Filmek pénteki lazuláshoz

Igen, eljött végre a péntek (még szebb lenne, ha szombaton nem lenne munkanap), és mivel a bulizás is ki van csukva, nézzetek a tévében jó filmeket!

Túl az Óperencián - AMC, december 11. péntek, 18.15h

Egy úri kisasszony és egy parasztfiú, valamikor a XIX. század végén, elhagyja ősei földjét, Írországot, és Amerikába indul szerencsét próbálni. Odakinn a fiú bokszolóként keresi a kenyerét és a lány is dolgozik _ úgy tűnik, egyszer sikerül majd megvalósítani az álmaikat, és saját földet vásárolhatnak. Ám amikor a fiú elveszíti az egyik meccsét, minden összeomlik, amit addig felépítettek.

 

Constantine - A démonvadász - Viasat3, december 11. péntek, 21h

Az emberi érzékek számára felfoghatatlan vidékeket különös lények, angyalok és démonok népesítik be, tetteik sokszor a mi világunkban is következményekkel járnak. John Constantine magándetektív ebben a másik világban is járatos. Ugyanis megjárta már a poklot _ szó szerint. A természetfeletti ügyekre specializált nyomozó egyik nap a szokásosnál is nehezebb ügybe botlik. Megbízója nem hisz a túlvilágban. A rendőrnő eddig csupán a kézzelfogható bizonyítékokban hitt, most azonban még az ördöggel is szövetséget kötne, hogy megtalálja ikertestvére gyilkosát.

 

Már megint bérgyilkos a szomszédom - Filmcafe, december 11. péntek, 21h

Jimmy Tudesky (Bruce Willis), a visszavonult bérgyilkos élvezi a nyugodt hétköznapokat mexikói tengerparti házikójában. Hála egykori szomszédja, Nicholas Oz Oseransky (Matthew Perry) hamisított fogorvosi feljegyzéseinek, Tulipán meghalt a világ számára, és így sikerült átejteni fő ellensége, Gogolák bandáját. Tulipán most takarít, kertészkedik és főz. Mindezeknek felesége, Jill (Amanda Peet) nem örül. Hirtelen megjelenik Oz, és lélekszakadva meséli, hogy a Gogolák banda elrabolta a feleségét. Jimmy hallani sem akar az egészről, ez már nem az ő ügye. Ám Oz nyomában felbukkan a frissen szabadlábra helyezett bandavezér, Gogolák László (Kevin Pollak) és verőlegényei, akik Los Angelestől követték a gyanútlan Ozt.

 

A stepfordi feleségek - Paramount Channel, december 11. péntek, 21h

Joanna Eberhart azt hiszi, a lábai előtt hever a világ. Ő az EBS tévétársaság történetének legfiatalabb elnöke, egy figyelmes férjjel és két gyönyörű gyerekkel. Úgy tűnik, minden tökéletes mígnem egy katasztrofális napon összeomlik Joanna élete. Állásából kirúgják, már arra sem emlékszik, hová járnak suliba a srácok, a mintaházasság is becsődölni látszik... Az idegösszeroppanás után Joanna és férje úgy döntenek, ideje új életet kezdeni: összepakolják a családot, és elköltöznek az idilli kisvárosba, Stepfordba. Stepfordban pedig minden tökéletes. A házak nagyok, tágasak, díszesek, csillognak-villognak, az ég kék, és süt a nap, a fű zöld és szépen van nyírva, és a feleségek... Elragadóak! Sütnek, főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak, gyereket nevelnek, szőkék, folyton mosolyognak, illegnek-billegnek színes, takaros ruháikban, és fergeteges szexpartnerek a nap bármely szakában! Sőt, gombnyomásra megnő a mellük!

 

Lucy - Mozi+, december 11. péntek, 21.50h

Az író-rendező Luc Besson a mozitörténet legkeményebb, legemlékezetesebb akcióhőseit teremtette meg, elég csak a Nikitára, a Leon, a profira, vagy Az ötödik elemre gondolnunk. Besson ezúttal Scarlett Johansson-t rendezi Lucy szerepében ebben az új akcióthrillerben. Lucy véletlenül egy sötét ügyletbe keveredik, melyből csak akkor keveredhet ki élve, ha betartja a játékszabályokat. Testébe egy új drogot rejtenek, hogy ilyen módon csempéssze azt ki az országból, csakhogy történik egy kis baleset, és a drog a szervezetébe kerül. Innentől kezdve Lucy átalakul, agyának egyre nagyobb mértékben válik urává, és ezzel természetfeletti hatalomra tesz szert. A szer azonban illetéktelen kezekbe kerülve hatalmas veszélyt jelenthet...

 

Karácsonyi álmok - Duna Tv, december 11. péntek, 22.45h

Mikolaj rádiós műsorvezető érzékenyen reagál nemcsak a környezetében látottakra, de a betelefonáló hallgatókra is. Így nem csoda, hogy Szentestére őt osztják be a karácsonyi kívánságműsor műsorvezetőjének. Rideg főnökasszonyának, Malgorzatának még az sem hatja meg a szívét, hogy Mikoláj felesége halála óta egyedül neveli kisiskolás fiát, aki így magára marad a lakásban. Pedig egész jónak indult ez a nap Mikoláj számára, hosszú ideje először figyel fel egy szép, mosolygós lányra. Szczepan regndőrségi pszichológus, akinek családja darabjaira hullott. Így nem csoda, hogy december 24-én ő ugrik le a nyolcadik emeletről az öngyilkosjelölt helyett. Szerencsére egy karácsonyfával teli teherautóra esik és semmi komoly baja nem történik. Ezt intő jelnek veszi és elhatározza, boldog családdá kovácsolja a famíliát. Melchior nagy nőcsábász, aki így karácsony tájékán mikulásként keres némi pénzt. Épp egy légyottról menekül az erkélyajtón át, amikor elveszti a mobilját, és ezzel megszakad a kapcsolata a külvilággal. Doris magányos fiatal lány, aki várhatóan egyedül tölti ezt a karácsony estét is. Bánatában felhívja a rádiót, és az éteren keresztül Mikoláj kicsit jobb kedvre deríti. Ráadásul délelőtt találkozik egy egy helyes fiúval, de a sok családás miatt már nem bízik senkiben. Malgorzata, a szívtelen főnökasszony a férjével, Wojciech-kel kettesben készül a karácsony estét eltölteni, aki vidékről érkezik majd haza az este folyamán. Wojciech a hosszú úton felvesz egy stoppos kislányt, akiről nem tudja, hogy egy árvaházból szökött meg. Ez a karácsony azonban mindnyájuknak tartogat valami csodát, hogy másnap reggel boldogan, elégedetten nézhessenek a jövőbe.

 

A legszebb dolog - M5, december 11. péntek, 22.45h

Barbara (Louise Bourgoin) és Nicolas (Pio Marmai) egy csendes téli estén találkoznak először, a fiú munkahelyén egy párizsi videotékában. Kapcsolatuk nagyon hamar szárba szökken olyannyira, hogy szenvedélyes szerelmük összeköltözésük után rövid idővel meghozza gyümölcsét, a legszebb dolgot egy pár életében. A kilenc hónap alatt Nicolas új munkát keres, babaszobát fest, és gyerekbútorokat szerel. Ugyanakkor Barbara minden erejével készül az anyaságra és régi álmához hűen elkezdi írni filozófiából a szakdolgozatát. Gyermekük megérkezése után mindkettejükben komoly kérdések vetődnek fel: vajon lehet e ugyanolyan hévvel folytatni egy kapcsolatot, miközben gyereket nevelnek? Vajon várnak-e minket még a barátok a péntek esti buliban? Vajon lehet-e az álmaink után menni, miközben egy csecsemő várja, hogy tisztába tegyék? Vagy teljesen új életet kell kezdeni? De hogyan?

 

Holtak hajnala - AMC, december 11. péntek, 23.25h

Miért és hol kezdődött, senki sem tudja. Akármi és akárhogy is történt, a világ egyik napról a másikra szürreális rémálommá vált, az emberiséget felfoghatatlan halálos kór támadta meg _ és a holtak nem maradnak holtak. Zombik vadásznak a túlélőkre, az étvágyuk kielégíthetetlen. Miután sikerül elmenekülnie otthonából, Ana maroknyi túlélővel találkozik: a fekete zsaruval, a szerény eladóval, a dörzsölt nehézfiúval, és ennek terhes feleségével. Az alkalmi csapat a modern kor erődítményében, az elhagyatott bevásárlóközpontban remél menedéket találni.

 

Túszdráma - Mozi+, december 11. péntek, 23.40h

Egy fiatal anya és gyermeke halálával végződő túszmentő akció után Jeff Talley (Bruce Willis), a Los Angeles-i rendőrség szakértője egy csendes kisváros rendőrfőnökeként folytatja pályáját. Nem sokkal megérkezése után azonban három rablásra készülő tinédzser tévedésből egy korrupt könyvelő tulajdonában lévő, több millió dollárt érő villában találja magát. Pánikba esnek, és túszul ejtik a családot, ezzel Talley számára pontosan ugyanazt a helyzetet idézik elő, amivel az életében soha többé nem akart szembenézni.

 

Jackie Brown - SuperTV2, december 11. péntek, 00.25h

Jackie Brown (Pam Grier), a kalandos előéletű légikisasszony élete utolsó, de legnagyobb dobására készül. Bűnözők és idegbajos rendőrök sűrűjében tart a célja felé, miközben volt barátja, Ordell (Samuel L. Jackson), a kíméletlen gengszter is ugyanarra a nagy fogásra készül. Jackie váratlan szövetségesre akad Max Cherry (Robert Forster) fejvadász személyében, akinek a segítségével megpróbál túljárni a többiek eszén.