Chicago

musical, 2 felvonás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az 1920-as évek Chicagójában üvölt a jazz, harsog a konferanszié, és szaporodnak a hidegvérű gyilkosok. Roxie Hart, a kóristalány a rivaldafényre vágyik: arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revüsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez hamar sikerül is neki, ugyanis amikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, Roxie is ott találja magát, szintén gyilkosság miatt: Velma a férjét és annak szeretőjét, Roxie pedig a hűtlen szeretőjét teszi el láb alól, ahogy az már a húszas évek Chicagójában szokás.
A híres sztárügyvéd, Billy Flynn Velma után Roxie esetét is elvállalja: most Roxie ügyéből kreál szenzációt. Így a lány végül eléri, amit akart: sztár lesz, az újságok szalagcímei csak vele foglalkoznak, Velma nem kis bosszúságára. A lányok, miközben ellenfelekké válnak, hamar rájönnek arra, hogy csak addig szerepelhetnek az újságok címlapján, míg valaki egy véresebb (és az újdonság erejével ható) gyilkosságot el nem követ.
Flynn a szokásos jogi csűrésekkel-csavarásokkal mindkettőjükről lemossa a sarat: győz az igazságtalanság! A két kis táncosnő szövetkezik, és közös karriert futnak be, az akasztófára pedig a Morton mama által vezetett női börtön férjgyilkos lakói közül az egyetlen ártatlan kerül: Hunyák Katalin, aki csak annyit tud angolul: "nem bűnös".
Ebben a világban a legfontosabb érték a bármi áron való érvényesülés, akár a gyilkosság eszközével is. Csalás, árulás, korrupció. A kétségbeesett nők lélekrajza és a gyilkosságok ironikus krónikája ötvöződik a ragtime-ok és blues-ok harmóniájával, és kétséget kizáróan elkápráztatja nézőit.

A(z) Komáromi Jókai Színház előadása

Stáblista

Szereplők

Velma Kelly
Roxie Hart
Morton mama
Billy Flynn
Amos Hart
Mary Sunshine
Hunyak Katalin
Pokolravaló Kitty
Titkárnő (Írnok)
Rendőr (Fegyőr, Riporter)
Aaron (Bíró)
Izgága riporter (Ügyész)
Akik kiragyognak a tánckarból

Hozzászólások