Ezeket a filmeket ajánljuk hétfőre

Pihend ki az első munkanapot este a tévé előtt!

Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom - AMC, május 16. hétfő, 19.55h

Ki ne emlékezne a középkorból a jelenbe tévedt, bátor Godefroy lovagra és segédjére, a minden lében kanál Jacques-Foches-ra, akik 1993-ban az egész világot meghódították csetlés-botlásaikkal _ Az 1998-ban elkészült Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2.- Az időalagút után tizennyolc évvel végre itt a várva-várt folytatás, amely pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt: 1794-ben, a vérzivataros francia forradalom kellős közepén. A fess Godefroy de Montmirail herceg (Jean Reno) és hű fegyverhordozója, Jacques-Foches, a bolondos (Christian Cavier), alighogy megérkeznek a 18. századi Franciaországba, máris Jacques-Foches egy újabb leszármazottjába, Jacques Focheaux-ba botlanak, aki nem elég, hogy Napóleon Bonaparte tanácsadója, hanem közvádló is egyben. Rögtön guillotine alá is akarja küldeni hőseinket és Godefroy arisztokrata utódait is, akik felettébb arrogáns viselkedésükkel húzták ki a jakobinus diktatúra híveinél a gyufát. Godefroyt azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy magára hagyja földijeit a bajban...

 

Barátság extrákkal - Viasat2, május 16. hétfő, 20h

Jamie munkaügyis fejvadász New Yorkban, Dylan nagymenő szerkesztő Los Angelesben. Mindketten fiatalok, sikeresek, de szerencsétlenek a szerelemben, miközben családi gondokkal küszködnek. Egy jó munka ígéretével Jamie a Nagy Almába csábítja Dylant, sőt, a munkáltató mellett maga is rákattan a srácra. Az érzés kölcsönös, ám mindketten félnek egy esetleges újabb csalódástól. A helyzet tisztázása érdekében megállapodnak, hogy a kapcsolatuk szerelemtől és más kötöttségektől mentes, pusztán szexuális célzatú lesz. Ám más dolog ígérni valamit, és más betartani.

 

Pillangó - Film Mánia, május 16. hétfő, 20h

Henri Charriere önéletrajzi bestsellere nyomán készült ez a klasszikussá vált film, mely egy szökés története a világ egyik legkegyetlenebb börtönéből, a Guyana-i Ördögszigetről. Főhőse, Pillangó kisstílű tolvaj, ám rákennek egy gyilkosságot és életfogytiglani büntetésre ítélik. A lehető legkíméletlenebb helyre kerül, a sziklás, kopár Ördögszigetre, mely 20 mérföldnyire fekszik a szárazföldtől, és ahonnan nincs menekvés. Ám Pillangó minden elképzelhetőnél elszántabb, és a kényszermunka közben minden idejében a szökésen töri a fejét. Minden reménytelensége ellenére rendületlenül hajtja őt előre egyetlen célja: a szabadulás. Ám addig, még ő sem sejti, mi mindent kell kiállnia.

 

Hogyan legyünk szinglik? - Viasat3, május 16. hétfő, 21h

Van, aki profi mód műveli a szingliséget, van, aki rossz ebben a műfajban... és van Alice. Meg Robin. Meg Tom, David és a többiek. New York tele van magányos szívvel és testtel, olyanokkal, akik kiválóan érzik magukat a bőrükben és olyanokkal, akik rettentően; és egyáltalán nem akarják mindannyian ugyanazt. Van, akinek életre szóló szerelem kéne, van, akinek csak egy vad éjjel, vagy még annál is kevesebb. A film a randik, a viszonyok, csalások és nagy szeretkezések világában vezet el, hősei mind páratlan emberek, akik a párjukat keresik _ a városban, amelyik sosem alszik.

 

Chloe - A kísértés iskolája - Filmbox Premium, május 16. hétfő, 21h

Bár úgy tűnik, hogy házasságuk tökéletes, Catherine Steháborút, a sikeres doktornő arra gyanakszik, hogy férje, a diákjai körében rendkívüli népszerűségnek örvendő művész-professzor David megcsalja őt. Hogy választ kapjon a lelkét mardosó kérdésekre, a nő felbérli Chloe-t, gyönyörű luxus callgirlt, hogy környékezze meg Davidet és tesztelje annak hűségét. Később, ahogy a lány érzéki beszámolóit hallgatja, Catherine-ben rég elfeledettnek hitt vágyak ébredeznek, melyek Chloe figyelmét sem kerülik el. Azt azonban nem sejti, hogy amikor a kísértésnek engedve megnyílik a lány előtt, valójában miféle veszélynek is teszi ki magát és családját.

 

Menedék - Filmcafe, május 16. hétfő, 21h

Egy titokzatos fiatal nő érkezik Észak-Karolina egyik kisvárosába, ahol megtalálja az igaz szerelmet egy magányos apuka személyében. A megindító romantikus thriller alapjául szolgáló könyv írója Nicholas Sparks, a best-seller szerző, akinek a Szerelmünk lapjai és a Kedves John is köszönhető.

 

Ryan közlegény megmentése - Paramount Network, május 16. hétfő, 21h

A Steven Spielberg rendezte film a második világháború partraszállásának erőteljes, realisztikus képmása és annak következményei. A történet egy bevezetővel kezdődik, amelyben egy veterán katona a családjával látogat el az amerikai temetőbe Normandiában. Egy visszaemlékezéssel megjelenik John Miller százados (Tom Hanks) katonáival, amikor 1944. június 6-án Omaha Beachre érnek, ahol a németek tüzérségi egységeivel találják szembe magukat. Az amerikai katonákra mért csapást a film egy feledhetetlen 24 perces jelenet keretein belül ábrázolja a film. Miller emberei addig törnek előre, míg egy lövészárokba érnek. A holttestekkel tarkított tengerparton az egyik hulla hátizsákján a "Ryan" név áll. Miután a hadsereg vezérkari főnöke, George C. Marshall (Harve Presnell) megtudja, hogy ugyanazon Ryan család három katonája is meghalt egy héten belül, parancsot ad az életben maradt James Ryan közlegény (Matt Damon) megtalálására és hazaszállítására az Egyesült Államokba. A feladatot Miller kapitány kapja, aki Upham tizedest (Jeremy Davis) _ aki nyelvben jártasabb, mint a harcmezőkön _ választja csapatába, amely Horvath őrmesterből (Tom Sizemore), Mellish közlegényből (Adam Goldberg), Wade felcserből (Giovanni Ribisi), a brooklyni Reibenből (Edward Burns), az olasz-amerikai Caparzoból (Vin Diesel), és a hívő Jacksonból (Barry Pepper) tevődik össze. Az összetartó csapat, akik már dolgoztak együtt Olaszországban és Észak-Afrikában, elindul küldetésükre a nácikkal tarkított területeken. Miután egy lebombázott faluban elveszítik egyik emberüket, néhányan megkérdőjelezik, érdemes-e több életet áldozni azért, hogy egy katonáét megmentsék. A film történésze Stephen E. Ambrose, az incidens pedig valódi történeten alapul, amelyet Ambrose a D-Nap: 1944. június 6 című bestsellerében írt le.