A csütörtök este tévés fogásai.
Charlie angyalai - Viasat3, január 30. csütörtök, 21h
Natalie, Dylan és Alex, a három detektívlány John Bosley irányításával végzi áldásos tevékenységét. Ezúttal Eric Knox után nyomoznak, a szoftverfejlesztő cég tulajdonosát ugyanis elrabolták az irodájából, hogy megszerezzék az új programját.
A könyvelő - Film+, január 30. csütörtök, 21h
Chris Wolff (Ben Affleck) a világ egyik legjobb könyvelője, és a leghallgatagabb is. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, hozzá fordulnak. A cég egyik munkatársa, Dana (Anna Kendrick) segítségével hamar megtalálja az okot, ám időközben egy hidegvérű bérgyilkos, Brax (Jon Bernthal) kezd vadászni rájuk. A védtelennek látszó Chris azonban tartogat egy-két meglepetést, és néhány közülük halálos.
Az elítélt - Filmcafe, január 30. csütörtök, 21h
Wade Porter, a szerető családapa, aki előtt fényes jövő áll, hirtelen mindent elveszít, amikor véletlenül megöli a rablót, aki betör az otthonába. A gyilkosságért elítélt Wade-nek a következő három évet egy szigorított fegyintézetben kell eltöltenie, ahol a társadalmi szabályok többé nem érvényesek. Amikor közös cellába kényszerítik a hírhedt tömeggyilkossal, valamint el kell szenvednie a szadista börtönőr által levezényelt kínzásokat, Wade rájön, hogy élet-halál harcot kell vívnia a "legkeményebb elítélt" címért _ csak így élheti túl a börtönt.
Gyilkos memória - Moziverzum, január 30. csütörtök, 21h
Egy bérgyilkos nemet mond a felkérésre, hogy munkát végezzen egy veszélyes bűnszervezet számára, de ezáltal célponttá válik és vadásznia kell azokra, akik a halálát akarják.
Peppermint: A bosszú angyala - RTL HÁROM, január 30. csütörtök, 21h
Riley North (Jennifer Garner), szerető anya és feleség élete egy pillanat alatt összeomlik, mikor férjét és kislányát egy brutális támadásban megölik. A kómából felébredt nő igazságot akar, de az elkövetőket – egy befolyásos kartell tagjait – a korrupt bíróság felmenti. Riley nem nyugszik, amíg le nem számol a tettesekkel: vérbeli harcossá képezi ki magát, hogy egytől-egyig kiiktassa a családja haláláért felelős bűnözőket. A mindenre elszánt magányos harcosnak nem csak az alvilág felbőszült embereit, de a rendőrséget, és az FBI ügynökeit is ki kell játszania, hogy kíméletlen bosszúhadjáratát beteljesítse.
Az Északi - Mozi+, január 30. csütörtök, 21h
Az erőteljes vízióiról ismert rendező, Robert Eggers új filmje egy akciókban bővelkedő eposz. Egy fiatal viking herceg sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért. A szereposztás igazi sztárparádé, hiszen az izgalmas, látványos történetet olyan színészek keltik életre, mint Alexander Skarsgård, Nicole Kidman, Claes Bang, Anya Taylor-Joy, Ethan Hawke, Björk vagy Willem Dafoe.
Frost/Nixon - Viasat Film, január 30. csütörtök, 21h
A Watergate-ügynek nevezett lehallgatási botrány következtében az amerikai elnök, Richard Nixon kénytelen volt lemondani. Az üggyel kapcsolatos hallgatását csak három évvel később, 1977-ben töri meg, miután beleegyezik, hogy interjút ad egy kiválasztott újságírónak. Az angol David Frost nehezen illik a képbe, sokan kétkedve fogadják a hírt, hogy ő lesz a beszélgetőpartner. A furcsa pár négy estén át tartó szópárbaját több mint negyvenmillió néző figyeli. A kamerák előtt lehull a lepel, a két résztvevő a pózokat félretéve, nyílt sisakkal veti magát a küzdelembe, amelyből csak egyikük kerülhet ki győztesen.
Get Carter (Az igazság fáj) - Film4, január 30. csütörtök, 21.55h
A Las Vegasban tevékenykedő Jack Carter egész életében másoknak dolgozott: adósságot hajtott be, büntetést foganatosított. Egyedül volt és mindig távolságtartó volt mindenkivel. Ám amikor értesül róla, hogy bátyja, Ritchie meghalt egy balesetben, hazatér. A családhoz, melyet elhagyott, az adósságokhoz, melyeket soha nem fizetett ki, és egy rejtélyhez, ami a lelke mélyéig hatol. Azt mondják neki, hogy Ritchie egy részeg autóssal ütközött össze. Jack kérdezgeti bátyja családtagjait, ismerőseit, s végül rájön, hogy Ritchie-t valószínűleg meggyilkolták. Jack elmegy annak a klubnak a tulajdonosához, melyet bátyja igazgatott. Cliff Brumby nem hiszi, hogy bárkinek oka lett volna megölni Ritchie-t, de elmondja neki, hogy a férfinak viszonya volt egy helyi bártündérrel, aki Cyrus Paice pornófilm-producer barátnője.
A hetedik mennyország - Filmbox, január 30. csütörtök, 22.10h
Egy amerikai zseni kémikus kifejleszti élete nagy művét, egy számára kivételesen szép jövőt ígérő kábítószert. Terve, hogy jó pénzért eladja vívmányát, azonban nem minden alakul úgy, ahogyan ő azt eltervezte.
Watchmen: Az őrzők - AMC, január 30. csütörtök, 22.25h
Amerika egyik alternatív változata a nyolcvanas években, amikor a világ a háború küszöbén áll. Az álarcos hősök tevékenységét betiltották, a társadalom, amely egykor megbecsülte őket, ma már fél tőlük, és ezért az alvilágba száműzte őket. Rorschach az egyetlen hős, aki nem fogadja el ezt a helyzetet, és szembeszáll az igazságosztók tevékenységét betiltó törvénnyel. Még mindig vadászik a bűnözőre, a világ számára csak jó és rossz részből áll. Amikor egykori társa gyilkosság áldozata lesz, Rorschach rájön, hogy ez valójában csak a kezdet. Alan Moore és Dave Gibbons képregényéből.
Elemi ösztön 2. - Film Mánia, január 30. csütörtök, 22.45h
Dögös sportkocsi repeszt az éjszakában, majd a folyóba zuhan. Catherine Trammel (Sharon Stone) vizesen ugyan, de épp bőrrel megússza a balesetet. Különös viselkedése miatt a korábban már gyilkossággal megvádolt írónőt Michael Glass (David Morissey), a neves pszichiáter hallgatja ki. A szakvélemény: kockázatfüggőség. Nagy befolyásának köszönhetően persze Catherine-t ismét felmentik a gyilkossági vád alól, ám Catherine jelentkezik Glass magánrendelőjében. Glass számára nem kétséges, újabb játszma vette kezdetét.
Ítéletnap - Filmcafe, január 30. csütörtök, 22.55h
Jericho Cane (Arnold Schwarzenegger), a kiégett exzsaru akarata ellenére egy lélegzetelállító macska-egér harc egyik főszereplőjévé válik, ahol a tét az emberiség sorsa. A játszma látszólag egyetlen nőért folyik, aki egy titkozatos ismeretlen (Gabriel Byrne) vágyának tárgya. A férfi nem más, mint maga a sátán, hatalma emberi ésszel felfoghatatlan, célja pedig ugyanolyan egyszerű, mint amennyire végzetes. Hamarosan kiderül alattomos célja: a fiatal és ártatlan Christine-t (Robin Tunney) szemelte ki, hogy az antikrisztust világrahozza, s a gyermek születésével kezdetét vegye az apokalipszis.
München - Paramount Network, január 30. csütörtök, 21h
Az 1972-es Olimpia alatt Münchenben, 11 izraeli atlétát túszul ejt és meggyilkol egy "Fekete Szeptember" elnevezésű palesztin terrorista csoport. Bosszúból az izraeli kormány Mossad ügynököket toboroz, hogy lenyomozzák és kivégezzék a felelősöket.
Klónok - Moziverzum, január 30. csütörtök, 23.25h
Egy tudós képes lemásolni az emberi tudatot, és áttölteni egy mesterséges robottestbe, létrehozva ezzel a címbéli, intelligens, öntudattal rendelkező replikákat.A technológia persze még gyerekcipőben jár, nem is beszélve arról, hogy rengeteg morális kérdést vet fel _ ám amikor a főhős váratlanul elveszíti autóbalesetben szeretett feleségét (Alice Eve) és a gyermekeit. Elhatározza, hogy hazaviszi a munkát, és otthon, teljes titokban, a saját szakállára dolgozva tökéletesíti a replika-technológiát: feltámasztja a családját! Az egyszerre bizarr és torokszorítóan érzelmes sci-fi rendezője Jeffrey Nachmanoff, aki korábban a Homeland, a Chicago Fire és más sorozatok epizódjain dolgozott direktorként, de ő írta annak idején a Holnapután című öko-katasztrófafilm forgatókönyvét is.
Az amerikai - Film+, január 30. csütörtök, 23.40h
Jack a bérgyilkosság művésze, jó referenciákkal, aki folyamatosan mozgásban és mindig résen van. Egy balul elsült akció után megfogadja, hogy a következő munka lesz az utolsó. Ez az utolsó küldetés Itália vadregényes dombjai közé egy olasz kisvárosba szólítja. De Jack számára minden helyszín csapda és minden ember egy potenciális fenyegetés. Maga is meglepődik, amikor mégis bensőséges beszélgetésbe bonyolódik egy pappal és szerelmi viszonyba keveredik egy helyi szépséggel. Ugyanakkor egy veszélyes árnyfigura is a nyomában van és talán titokzatos megbízója sem teljesen az, aminek látszik.