Március 26-án dől el, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerik a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket idén is ünnepélyes díjátadó gálaesten adják át, az esemény műsorvezetője Gundel Takács Gábor lesz.
Ötvenöt éves korában, súlyos betegségben meghalt Bényi Ildikó műsorvezető, aki közel harminc éven át vezette az MTVA népszerű kívánságműsorát, az Önök kérték!-et.
Az már kiderült, hogy Miller Dávid újrázik a műsorvezetői poszton, de most fény derült műsorvezető párjára is.
Till Attila nevét már biztosra vettük, hiszen a személye már összefonódott a nagy múltú műsorral, most azonban kiderült, hogy Ördög Nórával vezeti majd a tehetségkutatót.
Szondi Vanda, az RTL Híradó és a XXI. század című műsorok állandó riportere és Ember Márk, színész csatlakozik a gárdához. A Reggeli nézői május 6-tól számíthatnak rájuk a képernyők előtt.
A Jo Koy nevű, nálunk nem túl ismert standuposnak szinte mindenki gyűlölte a vasárnap esti díjátadón nyújtott produkcióját.
Több mint 5 millió forintot veszített szegény játékos – akinek nem a tudása hiányzott, hanem a szerencséje.
Az RTL egy holland műsort magyarított, amikor elkészítette Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban saját verzióját, ami meglepően nézhetőre sikerült, mi pedig levontunk néhány tanulságot a gyilkosos-nyomozós széria kapcsán.
A színésznő szerint a sztárnak nem volt elég jó a brit akcentusa, és ezt nem győzte hangsúlyozni az összeolvasásnál.
Erdélyi Mónika, a Mónika show egykori műsorvezetője sosem fogja megbocsátani magának, hogy nem tudta, mi is volt Mekk Elek.
Kecsmár Alexandra a Fókusz új házigazdája Barabás Évi és Gál Petra mellett. Érkezik két új meteorológus az RTL csapatába, és a késő esti RTL Híradóban új műsorvezető debütál.
Több nagy bejelentést is tett a TV2 programigazgatója, Fischer Gábor a Sorozatwiki múlt hét végi podcastjében.
Járai Mátét kirúgták az RTL reggeli műsorából, és ezt Lakatos Márk és Osváth Zsolt is nehezen emészti meg.
Közel két év után Járai Máté búcsúzik a Reggeli csapatától, az RTL nem hosszabbította meg szerződését.