Egy tökéletes világban minden nap ilyen filmek lennének a tévében

Nagypénteken a legnagyobb filmklasszikusokkal kapcsolódhatunk ki: Ben Hur, A rettenthetetlen, Halálsoron, Gladiátor és természetesen a Tökéletes világ, hogy csak párat említsünk.

Beethoven - Filmcafe, április 10. péntek, 13.15h

A Newton család tagjai igazán normális emberek. De arról egyikük sem álmodott, hogy egyszer csak feltűnik körükben egy bernáthegyi kutya, és örökre megváltoztatja az életüket, na meg a bútorok állagát. Beethoven, az eb igen súlyos egyéniség, aki a nyirkos, szemeteskukában töltött éjszaka után egy szép reggel arra ébred, hogy megtalálta álmai otthonát. Egy takaros házat kerttel, sövénnyel, és ami a legfontosabb: nyitott kapuval. George Newton hisz a gyerekei ígéretének, akik első lelkesedésükben boldogan fogadkoznak, hogy majd etetik, sétáltatják, egyszóval: gondozzák. Ekkor még csak nem is sejti, micsoda kalandok várnak rá.

 

Grease - SuperTV2, április 10. péntek, 16.30h

Jim Jacobs és Warren Casey nagysikerű musicalje alapján! Nyaralás közben találkozott a tengerparton Danny Zuko és Sandy Olsen, akkor kezdődött a két fiatal szerelme. Ám a nyár gyorsan véget ért, és mindketten azt hitték, hogy többé sosem látják egymást. Ősszel a gimnáziumban azonban újra összefutnak, s kiderül, hogy milyen galibát okozhat, ha a gimi szívtiprójának könnyű nyári kalandja váratlanul felbukkan az iskolapadban…Minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje, amely az ugyancsak emlékezetes Broadway produkción alapul, nem csupán nosztalgikus visszatekintés az ötvenes évekre, hanem energikus és izgalmas zenei tiszteletadás a rock 'n roll aranykorának!

 

Ben Hur - Filmcafe, április 10. péntek, 17.15h

A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalány, Esther társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messalát. Száműzik családját, őt pedig rabszolgasorba döntik. Egy tengeri csata során megmenti a parancsnok, Quintus Arrius életét, aki ezért cserébe fiává fogadja. Rómába indul, hogy részt vegyen egy kocsiversenyen. Legnagyobb ellenfele régi barátja, Messala. Kettejük versenyfutásának egy ütközés vet véget, melyet Ben Hur éppen csak túlél, ám eldönti, hogy a kardját felcseréli Krisztus tanaival. Annak a Krisztusnak a tanaival, aki még halálában is képes arra, hogy az egész birodalmat a feje tetejére állítsa.

 

A rettenthetetlen - Moziverzum, április 10. péntek, 17.25h

A rettenthetetlen jelző William Wallace-t, a XIII. századi skót felkelőt illeti, aki a skót történelemnek valóban az egyik hősi alakja. Sir William Wallace lovag többéves távollét után visszatér szülőföldjére, Skóciába. Kaotikus állapotok uralkodnak: a skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward elfoglalta trónját. A lovagnak hosszú rábeszélés és példamutatás után sikerül ütőképes hadsereggé kovácsolnia elfásult népét. A szépséges Izabella hercegnőt a király saját előnyére próbálja felhasználni Wallace ellen, ám kettejük között szerelem szövődik. A lovagra egyre több veszély kezd leselkedni, a politika és az ármány egyre sötétebb hálóiba kerül, míg végül aztán árulás áldozatává lesz...

 

Az örömapa - RTLII, április 10. péntek, 18.40h

Nagyot tévednek azok, akik azt hiszik, hogy egy esküvő egyszerű és nagyszerű dolog! Az ember lánya, aki még csak nemrégen született meg és még alig húsz éves, egyszer csak azt mondja: megismertem egy fantasztikus srácot és hozzámegyek! Természetes a fiú szörnyű, a szülei kimondottan borzalmasak, az esküvő pedig maga a megtestesült lidércnyomás. George Banks (Steve Martin) mindössze azt szeretné még tudni, hogy egyedül ő, az örömapa érez így?

 

Solo: Egy Star Wars-történet - RTL Klub, április 10. péntek, 18.50h

Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során Han Solo megismerkedik későbbi másodpilótájával, Chewbaccával és találkozik a hírhedt szerencsejátékossal, Lando Calrissiannel, s közös utazásuk végére a Star Wars saga legszokatlanabb hőseivé válnak.

 

Titanic - Prime, április 10. péntek, 19h

1912-ben indul útjára a világ legnagyobb, legelegánsabb, legbiztonságosabbnak vélt óceánjárója, a Titanic. A csodálatos hajón sokféle ember utazik, köztük Jack (Leonardo DiCaprio) és Rose (Kate Winslet), akik két teljesen különböző világból érkeztek, de mégis összehozza őket a sors. Amikor a vesztébe száguldó hajó jéghegynek ütközik, már nemcsak a szerelmükért, hanem az életben maradásukért is meg kell küzdeniük... Belfastban elkezdik építeni a világ legnagyobb gőzhajóját, melynek hossza nagyobb, mint a korabeli New York legmagasabb felhőkarcolója. A hajótest építése feszített tempóban zajlik és két évig tart, a belső dekoráció megalkotása pedig újabb egy évet vesz igénybe. A Titanic 1912. április 10-én, egy szerdai napon, déltájban hagyja el Southampton kikötőjét, hogy újabb két megállás után New York felé hajózzon. És bár a Titanic útja során számos figyelmeztető jelzést kap más hajóktól, amelyek a jéghegyek közelségére hívják fel a luxushajó figyelmét, április 14-én este 11 óra 40 perckor _ alig öt nappal azután, hogy útnak indult _ jéghegynek ütközik. Április 15-én hajnali fél háromkor, kevesebb mint három órával a végzetes ütközés után pedig már az Atlanti-óceán fenekén pihen.

 

Mint a hurrikán - RTLII, április 10. péntek, 20.50h

Megvolt a legénybúcsú, és Ben (Ben Affleck) New Yorkból útnak indul Savannah-ba, hogy oltár elé vigye szíve választottját, és kimondja a boldogító igent, elkötelezze magát egy életre. Ő a legboldogabb ember a világon, mert még nem sejti, hogy egy valóságos természeti katasztrófa tart felé. Sőt, már itt is van, épp most ült le mellé a repülőn. Úgy hívják, Sarah (Sandra Bullock), és egy őrjítően csinos és elsöprő erejű nő alakját öltötte fel.

 

Tolvajok városa - AXN - április 10. péntek, 21h

A Bostonban történő rablások és más erőszakos bűncselekmények nagy részét ugyanabból a kerületből származó tettesek követik el. Doug (Ben Affleck) itt él: ezt a világot ismeri, ezeket a szabályokat fogadja el. Ő és emberei sosem haboznak, mindig megszerzik, ami kell nekik, és nem hagynak nyomot maguk után. Ám most az egyszer hibáznak: egy rosszul sikerült bankrablás során kénytelenek túszul ejteni egy banktisztviselőt (Rebecca Hall) és ettől kezdve minden megváltozik.

 

BÚÉK - SuperTV2, április 10. péntek, 21h

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.

 

Gladiátor - Mozi+, április 10. péntek, 21h

Időszámításunk kezdete után 180-ban Marcus Aurelius császár halálával az egykor oly dicső Római Birodalomban a káosz lesz az úr. Marcus őrült, hatalomvágyó és kegyetlen fia, Commodus kerül hatalomra és első dolga, hogy megszabaduljon ellenfeleitől. Apja bizalmasát, a népszerű és legyőzhetetlennek hitt hadvezért Maximus-t árulónak kiáltja ki, miután az nem hajlandó behódolni neki. Maximus-ra a halál vár és az új császár, ellensége családját is kivégezteti. A rangjától megfosztott egykori hadvezér súlyosan megsérül, de életben marad. Nincstelen földönfutóvá lesz, rabszolga-kereskedők kezére kerül, és gladiátorként kell megküzdenie nap, mint nap az életéért. Csak egyvalami tartja benne a lelket, csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megnyerni minden csatát és eljutni Rómába, hogy a Colosseumban végre szemtől szembe kerüljön ismét azzal, aki tönkretette az életét… Ridley Scott átmentette a XXI. századba a történelmi eposz műfaját a 2000. év egyik legsikeresebb és mindenképpen a legmaradandóbb monumentális filmalkotásával. A Gladiátor már születése pillanatában klasszikussá vált és helyet követelt magának az olyan film remekek között, mint a Ben Hur vagy a Spartacus!

 

Grimm - Filmcafe, április 10. péntek, 21h

A két Grimm testvér, Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm (Matt Damon) szélhámosságból élnek, és a francia hatóságok elől menekülnek. A testvérek rövidesen a fantáziájuk teremtette mesevilágban találják magukat, ahol egy bűvös erdőben titokzatos körülmények között fiatal lányok tűnnek el. Itt tényleg szükségük lesz minden trükkre, ellenfelük ugyanis a Tükör királynő (Monica Belucci).

 

Dennis, a komisz - Film+, április 10. péntek, 21h

Talán tornádó? Megvadult állatcsorda? Vagy valami egyéb természeti csapás? Ugyan, ez csak Dennis, a veszedelem! Mr. Wilson már ismeri a dörgést, de még mindig nem tud uralkodni magán. Abban a pillanatban, amikor a kerítés felett felbukkan a szőke tökfej, vér önti el az agyát, pokoli grimaszokban rángatózik az arca, artikulátlan hörgések törnek fel a mellkasából és habozni kezd a szája. A gyűlölet tárgya és a szőke kobak tulajdonosa a hatéves csöppség, aki mindig jót akar, különösen Wilson bácsinak. Arról azonban már nem tehet, hogy a legjobb szándék mindig visszafelé sül el…

 

Jézus élete - ATV, április 10. péntek, 21h

Jesus amerikai filmdráma, 1979 Rendező: John Krish, Peter Sykes Szereplők: Brian Deacon (Jesus), Rivka Neuman (Mary), Joseph Shiloach (Joseph), Niko Nitai (Simon Peter), Mosko Alkalai (Matthew), Eli Cohen (John), Eli Danker (Judas Iscariot). Jézus életét, halálát és feltámadását felidéző film Lukács evangéliumát dolgozta fel bibliai idézetek alapján.

 

Valerian és az ezer bolygó városa - RTL Klub, április 10. péntek, 21.10h

Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Develgine) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja.Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges fajjal. Az idők során az Alpha 17 milliós lakosa összekovácsolódott _ egyesítették képességeiket és technológiájukat a fejlődés érdekében. Sajnos azonban az Alphán nem mindenkinek ugyanaz az érdeke, láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre...

 

Stephen King: Halálsoron - TV2, április 10. péntek, 22.15h

Paul Edgecomb börtönőrként szolgál a Cold Mountain fegyház siralomházában a múlt század harmincas éveiben. Az E blokkban halálraítéltek várják, hogy végig menjenek a halálsoron _ a folyosón, amely a villamosszékhez vezet. Edgecomb úgy gondolja, már semmilyen meglepetés sem érheti. Ám minden megváltozik, amikor új rab érkezik az E blokkba. Az óriás termetű fekete férfit, John Coffeyt az esküdtszék két fehér gyermek meggyilkolásáért ítélte halálra. A férfi azonban egyáltalán nem tűnik gyilkosnak, sőt, egészen különös képességekkel rendelkezik. Stephen King regényéből.

 

Tökéletes világ - Film+, április 10. péntek, 23h

Egy bűnöző, akit megkeményített az élet. Egy rendőr, aki fáradhatatlanul szolgálja a törvényt. És kettejük között egy védtelen kisfiú, aki elveszítette az édesapját. Hármukban egy dolog közös: a tökéletes világot keresik. Butch Haynes veszélyes, visszaeső bűnöző, aki szociopata cellatársával megszökött a börtönből. Amikor szökés közben a fékezhetetlen cellatárs meg akar erőszakolni egy nőt, és ezzel fellármázza a környéket, Butch kénytelen túszul ejteni az asszony hétéves kisfiát. Hamarosan megindul az embervadászat, az újraválasztás előtt álló kormányzó legjobb emberére, a texasi veterán Red Garnettre és egy ifjú, lelkes kriminológusnőre bízza az ügyet. A legújabb technikai vívmányokkal felszerelve megindítják a hajszát. Az egyetlen bökkenő az, hogy Garnett szíve szerint futni hagyná Haynes-t.