Főhősünkben ténylegesen egy kissrác lakik, és csak a címbéli varázsszó, a Shazam! kell ahhoz, hogy minden beinduljon.
A Shazam! talán többet is érdemelt volna az utóéletét illetően, mert mind az ötlet, mind a kivitelezés jó volt, ehhez képest nem sokat beszélnek róla, a folytatás lehetősége pedig fel sem merült komoly szinten. Pedig a kritikusok szerették, nagyon is szerették, és a mozipénztárakban is jól muzsikált, talán csak két dolog hiányzott belőle: az igazán nagy sztárok, és az, hogy a kemény legyen. Merthogy a legtöbben alig ismerték/ismerik Zachary Levit - leginkább a Chuck című sorozatból lehet ismerős -, az erőszakot pedig nem önmagáért szeretjük, hanem azért jó néha, mert akkor komolyabban vehető a dolog. A Shazam!-ot nem igazán lehet komolyan venni, pont azért, mert a készítői sem vették magukat komolyan, ami speciel egyáltalán nem baj – legalábbis nekünk.
Billy Batson 14 éves, árvaházban és különböző nevelőszülőknél nőtt fel, de ő elszántan továbbra is keresi igazi édesanyját, akitől egy vásári forgatagban szakadt el – miközben történetünk elején pont olyan családhoz kerül féltucat másik nevelt gyerek mellé, akik nagyon szeretik. Mindeközben a varázslók világa felett sötét felhők gyülekeznek: az eddig oly szigorúan őrzött hét főbűn démonai kiszabadulnak, és emberi testbe költözve indulnak a világ meghódítására, ám ahhoz előbb le kell győzniük a Kiválasztottat. Aki persze Billy, mert egy ősöreg varázsló meglátta benne a fantáziát, majd azt mondta neki: „Tedd a kezed a botomra!” – amire Billy azt mondja, fúj, illetve kiröhögi. Mert ez egy ilyen film. És én rég röhögtem ennyit filmen, a Deadpoolt leszámítva.
Igaz, sok idő megy el csak poénkodással, amit a sztori azzal indokol, hogy Billynek ki kell ismernie szuperképességeit, de ezt egy percig se bánjuk, mert ennek a filmnek van saját, rendkívül szimpatikus karaktere, még akkor is, ha több különböző egyéb hatás is érezhető, például a nyolcvanas évek olyan tinivígjátékai, mint Segítség, felnőttem! (1988). A rendezőt, David F. Sandberget például előző munkái, az Amikor kialszik a fény vagy az Annabelle 2. - A teremtés aligha predesztinálta arra, hogy valaha is bármi maradandót alkosson, és mégis felnőtt a feladathoz, ráadásul úgy, hogy az egyik legkevésbé izgalmas és karakteres szuperhős karakterére kellett építenie egy olyan főszereplővel, akinek a nevére még nekem is rá kellett gugliznom. Merthogy Shazam olyan, mint egy sor másik hős, egyiknél sem tud többet, van, akinél kevesebbet, hülyén néz ki a köpönyege és úgy általában mindene, logikus, hogy ezt csak viccre lehetett venni, és Zachary Levi ehhez remek alany volt.
Átjön, hogy ő tulajdonképpen egy 14 éves srác egy nagy buflák izomember bőrében, akihez jár egyrészt maga a 14 éves „eredeti” Asher Angel személyében, aki szintén remek, és egy szuperhős megszállott szárnysegéd, aki Billy bicebóca fogadott féltesója, és az őt játszó Jack Dylan Grazer viccesebb mindkettőjüknél.