Elhunyt Richard Belzer, az Különleges ügyosztály színésze

John Munch nyomozó megformálója 78 éves volt.

Richard Belzer stand-up komikusként kezdte a pályáját, de az igazi sikert egy sorozatról sorozatra vándorló nyomozó-karakter hozta el neki. 

A színész és komikus 1993-tól tizenhárom éven át játszotta a cinikus és kitartó nyomozó, John Munch szerepét

a Gyilkos utcák és az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály című sorozatokban, a színészettől 71 évesen, 2016-ban vonult vissza. “Akinek volt szerencséje látni, miként alakítja Munch detektívet ebben a két sorozatban, az sosem felejti el, mennyire magáévá tudta tenni a karaktert” – áll a Universal Television és az NBC közös közleményében.

Forrás: Tv2

 

“Richard Belzer nyomozója, John Munch a televízió egyik ikonikus karaktere”

– mondta Dick Wolf, a Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály megalkotója, és hozzátette: “Mikor először dolgoztam együtt Richarddal a sorozatokon, annyira megszerettem a figurát, hogy állandó szereplővé léptettem elő”.

Laraine Newman, aki régi barátja volt a színésznek, és a Saturday Night Live-ban dolgozott vele együtt, így búcsúzott tőle: “Szomorúan értesültem a haláláról, nagyon szerettem ezt a fickót. Ő volt az első barátom, amikor New Yorkba költöztem, hogy a Saturday Night Live-ot csináljuk. Minden héten elmentünk homárt vacsorázni. Az egyik legviccesebb ember volt, akit valaha ismertem”.

Julie Martin, az Esküdt ellenségek executive producere és írója azt írta a Twitteren:

“Ma is hiányzik Richard Belzer. Mindig vidám, örömteli és izgalmas volt vele együtt dolgozni az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály bűnügyein”

Népszerű karaktere, John Munch ráadásul több szériában is feltűnt, többek közt az X-akták Szokatlan gyanúsítottak című epizódjában (5. évad / 3. rész).

A színész Délnyugat-Franciaországban Bozouls-i otthonában halt meg vasárnap. Miként barátja, Bill Scheft író elmondta,

számtalan egészségügyi problémával küszködött, az utolsó szavai ezek voltak: “B*szd meg, te anyab*szó!”

(via The Independent)