Elképesztően jó filmek és sorozatok voltak 1989-ben!

Idén lesz 30 éves Vissza a jövőbe 2, a Baywatch, a Simpson család és a Kutyám, Jerry Lee is. Heti tévéajánló.

Aki szerint régen minden jobb volt, annak most részben igaza van: igencsak menő volt a 30 évvel ezelőtti filmkínálat! Már ekkoriban is főleg a biztos kasszasikernek számító folytatások domináltak: ebben az évben került moziba többek között a Szellemirtók 2, a Vissza a jövőbe 2, a Halálos fegyver 2 és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag. Szintén 1989-es sikerfilm volt a Drágám, a kölykök összementek!, a Holt költők társasága, a Disney-rajzfilmek diadalútját elindító A kis hableány és Van Damme Kickboxere. Ebben az évben érdekes módon két kutyás-nyomozós akcióvígjáték is készült: Tom Hanks Egyik kopó, másik ebje és a Kutyám, Jerry Lee, James Belushival a főszerepben. De 30 éves lesz idén a mai képregényfilmes őrületet elindító, első Tim Burton-féle Batman és Dolph Lundgren Megtorló-mozija, A Büntető is. A máig emlékezetes tévésorozatok közül 1989-ben debütált a Baywatch és a Simpson család – ezeket is beleraktuk eheti tévéajánlónkba, de a fontosabb 30 éves filmekről az idei év során külön-külön is megemlékezünk majd itt a Port.hun.

Hétfő: Kutyám, Jerry Lee

A morcos Dooley nyomozó, James Belushi a korszak tipikus elviselhetetlen, folyton zsörtölődő rendőre, akivel egyetlen kollégája sem hajlandó együtt dolgozni, így a címbéli német juhász, a Jerry Lee nevű kábítószer kereső kutya lesz végül a partnere. Hiszen ugye a '80-as években nem készülhetett olyan zsarufilm, amiben ne kettesével keveredtek volna bajba a rend éber őrei – lásd többek között a szintén 1989-es Halálos fegyver 2-t, ami máig a buddy cop zsáner egyik alapvetése.

Érdekesség, hogy 1989-ben James Belushi és Tom Hanks is olyan bűnügyi filmben játszottak, ahol a főhős egy rakoncátlan kutyát kap maga mellé. Az újdonsült gazdik a hátuk közepére sem kívánják az ebeket, de persze a film végére mindenki összehaverkodik derék négylábú társával. A Kutyám, Jerry Lee-t '89 áprilisában mutatták be a mozik, az Egyik kopó, másik ebet júliusban – ez tehát ugyanolyan alkalom volt Hollywoodban, mint amikor két Herkules-film ment a mozikban, vagy amikor Roger Moore 1983-as Polipkája mellé Sean Connery leforgatta a saját Bond-filmjét, Soha ne mondd, hogy soha címmel!

Kedd: Vissza a jövőbe 2

1989. november 22-én mutatták be az amerikai mozik minden idők legjobb időutazós családi filmjének a folytatását. Az 1985-ös Vissza a jövőbe folytatásában Marty (Michael J. Fox) és a Doki (Christopher Lloyd) a most már repülni is képes De Lorean DMC–12-essel a jövőben akarják megakadályozni Marty fiának letartóztatását. A küldetés sikerül, ám a ravasz Biff (Thomas F. Wilson) egy 2015-ből elcsent sportkönyvvel 1955-be visszautazva rengeteg pénzt nyer a fogadásokon, így egy alternatív 1985-ben már egy maffiaállam teljhatalmú ura – akit természetesen csak Marty állíthat meg!

A Birodalom visszavág, a Terminator 2 és A bolygó neve: Halál mellett kevés olyan mozis franchise van, ahol a második részt jobban szeretik az emberek az elsőnél. A Vissza a jövőbe 2 viszont ilyen, mert itt a bolondos Doki az unalmas 1985-ös évből az akkor még utópisztikus jövőnek számító 2015-ös esztendőbe be vitte el Martyt, ahol a tinik légdeszkán repkednek és önbefűzős Nike cipőt hordanak, a kutyákat drónok sétáltatják, bálákban állnak a leselejtezett compact disc-ek (mi meg még azt sem tudtuk ekkoriban, mi az a cd!!!), Spielberg fia pedig leforgatta a Cápa 19-et. Máig visszatérő cikktéma a filmes oldalakon, hogy mi vált mostanra valóra a Vissza a jövőbe 2-ből – ősszel alighanem mi is írunk majd egy listát itt a Porton!

Szerda: A nagy csapat

1989. április 6-án került az amerikai mozikba „a korszak Bosszúállókja”, vagyis egy olyan blockbuster, amiben egy rakás korabeli sztár együtt alkot valamilyen csapatot, és az egójukat félretéve közösen kell legyőzniük valamilyen nagy akadályt. A nagy csapatban együtt játszott többek között Charlie Sheen, Tom Beringer, Wesley Snipes, Rene Russo és a 24 sorozat fekete elnöke, Dennis Haysbert!

A Cleveland Indians baseballcsapat tulajdonosa direkt vesztes csapatot állít össze, hogy csendben elveszítve a bajnokságot, nyugdíjba vonulhasson. Az edző egy igazi, kétbalkezes bandát verbuvál össze, amelynek tagjai járni sem tudnak egyenesen, nemhogy ütni. Eleinte minden a terv szerint halad, mindenki felkészül a csúnya vereségre, ám a balfékek csapata egyre népszerűbbé válik a közönség körében: a nézősereg buzdításától hirtelen megtáltosodnak a srácok, és elkezdenek menetelni a bajnokság döntőjébe! 

Csütörtök: Baywatch

30 éves lesz szeptemberben David Hasselhoff legnagyobb tévés sikere – bár a Baywatch sorozatot valószínűleg nem miatta, hanem a fürdőruhás lányok miatt szerették sokan (ahogy a Knight Riderben is inkább a beszélő kocsi volt az igazi sztár, és nem a szőrös mellkasú színész).

A férfiak természetesen a belassítva fövenyen futó Pamela Anderson és Erika Eleniak miatt nézték a sorozatot, de azért a női nézők is kaptak például egy kockahasú, fiatal Jason Momoát vagy más kisportolt vízi mentőt. Ma már furcsa belegondolni, hogy az NBC az első évad után el akarta kaszálta a sorozatot, David Hasselhoff azonban annyira bele volt szerelmesedve a vörös úszódresszes életmentők kalandjaiba, hogy saját pénzből egészen 1999-ig egyengette a Baywatch útját, milliókat szögezve ezzel a tévéképernyők elé világszerte.

Péntek: A Simpson család

Létezik olyan ember, aki ne ismerné a lassan 30. évadánál járó Simpson családot?  Az atomerőműben dolgozó, bugyuta Homer, a mindig minden kópéságra kapható Bart, és az okos kis Lisa ma már legalább olyan népszerű figurák, mint Miki Egér, Tapsi Hapsi és Superman!

Az 1989. december 17. óta tartó siker nem véletlen, hiszen az alkotó, Matt Groening és a gegcsapata Springfield lakóival a mindenki által jól ismert hétköznapi helyzeteket, a legismertebb sztárokat és a legnagyobb filmsikereket figurázza ki, igencsak harsány humorral. Néha viszont ezek a poénok kicsit félremennek: 2018-ban többször is szóba került, hogy az alkotók kiírják az indiai akcentussal beszélő boltos, Apu Nahasapeemapetilon karakterét a sorozatból, mivel sztereotip módon mutatja be az Amerikába emigrált, beilleszkedni vágyó indiaiakat és pakisztániakat.