Amerikai rendező, táncos, koreográfus. Varietéművész családba született, így nem csoda, hogy 13 évesen már maga is a saját tánckarával turnézott. 15 éves korában készítette első koreográfiáját, amelyben a szereplő táncos lányok strucctollakkal lejtettek egy night-clubban. Védjegyének számít saját maga és más táncosok számára készített koreográfiáiban a fellépők jellegzetes öltözéke: a kesztyű és a kalap. Ifjú művészként még arról álmodozott, hogy ő lesz a következő Fred Astaire, ezért az első adandó alkalommal Kalifornia felé vette az irányt. Az 50-es évek elején sikerült is bejutnia hollywoodi produkciókba, ám nem volt megelégedve nyúlfarknyi szerepeivel, így visszatért New Yorkba, ahol végül is rámosolygott a szerencse. 1954-ben George Abott, a veterán színműíró és rendező a zöldfülűnek számító Fosse-t bízta meg a The Pajama Game című produkció koreográfiájának elkészítésével.

A show óriási sikert aratott, az egész város a műsor tánckoreográfiájáról beszélt, és Fosse egy csapásra kapóssá vált 1954-ben ismét együtt dolgozott Abottal, a Faust-mítoszt a baseballal házasító Damn Yankeesben. A show elsősorban Gwen Verdon elragadóan démoni alakítása miatt maradt meg a nézők emlékezetében, bár Fosse maga is feltűnt a darabban egy emlékezetes mambó erejéig. Ettől kezdve a géppuskalábú Verdon Fosse csaknem minden produkciójában (New Girl in Town, Redhead) főszerepet kapott. Lassacskán a Broadway akkorra már legkedveltebb színpadi párosának kapcsolata új dimenziókba lépett: 1960-ban összeházasodtak. Ebben az évtizedben Fosse már rendezőként is dolgozott az általa koreografált produkciókon, bár igazából csak a 70-es években gyújtotta be a rakétákat: 1970 és 1980 között összesen 8 Tony-díjat gyűjtött be, produkciói (Édes Charity, Pippin, Chicago, Dancin') több mint 5000 előadást értek meg.

Mindeközben filmes tánckoreográfusként is tevékenykedett, de évekig senki sem volt rá kíváncsi Hollywoodban. 1972-ben, miután több rendező is visszautasította a felkérést, elvállalta a Kabaré című film rendezését. A Liza Minelliből egy csapásra sztárt faragó, a drámai musical műfaj mérföldkövének tartott filmért Fosse elnyerte a legjobb rendezésért járó Oscart. A hatalmas terhelés és a feszített munkatempó azonban lassan kezdte aláásni egészségét. 1975-ben egy próbáról szívinfarktussal szállították kórházba. A produkció végül is elkészült, de egészsége mellett Fosse házassága is ráment az elkészítésére. Ahogyan azt az 1979-es, önéletrajzi ihletésű filmjében, a Mindhalálig zenében előrevetítette, Fosse percekkel azelőtt halt meg, hogy a függöny felgördült az Édes Charity újból színpadra tűzött, bemutató előadásán.