Folytatódik az Életünk története

Az október 9-től szombat esténként látható műsor új évadában ott lesz Gryllus Dorka, Puskás Peti és a Vastag testvérek – és most először egy anya-fia páros is vállalta a szereplést Friderikusz Sándor műsorában.

Október 9-től új időpontban, szombat esténként indul rendhagyó időutazásra Friderikusz Sándor. Az Életünk története harmadik évadában újabb sztárpárok vállalkoznak ara, hogy szembesüljenek azzal: mi vár rájuk húsz vagy akár negyven év múlva. Ezúttal is hat ismert házaspár, testvérpár, illetve a műsor története során először anya és fia is vállalta, hogy Friderikusz vezetésével rendhagyó kirándulást tesz a jövőbe.

Schobert Norbi és Rubint Réka a műsor első évadában. Forrás: RTL Magyarország / Bielik István


„Mi történik egy emberrel, ha csak a teste öregszik, az elméje nem? Többek között erről szól az Életünk története. Ebben a műsorban ugyanis minden alkalommal két embernek adódik lehetősége szembenézni az idő kíméletlen elmúlásával a saját és a másik arcán. A hatás minél élethűbb megjelenítésén természetesen most is profi maszkmesterek, sminkesek és fodrászok dolgoznak: így lesz ez az időutazás valódi és már-már hátborzongatóan átélhető”– mondta Friderikusz Sándor, az Életünk története műsorvezetője.

Az új évadban vendég lesz Puskás-Dallos Péter énekes, színész, a The Biebers frontembere és felesége, Puskás-Dallos Boglárka énekesnő, Gryllus Dorka színésznő és férje, Simon Kornél színész, valamint Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő és fia, Lőcsei Márton.

Friderikusz Sándor felkérését elfogadta Karafiáth Orsolya író, költő, fordító, publicista, énekesnő és húga, Karafiáth Metta is;

mellettük Horváth Tamás énekes-dalszerző és felesége, Péterfi Andrea, valamint Vastag Csaba, az X-Faktor első, 2010-es szériájának győztese és öccse, Vastag Tamás is időutazásra indul.

Friderikusz Sándor. Forrás: RTL Klub / Sajtóklub


A műsort a Magyar Film- és Média Akadémia gyártja, producere Máté Krisztina. „Miközben nézzük a jól ismert embereket 40–50 évet öregedni egyetlen óra alatt,

mindnyájan számot vetünk, megrendülünk, megtorpanunk. Értékeljük vagy átértékeljük a saját életünket is. Egészen biztos, hogy nem hiába"

– fogalmazott Máté Krisztina. Az Életünk története első évadáról írt kritikánk itt olvasható.


(via Sajtóklub)