Festőművész.

1942-1949: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Szőnyi István, Barcsay Jenő. 1949-1952 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Barcsay tanársegéde volt. 1978: az Italia 2000 kiállítás ezüstérme, Nápoly.

Első nonfiguratív munkái a 40-es évek első felében születtek. Dekoratív színritmusaival, lazán hullámzó felületeivel eleinte szinte ösztönösen kapcsolódik az Abstraction-Création által meghonosított hangütéshez, majd az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportjának holdudvarába kerülve a Martyn, Gyarmathy, Marosán fémjelezte nonfiguratív művészet képviselője lett a lágy geometriára jellemző bujkáló színfelületeivel, ill. szürrealisztikus álomvilágával.

A '40-es évek végétől az ún. Négyesfogat tagjaként (Nuridsány Zoltánnal, Jánossy Ferenccel, Sugár Gyulával) kísérletet tett a modern művészet és a szocreál összehangolására. Ettől kezdve életműve két részre szakadt: míg a hivatalos kiállításokon egészen a 70-es évek végéig átlagos posztimpresszionista képekkel szerepelt, műtermében folytatta nonfiguratív művei sorozatát.

Az 50-es, 60-as évek fordulóján megérintette a Bazaine, Tal-Coat-féle lírai absztrakció, majd a kalligrafikus tasizmus és az informel is. Emellett több csorgatásos technikával készült képe született. A 60-as években Kassák Malom-tóbeli köréhez csatlakozott, de munkái csak külföldön szerepeltek. Később a hard egde és a szignálfestészet körébe sorolható, az egyneműen fedett színkörök és csíkok kromatikus modulációit vizsgáló műveket alkotott. Több húron játszó, kiérlelt absztrakt festészete fontos szerepet játszhatott volna kora magyar művészetében, de oeuvre-jének fontosabb része egészen a 90-es évek közepéig el volt zárva a nyilvánosságtól.