A több mint tíz éve bemutatott film néhány jelenete olyan, mintha épp az aktuális híradót látnánk. A maga idejében nehéz volt eladni egy olyan filmet, ami egy reménytelenül sötét világban játszódik, és a főszereplő sem szeret bele senkibe. Az idő mégis a rendezőt, Alfonso Cuarónt igazolta. Erről magad is meggyőződhetsz, ha vasárnap este a Story4-re kapcsolsz.
A Gravitáció rendezőjének posztapokalitpikus sci-fije a maga idejében megbukott a mozikban, mivel sem igazi szerelmi szál, sem menő kütyük vagy csilli-villi díszletek nincsenek benne. Néhány Oscar-díjra jelölték ugyan Az ember gyermekét, de nem a legfontosabb kategóriákban, pedig ennél jóval többet érdemelt volna. Aztán tíz évvel később egyre több embernek ugrottak be a film képsorai a menekültekről és a Brexitról szóló tudósításokat látva. A hasonlóság Francis Fukuyamának, a híres politikatudósnak is feltűnt, aki egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy most egyértelműen erre a filmre érdemes odafigyelni.
Az ember gyermeke egy sötét, reményvesztett világot mutat be, ahol emberek tömegei indultak meg egy jobb élet reményében Anglia felé Európából és Afrikából vegyesen, és közben hétköznapivá váltak a terrormerényletek. A bevándorlóáradat hatására viszont barátságtalan rendőrállam vált az országból, ahol az idegeneket rács mögé zárják és deportálják, az állampolgárokat pedig az illegális bevándorlók jelentésére buzdítják. Eközben a teljes emberiséget a kihalás fenyegeti, mivel a nők terméketlenné váltak, és 18 éve nem született egyetlen gyerek sem az egész világon.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy a rendező belenézett az üveggömbjébe, majd a filmjében megjósolta az európai menekültválságot, a terrormerényleteket és a Brexitet, Alfonso Cuarón lehűti a kedélyeket. Szerinte nem kellett különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megrendezze a jelenünkre kísértetiesen emlékeztető filmjét. Szerinte aki odafigyelt a világban zajló folyamatokra, az már akkor olvashatott menekültekről, a fellágoló idegenellenességről és az egyre szélsőségesebb időjárás okozta problémákról. Az alacsony gyerekszám és az elöregedő társadalom pedig nagyon régóta téma.
A valóság már egészen korán utolérte a filmet egy tragikus eseménnyel. Néhány héttel azelőtt, hogy felvették volna a film első jelentét, amiben a főszereplő majdnem meghal egy terrormerényletben, iszlamista radikálisok robbantottak a londoni metróban. Ez volt a 2005-ös terrortámadás, ami 52 halálos áldozatot követelt. A hatóságok a történtek ellenére nem vonták vissza az engedélyt a forgatásra, de mindössze egy napot kaptak London belvárosában.
Az ember gyermeke olyan bravúros akciójelenetekkel mutatja be ezt a sötét világot, ami teljesen egyedülálló. A film híres a vágás nélkül felvett jelenekről, amiknek köszönhetően úgy érezhetjük, mintha magunk is ott állnánk a golyók kereszttüzében. Az egyik ilyen, amikor Clive Owen és Julianne Moore elindulnak, hogy biztonságos helyre juttassák Kee-t, akinek a világon egyedül teherbe sikerült esnie, és mikor nagy vidáman beszélgetnek az autóban, lecsap rájuk egy hordányi bandita. Az idilli csacsogásból hirtelen motoros üldözés lesz lövöldözéssel és tragikus végkifejlettel. Az operatőr, Emmanuel Lubezki először azt gondolta, hogy ezt lehetetlen egyetlen kamerával, vágás nélkül felvenni. Végül egy opretőr-feltaláló segítségével összebarkácsoltak egy olyan Mad Max-be illő autót, aminek a tetejébe építették be a szűk belső térben szereplőről szereplőre vándorló kamerát.
A film leghíresebb egysnittes jelenete mégsem ez, hanem amikor Clive Owen komoly golyózáporban vág át egy menekülttáboron, hogy megtalálja Kee-t. A hat és fél perces jelenet majdhogynem akkora szervezést igényelt, mint a partraszállás, és a 14 napos forgatás utolsó előtti napján még el se jutottak addig, hogy bekapcsolják a kamerákat. Mivel a díszlet berendezése minden esetben ötórás előkészítést igényelt, sok próbálkozási lehetőségük nem maradt. Az utolsó nap első nekifutásánál megbotlott a kameraman, a másodiknál aztán minden simán ment egy darabig, csakhogy félúton művér fröccsent a lencsére.
A rendező azonnal kiáltott, hogy álljanak le. Csakhogy egy robbanás pont elnyomta a hangját, így forgattak tovább, és nem értette, hogy miért táncol örömében az operatőr, mikor a felvétel végére értek. “Csoda történt” - kiáltotta neki Lubezki. Aki már látta a filmet, biztosan emlékszik erre a pillanatra, amikor a kamerára fröccsenő vér még egy réteg hitelességet ad az egyébként is nagyon erős jelenetnek, ami aztán egy még erősebb, torokszorító jelenetnek ágyaz meg.
Az ember gyermekének nagy rajongója Slavoj Žižek szlovén filozófus is, aki azt mondja: “Egy jó portré többet árul el rólad, mint saját magad, és azt hiszem, ez a film így ábrázolja a mi valóságunkat. Még valóságosabbá teszi.” A főszerepben Clive Owen egy olyan hivatalnokot játszik, aki látja ugyan, hogy rossz irányba haladnak körülötte a dolgok, mégis beletörődött abba, hogy ezen nem változtathat. Aztán utoléri Julianne Moore képében az aktivista múltja, és belekeveredik az emberiség megmentésébe. A film így annak is a története, hogyan válik belőle mégis olyan ember, aki tud áldozatot hozni azért, hogy jobb világban élhessünk. Maga a rendező nyilatkozta, hogy Az ember gyermeke nem a menekültek miatt igazán aktuális, hanem mert azt üzeni, hogy ne higgyük azt, hogy nem tudunk változtatni.
