte volna.

A film az APPLE-ön kölcsönözhető

Forrás: RTL