Engedjétek el Lóbeltet - Ezekkel a filmekkel pihenj rá a karácsonyra!

Remek filmek várnak szerdán, és már déltől elkezdődik a jó filmek áradata!

Pénznyelő - AMC, december 23. szerda, 12h

A fiatal házaspár, Walter Fielding és Anna Crowley új lakást szeretnének maguknak, ám pénzük az nem sok, úgyhogy nem fűznek nagy reményeket az akcióhoz. De meglepő módon hihetetlen szerencsések és hihetetlenül alacsony áron jutnak egy gyönyörű házhoz. Ám abban a pillanatban, amikor beköltöznek, elindul a lavina és a lakás a szó szoros értelmében szinte atomjaira esik.

 

Brian élete - AMC, december 23. szerda, 13.50h

A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian. Róla a napkeleti bölcsek tévedésből azt hiszik, hogy ő a megváltó. Brian élete ettől a perctől kezdve tévedések és félreértések sorozata. Júdea ekkoriban forrong: zsidók harcolnak a szabadságért, a rómaiak és egymás ellen is. Brian közelebbi kapcsolatba kerül az egyik elvakult, ám annál ambiciózusabb lázadó csapattal, méghozzá Judith, a szépséges, ám elhivatottan feminista forradalmárlány révén. Brian, hogy rátermettségét bebizonyítsa, Róma ellenes jelszavakat pingál Pilátus palotájának falára. A forradalmi tett végrehajtása közben azonban egy római katona rajtakapja, kijavítja a helyesírási hibákat, és arra kényszeríti, hogy százszor leírja a helyes mondatokat. A forradalmároknak annyira imponál Brian elszántsága, hogy soraikba fogadják és bevonják legközelebbi akciójukba. Az a tervük, hogy elrabolják Pilátus feleségét. Ám ez a nagyszabású plánum egy másik csapatnak is az eszébe jut. A két csoport egymást akadályozva először csak heves szópárbajt vív egymással, majd a csodálkozástól elámult rómaiak szeme láttára végez egymással. Brian az egyedüli túlélő, őt azonban a rómaiak elfogják. Nem ő lenne azonban, ha nem tudna megszökni a fogságból. Innentől kezdve azonban szinte pokol az élete, hívők egyre népesebb csoportja követi minden lépését. Követői meg vannak győződve arról, hogy ő az oly régen várt Messiás. Szinte megváltás, amikor a rómaiak újból elfogják. Ám Pilátus most már arra készül, hogy keresztre feszíti őt...

 

Pillangó - Film Mánia, december 23. szerda, 14.35h

Henri Charriere önéletrajzi bestsellere nyomán készült ez a klasszikussá vált film, mely egy szökés története a világ egyik legkegyetlenebb börtönéből, a Guyana-i Ördögszigetről. Főhőse, Pillangó kisstílű tolvaj, ám rákennek egy gyilkosságot és életfogytiglani büntetésre ítélik. A lehető legkíméletlenebb helyre kerül, a sziklás, kopár Ördögszigetre, mely 20 mérföldnyire fekszik a szárazföldtől, és ahonnan nincs menekvés. Ám Pillangó minden elképzelhetőnél elszántabb, és a kényszermunka közben minden idejében a szökésen töri a fejét. Minden reménytelensége ellenére rendületlenül hajtja őt előre egyetlen célja: a szabadulás. Ám addig, még ő sem sejti, mi mindent kell kiállnia.

 

A Nílus gyöngye - SuperTV2, december 23. szerda, 16.25h

Joan elvállalja, hogy megírja egy afrikai ország uralkodójának, Omar arab sejknek az életrajzát. A helyszínen kiderül, hogy a sejk ellenszenves zsarnok, aki egy különös gyöngy révén az egész keleti világ feletti uralomra tör. Joant bebörtönzik és bár az időközben felbukkanó Jack segítségével sikerül megszöknie, az ékszer rejtélye nem hagyja nyugodni. Az ellenség ismét ugyanaz: a heves vérmérsékletéről ismert Ralph nyomában járnak, aki pontosan tudja, hol rejtőzik ez a bizonyos kincs.

 

Jószomszédi iszony - Filmcafe, december 23. szerda, 16.40h

Alex (Ben Stiller) és Nancy (Drew Barrymore) az ígéretes fiatal pár beköltözik álmai otthonába. Csupán egy apró szépséghibája van az álomháznak, hogy a felső szinten egy életjáradékos anyóka tengeti napjait. Alex és Nancy nem is sejtik, hogy a látszólag barátságos és rozoga hölgy valójában egy undok, rosszindulatú nyanya. Egy ravasz, dörzsölt, minden hájjal megkent banya. Egy elvetemült, megátalkodott, gonosz, égetnivaló szipirtyó! Tébolyító harc kezdődik a nyugalomért és a lépcsőházért.

 

Híd a Kwai folyón - Film Mánia, december 23. szerda, 17.40h

Délkelet-Ázsia a második világháború idején. A japánok egy stratégiai szempontból igen fontos hídat építtetnek az angolokkal. Ha a híd felépül, az a szövetségesek nagyon sok katonájának életébe kerül. A tábor két részre szakad: a foglyok egy része rombolna, míg mások engedelmesen építenének. Mindeközben útnak indul egy kommandós egység, hogy felrobbantsa a hídat a Kwai folyón.

 

A vasálarcos - Moziverzum, december 23. szerda, 18.20h

Alexandre Dumas regénye alapján! XIII. Lajost a dölyfös XIV. Lajos követi a trónon, akinek uralkodása alatt egész Franciaország éhezik. A király az egykori testőrének, Athos fiának menyasszonyát szemeli ki ágyasául. Hogy megszabaduljon riválisától, a fiút végzetes csatába küldi. Athos haragjában felkeresi régi bajtársait, Porthos-t, Aramis-t és D'Artagnan-t, hogy segítsenek végrehajtani tervét. Ki akarja szabadítani a piperkőc király börtönében raboskodó rejtélyes foglyot. A mendemonda szerint a vasálarcos férfi nem más, mint a király ikertestvére. A népet sanyargató király helyett így őt akarják trónra ültetni...

 

Szökőhév - SuperTV2, december 23. szerda, 18.40h

A fiatal Anna (Amy Adams) kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára minden szempontból tökéletes férfi végre feleségül vegye. A probléma csak az, hogy a sors egészen mást tartogat számára.Miután a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik, Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Szerencsére ráakad egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét. Anna-nak nem is kell több, elhatározza, Dublinba megy választottja után, hogy térden állva kérje férjül. A tökéletesen eltervezett fiúkérés azonban nem megy olyan könnyen. A csöppet sem zökkenőmentes utazás és a borzalmas időjárás keresztbetesz Anna-nak, így Írország másik felén ragad, messze párjától. A váratlan helyzetben kénytelen egy igen jóképű ám annál cinikusabb férfi, Declan (Matthew Goode) segítségét kérni, hogy vágjon át vele az országon és keressék meg együtt barátját. A kalandos utazás alatt az alkalmi páros azonban rádöbben, hogy a szerelem felé vezető út nem mindig egyenes.

 

Idétlen időkig - Sony Max, december 23. szerda, 19.50h

Az időjós Phil önző, cinikus szűklátókörű alak, aki utálja a világot és pokollá teszi mások életét. Amikor vidékről kell tudósítania, már alig várja, hogy visszatérhessen Pittsburghbe a "száműzetéséből". Ebben azonban megakadályozza a váratlan hóvihar, amelyről azt jósolta, hogy nagy ívben elkerüli a környéket. Másnap reggel különös dolog történik vele: úgy érzi megismétlődik vele az előző nap, minden nyomorúságával együtt. A következő nap sem változik a helyzet, megint minden újra megismétlődik. A kétségbeesett Phil orvoshoz, majd pszichiáterhez fordul segítségért.

 

Pénz beszél - Film Mánia, december 23. szerda, 21h

A jószívű, mindenki kedvence Brandon Lang (Matthew McConaughey) egy év leforgása alatt milliomosok vagyonával játszó John Anthonyvá válik, aki nyolcvan százalékos biztonsággal tippel bármilyen meccsre. Arra persze csak később döbben rá, hogy mentora, Walter Abrams (Al Pacino) csúnyán átverte, és a játék nem csak pénzre megy. A milliós fogadásoknál már az élete is tét, a nagy halak, főleg Novian (Armand Assante) ugyanis nem szeretik, ha elúszik a pénzük.

 

Kegyetlen bánásmód - Filmcafe, december 23. szerda, 21h

Miles Massey nagymenő Los Angeles-i válóperes ügyvéd. Sikerei csúcsán van: lenyűgöző az ügyfélköre, a pereit nagy arányban nyeri, a szakmában tisztelik, sőt, még egy kikezdhetetlen házasság előtti szerződést is elneveztek róla. Az élete mégis üres és unalmas. Miles ezért új kihívásokat keres. Ez pedig a gyönyörű Marylin Rexroth személyében érkezik, aki Miles egyik ügyfelének leendő ex-felesége, és egy magánnyomozó segítségével ki akarja forgatni a dúsgazdag férjét a vagyonából. Miles meghiúsítja az akciót, ám a nő nem hagyja annyiban a dolgot, ráadásul veszedelmesen csinos.

 

A szenteste grálja - Viasat3, december 23. szerda, 21h

Ethan, Isaac és Chris még gyermekkorukban találkoztak és barátkoztak össze egymással. A három kamasz több mint egy évtizeden keresztül, minden esztendőben összejött karácsony ünnepén, szentestén egy kis vidámság, és szórakozás elejéig. Most, hogy immár beléptek a felnőttkorba, a becses hagyomány véget ér, azonban annak érdekében, hogy az utolsó alkalom igazán emlékezetes maradjon számukra, elindulnak, hogy megkeressék a karácsonyi bulik Szent Grálját.

 

A Grincs - AMC, december 23. szerda, 21h

A naplopók közül is az igazi ünnepnaplopók a legveszélyesebbek... Létezik egy varázslatos város, amely csak egy hópehelyben létezik. Whoville-ben él a Who család. Nem túl szépek, ez biztos, viszont a maguk módján szimpatikusak. Csak kicsit túl anyagiasak. Imádják az ünnepeket, ez természetes. Legfőképpen a Karácsony a mindenük. Egyvalakinek azonban sem az ünnepek, sem a Karácsony nem tetszik. Ő a Grincs (Jim Carrey), a titokzatos fel-felbukkanó városlakó. A Grincs egyszer s mindenkorra véget akar vetni a nagy éves hajcihőknek, amikor mindenki boldog, kivéve őt. Cindy (Taylor Momsen), a család legkisebb tagja őszinte barátsággal közeledik a Grincshez és meghívja hozzájuk ebédre. A botrányba fulladt vendégjárás után a Grincs tényleg egy az egyben ellopja a Karácsonyt.

 

Taxi 2. - TV2, december 23. szerda, 21.20h

Émilien (Frédéric Diefenthal), a kétballábas rendőr végre megszerzi a jogosítványt, Daniel (Samy Naceri), a turbómeghajtású taxis pedig szép barátnőjével randizik. Ám az események elszabadulnak, amikor a városba látogat a japán védelmi miniszter, akit elrabol négy rejtélyes nindzsa. A miniszternek nyoma sincs, ahol pedig a rendőrség tehetetlen, csupán egy megoldás van: a taxis, aki utálja a zsarukat, de barátjáért a gázba tapos, frontálisan megütközik a nindzsákkal, és megmenti a franciák becsületét. Hamarosan fékezhetetlen banditák és csúcsra pörgő ellenfeleik üldözik egymást Marseille kanyargó sikátoraiban...

 

Barátom, Róbert Gida - RTL Klub, december 23. szerda, 21.45h

A Disney szívmelengető élőszereplős kalandjából kiderül, hogy a kisfiúnak, aki számos meghökkentő kalandnak volt részese a Százholdas Pagonyban eleven és imádnivaló plüssállatai társaságában, felnőttként kisiklott az élete. Gyerekkori barátai ezért most megelevenednek és Róbert Gida segítségére sietnek, emlékeztetvén őt, hogy a szerető és játékos fiúcska még mindig ott lakozik benne.

 

Tapló Télapó - AMC, december 23. szerda, 23h

Willie minden évben áruházi Mikulásnak öltözik. A piros köpeny alatt azonban valójában egy kasszafúró bújik meg, aki mindig Karácsony estére időzíti a nagy fogását. Amikor a vásárlók hazamennek a bevásárló központból, a Mikulás és bűntársa, a találékony és ügyes Manó _ a törpe növésű Marcus _ feltörik az áruház széfjét, és odébb állnak a zsákmánnyal. A Mikulás és társa ez évi akcióját azonban veszély fenyegeti az idegesítő üzletvezető, a bolti detektív, a szexis Mikulás-rajongó és az ártatlan, de szándékaiban eltökélt nyolcéves kissrác személyében.

 

Holtodiglan - SuperTV2, december 23. szerda, 23.05h

Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Gazdagok és elégedettek, ám az ünnep estéjén a feleségnek nyoma vész. Hamarosan kiderül, hogy a látszólag boldog pár élete tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Persze mindenki arra gyanakszik, hogy Nickre keze van a dologban, ráadásul a hazugságaival és a furcsak viselkedésével még inkább magára tereli a zsaruk és a média gyanúját. Hiába bizonygatja az ártatlanságát, egyedül az ikertestvére, Margo bízik benne.