Az RTL Reggelitől nemrég elköszönő műsorvezető októbertől egy heti magazinműsor házigazdája lesz.
Ahogyan arról itt, a PORT oldalán is beszámoltunk Papp Gergő, az RTL Reggelijének műsorvezetője élő adásban tudatta a nézőkkel, nyolc és fél után távozik a csatornától. Mostanra pedig már az is kiderült, hova megy tovább.
Kapcsolódó
Élő adásban jelentette be Papp Gergő, hogy otthagyja az RTL-t
Nyolc és fél év után távozik a műsorvezető a csatornától.
TovábbA Media1 cikke szerint a tévés a Kontrollhoz igazolt, ahol Riporterek címmel kap saját műsort. A heti magazin októberben startol, a tervek szerint pedig Papp műsorvezetőként és szerkesztőként is részt vesz a műsor készítésében, ami a hazai közélet fontosabb eseményeit mutatja majd be hétről hétre.
Papp Gergő egyébként az elmúlt években elsősorban az RTL Reggeli egyik állandó műsorvezetőjeként volt látható, korábban azonban dolgozott a TV2-nél is. A Napló című műsor által ragadt rá például a Pimaszúr becenév, amiből később önálló műsorformátum is született, a Pimaszúr Ottalszik és a Pimaszúr Átcuccol összesen négy évadot és hatvan epizódot ért meg a TV2-n és az RTL-en.
Emellett pedig producerként és műsorfejlesztőként is dolgozott, többek között a Viasat Dr. Csernus, valamint Kordáék a Föld körül című produkciói köthetők a nevéhez.
„Szeretnék még utoljára elbúcsúzni a kedves tévénézőinktől a Reggeliben, mert nyolc és fél év után eljött egy olyan pillanat, amikor... Imádlak titeket, imádom ezt a műsort, de jött egy olyan lehetőség, ami picit felrázza az embert. Újra terepre menni, mostantól az egyik legdinamikusabban fejlődő internetes portálnál kaptam lehetőséget. Újra riportokat készítek, házigazda leszek, szerkesztek, a kreatív agyamat megdolgoztatja. Ugyanakkor fantasztikus hálával tartozom az egész csatornának és a Reggelinek! Nyolc és fél év baromi sok idő”
– mondta Papp a búcsúzáskor, a bejelentéséről pedig később az Instagram-oldalán is közzétett egy videót.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Több új műsort is indít a Kontroll
A Kontroll egyébként több új műsorral is jelentkezik: Tarr Péter főszerkesztő elmondása szerint ősszel önálló heti műsort kap a szexuális felvilágosítás és edukáció, emellett összeesküvés-elméletekkel és tévhitekkel foglalkozó tartalmak is érkeznek, valamint a tudományos és kulturális témák is rendszeresebben jelennek majd meg. Természetesen a politikai tartalmak sem tűnnek el, a szerkesztőség a jövőben is élőben tudósít majd az Országgyűlés ülésnapjairól, lényeges közéleti eseményekről, illetve demonstrációkról is.
via Media1





