Építsd meg a Jóbarátok lakásait!

A Central Perk után a LEGO kihozta a Jóbarátok lakásait is, egy csomó utalással a sorozat egyes epizódjaira.

A LEGO saját és licenszelt bevált sorozatai mellett rendre kiad magában álló ínyencségeket is: ilyen volt például  a Flintstone család-, a Szezám utca- és az Agymenők-készlet vagy Steamboat Willie, ami ráadásul fekete-fehér elemekkel jött ki, tekintve, hogy Miki egér első megjelenése még nem volt színes. Legutóbb pedig a 3957 darabos Reszkessetek, betörők!-doboz fosztotta meg pénzüktől az otthoni építőmestereket.

Forrás: LEGO


A Jóbarátok 25. évfordulójára jött ki a sorozat alapján készült első szett, amiből a Central Perk kávézót rakhattuk össze, a hat főszereplővel és Guntherrel, idén májusban pedig egy egészen különleges készletet adtak ki, ami most az ünnepek előtt ismét kelendővé válhat. A 2048 elemes The Friends Apartments (10292) dobozból a Jóbarátok mindkét lakásbelsőjét felépíthetjük, köztük a folyosó részletével; és ami igazán különlegessé teszi a szettet, hogy az egész úgy fest, mint a stúdió, ahol forgatták: még a díszleteket bevilágító reflektorok is helyet kaptak benne.

És szokás szerint több népszerű epizód kellékei is, ahogy a nevezetes pihenőfotelek, Phoebe csúnya festményei, a padlóra esett sajttorta vagy épp a Joey fejére illeszthető hálaadásnapi pulyka is.

Az összeépítve mintegy 10 cm magas, 64 cm széles és 31 cm mély készlethez természetesen megkapjuk a főszereplők minifiguráját, hetedikként pedig Janice-t is. Ez a szett is olyan egyébként, hogy aki netán nem szereti a sorozatot, még  annak is remeg az ujja a „kosárba teszem” gomb fölött. Veszélyes, pláne így karácsony előtt...

(Forrás: Movieweb, címlapkép: LEGO)

 

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.