Fogadjon Matthew McConaughey-ra!

A valós történet alapján készült Pénz beszél (2005) története szerint adott egy pasas, aki 80 százalékos pontossággal jósolja meg a meccsek eredményét, és naná, hogy mások is kihasználnák ezt a képességét. Például Al Pacino.

Bár nem sportos alkat, Al Pacino szereti a sportfilmeket. Az Oliver Stone rendezte Minden héten háború (1999) után rögtön – majdnem rögtön - a valamivel kevésbé fajsúlyos D.J. Caruso filmjében, a Pénz beszélben (2005) is szerepet vállalt. Igaz, itt már nem edzőt, hanem egy sportfogadásokat irányító cég főnökét alakítja, csakhogy itt nem ő a főszereplő, hanem Matthew McConaughey.

Brandon Lang (McConaughey) egykor ígéretes tehetség volt, ám egy súlyos sérülés véget vetett (amerikai) focista pályafutásának. Azóta abból él, hogy meccsek eredményeit tippeli meg, de több ez, mint tippelés vagy jóslás, magát a sportot, a játékosokat és a csapatokat ismerve következtet a végeredményre. És annyira jó, hogy felfigyel rá egy nagyhal, Walter Abrams (Al Pacino), egy sportfogadásokkal és tanácsadással foglalkozó vállalat feje, aki a szárnyai alá veszi a férfit, persze nem jótékonyságból. Kicsit úgy, mint azt Pacino Keanu Reeves-zel tette Az ördög ügyvédjében (1997). Toni, Walter felesége (Rene Russo, aki mellesleg a forgatókönyvíró:  Dan Gilroy neje) segítségével átfazonírozzák Brandont, és immár John Anthony néven a cég arcává „varázsolják”, és az ő tanácsainak köszönhetően a cég forgalma megsokszorozódik.

Csakhogy a siker nincs jó hatással hősünkre, a pontos elemzés helyett sokszor csak a megérzéseire hallgat, és elkezd a cég pénzt veszíteni, és ami még rosszabb, a cég ügyfelei is pénzt veszítenek, köztük egy hirtelen haragú nehézfiú, Novian (Armand Assante). Ami nyilván konfliktust szül a két férfi között, annál is inkább, mert Walter kezd féltékeny lenni a megnyerő Brandonra, aki kicsit sok időt tölt a feleségével. Kettejük, sőt, hármójuk sorsát egy utolsó dobás dönti el, ami vagy bejön, vagy nem. A film hőseként szolgáló Brandon Lang egyébként létező személy, egy jelenetben McConaughey oldalán láthatjuk, a sztori is javarészt igaz, mi pedig egy kis bepillantást kaphatunk az amerikai sportfogadások és sportmérkőzések világába, ami sokkal izgalmasabb, mint ahogy az így leírva hangzik. A film azonban nem a sportfogadások miatt izgalmas, hanem McConaughey és Al Pacino nagyszerű párosa miatt.