Filmek feszültséglevezetésre kedden

Átnyálaztuk a keddi tévéműsort, és arra jutottunk, hogy mi ezeket a filmeket néznénk meg szívesen.

Az utolsó mohikán - Film Mánia, november 10. kedd, 18.50h

A James F. Cooper regényéből készült kalandos és egyben romantikus film még abban az időben játszódik, amikor Anglia és Franciaország egymás ellen háborúzott Amerikában. Az örökös háború megosztotta az indián törzseket, és arra kényszerítette őket, hogy állást foglaljanak valamelyik fél mellett. Sólyomszem, a mohikánok között nevelkedett sápadtarcú beleszeret egy angol tiszt lányába, Corába. A huron Maguának is szüksége van a lányra, hogy sakkba tudja tartani az angolokat. Sólyomszem (Daniel Day- Lewis), Csingacsguk, Unkasz, Alice és Cora (Madeleine Stowe) megkezdik véget nem érő menekülésüket.

 

Café Society - Paramount Channel, november 10. kedd, 21h

Bobby egy New York-i zsidó, összetett foglalkozású család legkisebb gyermeke. Elutazik szerencsét próbálni Phil (Steve Carell) bácsikájához, akinek gyönyörű titkárnője, Veronica (Kristen Stewart) azonnal megragadja. Csakhogy ő titokban a házas Phil bácsi szeretője... Főhősünk visszatérve New Yorkba gengszter bátyjával megnyitja a környék egyik legmenőbb szórakozóhelyét. Ám történetük Veronicával nem ért még véget!

 

Váltságdíj - Viasat3, november 10. kedd, 21h

Tom Mullen (Mel Gibson) sikeres ember, hozzászokott a kemény alkudozásokhoz. Bankszámláján dollármilliók, otthon szép felesége (Rene Russo), egészséges fia (Brawley Nolte) várja. Ám, amikor egy napon a fia gyermekrablók kezébe kerül, egy kudarcot vallott FBI-mentőakció után rá kell döbbennie, nem elég a pénz, a hatalom és a befolyás. Végül egyedül kénytelen szembeszállni az emberrablókkal, ezért döbbenetes lépésre szánja el magát. Bejelenti a tévében, ha a fiát nem kapja vissza, a követelt váltságdíjat vérdíjul tűzi ki a gyermekrablók fejére.

 

A Tiger-hegység erődje - Film Mánia, november 10. kedd, 21h

A történet középpontjában a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egyik osztaga és egy északkelet-kínai rablóbanda közötti konfliktus áll a kínai forradalom idején.

 

Kill Bill - Moziverzum, november 10. kedd, 21h

A Menyasszony (Uma Thurman) egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője, Bill (David Carradine) mindenkit lemészárol. A Menyasszony utolsó szavaival tudatja Bill-lel, hogy várandós, és az ő gyerekét hordja szíve alatt. A nő nem hal bele a fejlövésbe, hanem ötévi kóma után véres bosszút esküszik főnöke és egykori csapattársai ellen. Senki nem tudhatja, mikor fog következni a listán. Csak egy biztos: Bill lesz az utolsó a sorban.

 

Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi - Film+, november 10. kedd, 21h

Három alapszabály van: senki ne sérüljön meg, senkit ne érjen kár, és játssz úgy, mintha nem volna veszteni valód. Danny Ocean (George Clooney) 24 órával feltételes szabadlábra helyezése után már új, eddigi legmerészebb tervén dolgozik. Egy nagy bokszmeccs éjszakáján Las Vegas három legnagyobb kaszinóját akarja kirabolni. A bandája csupa különleges emberekből áll. Mindannyian profik, akik tudják: a tét 150 millió dollár. Azt, hogy a három kaszinónak ugyanaz a tulajdonosa (Andy Garcia), és Ocean egykori feleségével (Julia Roberts) jár mostanában, azt egyikük sem sejti…

 

Egy csodálatos elme - Paramount Channel, november 10. kedd, 21h

1947-et írunk: John Forbes Nash Jr. megérkezik a Princeton egyetemre, hogy matematikát tanuljon. A titokzatos nyugat-virginiai zseninek sem pedigrés iskolai múltja, sem pénze nincs elég ahhoz, hogy bekerüljön az elit diákok körébe. Ám számára semmit sem jelent a társasági élet _ sem az órák látogatása. A különc fiút egyetlen dolog érdekli: egy egészen eredeti ötlet megtalálása.A matematika szakon könyörtelen verseny folyik, és sokan szívesen látnák Nash bukását. Mégis épp a rivalizálás adja meg neki a kellő lökést: egy este a helyi bárban megfigyeli, hogyan versengenek a fiúk egy szőke lányért, és az ötlet, mely oly régóta kísérti, megfogan. Megírja dolgozatát a játékelméletről _ a versengés matematikájáról -, mely bátran szembeszegül Adam Smithnek, a modern közgazdaságtan atyjának, doktrínáival. 150 év elfogadott gondolatvilága hirtelen idejétmúltnak tűnik és Nash élete örökre megváltozik. Megnyer egy rangos ösztöndíjat és tanári állást kap, de nem elégedett. A tudomány jelentős szerepet játszott Amerika második világháborús győzelmében, és most, a hidegháború csúcsán Nash feladatot akar az új konfliktusban. Vágyai teljesülnek, amikor felbukkan a rejtélyes William Parcher, és szigorúan titkos megbízatást ad neki: ellenséges kódokat kell megfejtenie.Nash teljes szívvel és aggyal veti magát a munkába. Ám szívére másfelől is vár feladat. Megismerkedik a gyönyörű és ragyogóan okos Aliciával, aki Nasht egy számára eleddig teljesen ismeretlen fogalommal ismerteti meg: a szerelemmel. Összeházasodnak, de Nash nem avathatja be hitvesét kettős életébe. Ám ennek a munkának, veszélynek és titkolódzásnak súlyos ára van...

Red - Mozi+, november 10. kedd, 21.30h

Frank (Bruce Willis), Joe (Morgan Freeman), Marvin (John Malkovich) és Victoria (Helen Mirren) egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Ismerik a szervezet minden titkos és kompromittáló anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak, megpróbáljanak életben maradni a folyamatos merényletek közben és rájönni, hogy vajon melyik információ az,amiért az életükkel kell fizetniük. Frank és csapata úgy dönt, legjobb védekezés a támadás.

 

Ford Fairlane kalandjai - AMC, november 10. kedd, 23.15h

Ford Farlaine annyira menő, hogy kizárólag híres együttesek, pop- és rocksztárok megbízásait vállalja, lévén ugyancsak bennfentes a zenei szakmában. Ford nem egyszerűen magándetektív: ő a rock'n'roll detektív, aki épp egy heavy metal énekes, műfajához méltó, látványos halálának körülményeit vizsgálja. Közben meggyűlik a baja egy elmebeteg gyilkossal, egy üresfejű libával, néhány majom popsztárral, az epekedő titkárnőjével, valamint a rendőrség egyik oszlopos tagjával, aki azt képzeli, hogy popsztár is lehetne.

 

Gengszterosztag - Film+, november 10. kedd, 23.25h

Los Angelesnek volt már királya. Mickey Cohen (Sean Penn) korlát és gátlás nélkül uralkodott a városon. A negyvenes-ötvenes években a kábítószer- és fegyverkereskedelem, a kuplerájok és a tiltott játékbarlangok mind neki adóztak. De nemcsak a bűnözők voltak az alattvalói; a rendőrség és a politikusok is az udvartartásába tartoztak. A gengszterfőnök uralmának alig volt határa. Csupán néhány őrült, vakmerő zsaru hitte azt, hogy meg kell őt állítani. John O'Mara (Josh Brolin) és Jerry Wooters (Ryan Gosling), az LAPD veteránjai: ők még hisznek abban, hogy ez a város nem a maffiáé, és nekik az a dolguk, hogy a tisztességet védjék.

 

Beetlejuice - Kísértethistória - Sony Movie Channel, november 10. kedd, 01.30h

Barbara (Geena Davis) és Adam Maitland (Alec Baldwin) haláluk után a saját házukban találják magukat szellemként. Időszakos nyugalmukat megzavarja egy yuppie család beköltözése. Mivel Maitland-ék túl kedvesek szellemnek, minden igyekezetük az új jövevények megrémítésére hiábavalónak bizonyul. Végül Beetlejuice-t (Michael Keaton) hívják segítségül, ám neki más tervei vannak.