Európa már többet tévézik, mint Amerika, hála egy sikersorozatnak

Kiderült az is, mennyivel töltöttünk több időt a képernyők előtt a karantén miatt. Meglepőek az adatok.

A Glance nemzetközi médiafigyelő felmérése szerint a napi tévéfogyasztásban már Európa és Dél-Amerika is megelőzi a korábbi első helyezett Észak-Amerikát. A Glance alelnöke, Frédéric Vaulpré elmondta, hogy a globális tévéfogyasztás mértéke 1982 óta szinte változatlan, csak régiós átrendeződések történnek.

Tavaly az emberiség átlagosan 2 óra 54 percet töltött a képernyők bűvöletében, ami a 2019-es átlagnál csak 6 perccel több

– a vírushelyzet és a karantén miatt ezt az adatot akár meglepőnek is mondhatjuk. Európában ugyanakkor 15 perccel nőtt a tévézésre fordított idő naponta, míg Észak-Amerikában 8 perccel csökkent. A karantén és a szociális távolságtartás hatása azért nyomot hagyott, áprilisban ugyanis 10 százalékkal megugrott a tévéfogyasztás.

Az európai növekedésben A vezércsel kulcsszerepet játszott.  Az év utolsó negyedében Anna Taylor-Joy sakkdrámája volt a legnézettebb netflixes produkció a négy legnagyobb európai piacon (Nagy Britanniában, Spanyolországban, Németországban és Olaszországban), de jól szerepelt még A Korona, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? és az Emily Párizsban is.

A Glance felméréséből kiderül az is, hogy a külföldről vásárolt tartalmak sokkal jobban szerepeltek a helyi gyártású produkcióknál. A közönség leginkább a politikai drámákat, a rendőrsorozatokat és az eszképista szériákat díjazta. Az Álarcos énekes különösen jól teljesített, gyakorlatilag minden olyan országban siker volt, ahol átvették a formátumot. Három helyen a nézettségi toplista csúcsán végzett, 12 országban pedig bekerült a top 5-be.

Az elemzők a tavalyi év eredményeiből arra következtetnek, hogy a legnagyobb idei sikerek talán már ki is futottak, 2020-ban ugyanis a legjobban teljesítő tartalmak 40 százalékát az első negyedévben mutatták be.

via: NME