Ennél az új szlengnél még az "orrodat is tisztíccsa" reklámszlogen is jobb volt! Katasztrófa! Tényleg ennyire elhülyül az emberiség?!

Ugyan nem ide kéne írni, de szerencsére feltalálták az offtopic gombot - és különben is, Ti kezdtétek :))) -, nekem is tele van a hócipõm ezekkel az agyament rövidítésekkel, becézgetésekkel. Már nem találkoznak, hanem taliznak, már nem uborkát esznek, hanem ubit, nem barátnõjük van, hanem barinõjük - nem lehetne ezt valahogy megállítani? A szememet is és a fülemet is sérti ez a rengeteg idétlenség - ugye nem csak az én készülékemben van a hiba?!

Kezd pislákolni a fény reménytelnül tompa elmémben, s ezt Neked köszönhetem.
Köszönöm!
A stílusom, s a tartalom egyaránt lehangoló. (Ne bántsuk a putriban lakókat, ott is lakhatnak rendes emberek; vagy rendetlenek, akik tudnak írni.) Mentségemre szolgáljon, hogy indulat vezérelte tollamat, és szándékosan lett ilyen... izé. (Akkor már miért nem írunk így?) Mondhatnám, hogy sokkolni akartam, de nem teszem, úgy érzem ez nagyképû kijelentés lenne hitvány személyemtõl.
Vannak komplexusaim, mint minden halandónak, sõt olyanom is van, mely az állapotomat még reménytelenebbé teszi: saját gyerek, s ebbõl a típusból rögtön négy. Fórumoznak is rendesen a kölykök, meg csetelnek, meg élik a maguk kis társadalmi életét. És közben így írnak, ami nem lenne baj, de már nem csak ott, és már nem csak írnak, de beszélnek! Így! S én aggódom, és menteném ami még menthetõ. Meg érzek még olyat is, hogy a korosztályomnak ez egy kicsit kötelessége is, ezért b..(illetve) vágja ki a biztosítékot, amikor egy negyvenes személy szándékosan és fölöslegesen kihagy egy "gy"-t. Hangsúlyozom a szándékosságot, nem is bántottam még senkit a helyesírása miatt (tényleg!). El is üthetünk dolgokat (így lett nálam is a hagy régies formájából sereg), emberek vagyunk! Vagy kezdhetjük kötõszóval a mondatot (szokásom, bár helytelen), hátha ezzel jobban hasonlítanak a leírtak az élõbeszédre.
Száz szónak is... Ez egy félrecsuklott jajkiáltás.

Alany nélkül maradt csonka mondatod kérdések tarka virágcsokrait hinti felém. Megoldhatatlan rejtély számomra, s lelkemet mardosó gyötrõ fájdalom a kíváncsiság, melyre nem találok gyógyírt. Sejtelmes mondatod ködfátyolán át fürkészem a titkot, mindhiába, mert az csak nem tárulkozik ki elõttem, így nem nyerhetek feloldozást gyarló éltem bûnei alól!
Esdekelve kérlek, ha érzõ szíved megesne egy ilyen undorító pondrón, mint én, lebbentsd fel a fátylat, hagy tudjam meg mitõl "nem maradtam még el"!
Had folyjon a szennyfolyam, borítson el, fulladjak bele, hiszen azt már rég megérdemeltem!