Most jó igazán kémthriller-rajongónak lenni: sorra készülnek a témába vágó minőségi sorozatok. A műfaj legelismertebb képviselője a negyedik évadánál tartó Utolsó befutók Gary Oldmannel, de láthattuk már Florence Pugh-t is beépülni egy John le Carré-adaptációban (Kettős szerepben), Robert Downey Jr.-t több karaktert is eljátszani A Szimpatizánsban vagy Keira Knightley-t Londonban akciózni a Neflixen (Fekete galamb), és A sakál új sorozatverziójában is vannak kémes műfaji elemek bőven. Ezek után akkora szükség volt egy sokadik kémsorozatra, mint még egy vödör homokra a Szaharában – gondolhattuk, amikor tudomást szereztünk arról, hogy érkezik Az ügynökség a SkyShowtime-ra, de aztán ledaráltuk a szériát, és immár felelősségünk teljes tudatában nyilváníthatjuk ki, hogy igen,

lehet még új húst találni azon a csonton.

Utóbbi kijelentést persze rögtön lábjegyzetelni is kell, Az ügynökség ugyanis úgy új, hogy közben remake, és erényei jelentős részét A legendák hivatala című francia eredetiből örökítette át. Az alaptörténet is nagyvonalakban megegyezik, de a helyszínt áttették Párizsból Londonba, és Franciaország Külbiztonsági Főigazgatósága helyett a CIA londoni részlegének munkatársai állnak a középpontban. Mindkét verzióban hatévnyi titkosügynökösködés után rendelik haza Afrikából a főhőst (Mathieu Kassovitz szerepét Michael Fassbender kapta), aki teljesíti ugyan a parancsot, de nem örömmel, mert időközben beleszeretett egy helyi nőbe. A szudáni Samiának, aki foglalkozására nézve antropológus professzor, fogalma sincs róla, hogy az általa Paul Lewisként megismert férfi nem az, akinek mondja magát, vagy hogy miért szakít vele egyik napról a másikra.

A Martian (Marsi) fedőnéven futó ügynöknek hazatérve arra kellene koncentrálnia, hogy minél gyorsabban belerázódjon a „régi életébe”, és újraépítse valahogy a kapcsolatát az évek óta nem látott tinédzser lányával, de ezt több körülmény is nehezíti. Egyrészt, a nemzetközi helyzet határozottan fokozódik, a CIA egyik, az orosz térségben beépített ügynökének nyoma vész, ami miatt meglehetősen feszült a hangulat a londoni központban. Másrészt, hősünk nehezen viseli, hogy a lakását bepoloskázták, és mindenhová követik az ügynökség emberei – mint kiderül, ez protokoll, a fejesek biztosak akarnak lenni benne, hogy a hat éven át álidentitással élő férfi nem kattant-e be. Az aggodalmuk pedig nem alaptalan, Martian ugyanis képtelen kiverni a fejéből Samiát, és amikor megtudja, hogy a nő is Londonban van, felveszi vele a kapcsolatot. A férfinek ettől kezdve a felettesei előtt is titkolóznia kell, hivatalosan ugyanis nem találkozhatna senkivel a régi ál-életéből.

Az ügynökség alaphelyzete akkor is izgalmas lenne, ha csak a hivatása és a szerelme közt választani kényszerülő Martian dilemmája állna a középpontban, de ez csak egy szál a sok közül. Miközben zajlik hősünk magánéleti drámája, a kollégáknak a központban folyamatosan kríziseket kell elhárítaniuk, hol Fehéroroszországban, hol a lengyel határon, hol az ukrán fronton, legyen szó beépített ügynökök kimenekítéséről vagy újak beszervezéséről, és mint később kiderül, Londonban is komoly titkosszolgálati játszmák zajlanak. A párhuzamosan futó szálak a bravúrosan kompakt fináléban összeérnek – kivéve a Martian által mentorált Daniela Morata történetét, aki azt a feladatot kapja, hogy geofizikusnak álcázva magát kerüljön be egy teheráni csereprogramba. A francia sorozatban ez a szál csak a második évadban kerül elő, mégis jó ötlet volt az új verzióban előrehozni, Danny példáján keresztül ugyanis kiválóan lehetett demonstrálni, hogy mennyi lemondásra, áldozatra és method actingre van szükség ahhoz, hogy valaki létrehozzon egy új identitást.

A szinopszis alapján joggal vethető fel, hogy a klasszikus kémtörténetekhez képes itt mintha a meleg víz újrafeltalálása történne. Valóban, akinek már gyerekként is John le Carré-regényeket olvastak fel esti mese gyanánt, azt nagy meglepetések nem fogják érni, csakhogy itt nem a téma, hanem a prezentáció a nóvum. Már A legendák hivatalában is az ügynöki munka maximálisan hiteles bemutatása volt a cél – a történetet valódi kémekkel és beépített ügynökökkel folytatott beszélgetések nyomán alkották meg –, és Az ügynökség alkotói is ugyanebből a kottából dolgoztak. Ennek megfelelően nem érkeznek negyedóránként a fordulatok, a cselekmény sem akciófilmes tempóban robog, cserébe

autentikusnak érződik az operatív folyamatok prezentációja.

Hasonlóan a talán legjobb Le Carré-adaptációhoz, a Suszter, szabó, baka, kémhez, Az ügynökség is elvárja a nézőitől az aktív figyelmet – aki rosszkor megy ki a mosdóba, vagy a telefonját pörgeti az epizódok alatt, az könnyen elveszíti a fonalat. 

A Jez Butterworth és a testvére, John-Henry Butterworth által kreátorként jegyzett sorozat ettől persze még szórakoztatóipari termék, és mint ilyen, tesz engedményeket a hitelesség oltárán, például Martian karakterét illetően, akiről el kell hinnünk, hogy hat év kihagyás után annyira fel tudja venni az irodai tempót, hogy neki vannak egyből a legjobb meglátásai, ráadásul még a terepen is ő diktálja az ütemet. Fassbender szerencsére van olyan jó színész, hogy még egy ilyen svájcibicska-karaktert is el tud játszani – ráadásul egy éven belül kétszer, mert A gyilkosban is egy hasonló, a szakmai etikát a szerelméért kockára tevő, állandóan ál-identitásokat felvevő, vívódó figurát alakított. Mellette az iráni misszióra induló ügynököt alakító Saura Lightfoot-Leon érdemel még említését – a Martian felettesét megformáló Jeffrey Wright és a londoni CIA-t vezető Richard Gere is kiváló választás volt, de nekik nem kell kimozdulniuk a komfortzónáikból.

További nagy nevek a stáblistán a produkciót rendezőként is jegyző Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Hanna, A legsötétebb óra) és Grant Heslov (Kecskebűvölők, A 22-es csapdája), illetve a producer, George Clooney, az ő jelenlétük biztosítja, hogy

Az ügynökség nemcsak papíron presztízsprodukció, de úgy is néz ki.

A különböző neonfényes üvegirodákban és az éjszakai London utcáin felvett jelenetek a Fincher-filmek neonoir hangulatát idézik, de az akcióbetétek és az ukrán fronton játszódó epizódok is mozifilmes kvalitásúak. Aki az elvárásait az előzetes alapján kalibrálja be, azt érhetik csalódások, a széria ugyanis jóval komótosabb annál, mint amit a trailer sugall, de Az ügynökség pont azzal tűnik ki a telítődni látszó kémsorozat-palettáról, hogy időt és teret enged arra, hogy jobban elmerüljünk a nemzetközi ügynökségi játszmák világában, és az árnyalt, ellentmondásos karakterek drámája is átélhetővé váljon. A történetszálakat mesterien összefogó, látványos és adrenalindús finálé fejleményei alapján ráadásul a már berendelt második évad még izgalmasabbnak ígérkezik.