Erdély menő hely!

Nyáry Krisztián és lánya, Nyáry Luca azon dolgoztak, hogy megtalálják Erdély legizgalmasabb részeit, és bemutassák, hogyan találkozik a hagyomány és a modernitás. Erdély, a Székelykapun túl.

Gyönyörű tájainak, elképesztő természeti kincseinek köszönhetően mindig is Erdély volt Magyarország egyik legszebb része, ami azért ironikus, mert történelmünk során jogilag szinte sosem volt konkrétan az ország része, most meg ugye pláne nem az. És közben Erdély egyre távolodik tőlünk, ahogy az erdélyi városok és falvak magyar lakosságának aránya is egyre csökken, és szinte semmiféle tudatos, szervezett és jól működő kapcsolat nincs közte és az „anyaország” között. Ezért is hiánypótló műsor a Spektrum új sorozata, az Erdély, a székelykapun túl.


A széria „arca”, műsorvezetője és kalauza Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, kreatív igazgató, művészeti vezető, könyvkiadó, irodalomtörténész író, vagyis egy olyan ember, aki elég sokat tud a világról, Erdélybe is évtizedek óta jár. Az útra elkísérte lánya, Nyáry Luca, aki slam poetryben utazik, de nemrég megjelent első, prózai kötete is, viszont életében először megy erre a vidékre. Az ötlet nem falrengető, talán nem is kell, hogy az legyen. A páros gyönyörű és/vagy érdekes helyekre megy el, apuka magyaráz, a lánya hallgatja, csodálkozik, visszakérdez, hüledezik vagy nevetgél, és néha együtt kérdeznek régi vagy új ismerősöket, és így mutatják meg,

hogyan találkozik a tradíció a modern haladással.

Az útvonal kicsit ötletszerűnek tűnik a térképen megrajzolva, mintha fel és alá utaznának a hatalmas országrészen, de tényleg izgalmas helyekre kerülnek. Az első epizódban az önmagában is lenyűgöző hatalmas tordai sóbányában járnak, amely mélyén bizarr módon egy kisebb vidámpark működik, ellátogatnak Almásszelistyére, ahol egy apró román ortodox templomban erotikus felhangú képek rejtőznek, jót esznek egy kolozsvári fine dining étteremben, majd, talán kissé stílustörő módon egy buggy-ba ülnek – igaz, azzal könnyű a hegyek között közlekedni -, és elugranak egy kilátóként is funkcionáló óriási fém Krisztus szoborhoz.  Ki nem találnák, honnan lehet a legtetején kikukucskálni: hát a koponyatetőből, avagy a kutacs helyéről!

Az első rész alapján hihetnénk, hogy csak szépet és jót látunk – és azt is egy kicsit, hogy van némi marketing értéke annak, hová mennek és kivel találkoznak -, de a második részben olyan helyekre is eljutnak, ami nem annyira illik bele a turisztikai magazinos imidzsbe. A lepusztult, egyre kiüresedő Balánbányán – itt játszódik a Valan – Az angyalok völgye (2019 ) című film is – találkoznak Barabási Albert László világhírű fizikussal, a hálózatelmélet egyik kidolgozójával. Ezt egy hosszabb rész követte a máramarosi mobilházakról, illetve egy kirándulás a szaploncai temetőbe, amely egyedi, kékre festett fejfáiról és vidám stílusú sírfeliratairól ismert, és egy kicsit jobban meg is ismerjük hőseinket. Krisztián a kolozsvári könyvhéten vesz részt, ahol egy kicsit főz is, míg Luca a történelmi múltú Unitárius Kollégiumba megy slam poetry-t előadni. És nem is baj, hogy jobban megismerjük őket.

Mert a műsor mintha eleve adottnak tekintené, hogy minden néző ismeri Nyáry Krisztiánt, de ez nincs feltétlen így, és benne amúgy is van némi fanyarság, ami miatt nehéz elsőre megkedvelni, ahogy Luca harsányságához is szokni kell, de nem itt volt hiányérzetem. Nyilván nem az volt a cél, hogy statisztikákkal és adathalmazokkal bombázzák a nézőt, de néha mégis jó lett volna tényeket hallani. Arról, hányan laknak az adott helyen, mi a román és magyar lakosság aránya, ne adj isten mik a meghatározó társadalmi változások, mert az ember nem csak egy szép színes képeslapra kíváncsi, hanem a mögötte lévő valóságra is, ha tényleg fontos az, ami arra felé történik, ahogy ott élnek az emberek. Hogy a sorozat címét használjam, ha meg akarjuk tudni, milyen Erdély a székelykapun túl, de természetesen még erre is sor kerülhet a következő epizódokban – amelyek közül a harmadikban például az erdélyi medvetámadások természetrajzát járják körül.

Értékelés: 7/10

Elindult a Port.hu új videósorozata, a SZESSÖN. Nézzétek meg az első részt, amelyben Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok mutatja meg, milyen remekül bánik a dobverőkkel. Kövessetek minket a Youtube-on is!