Fürdőruhában pózol a 81 éves Martha Stewart a Sports Illustrated címlapján

És ezzel történelmet ír.

A műsorvezető és üzletasszony Martha Stewart új rekordot állított fel: ő lett a legidősebb ember, aki a Sports Illustrated fürdőruhás címlapján pózol.

Stewart az újságnak adott interjújában elmondta, nem sokat habozott, amikor megérkezett a felkérés.

Nem nagyon foglalkozom a korommal, de úgy gondoltam, hogy ez egyfajta történelmi pillanat."

Stewart a Today című műsorban mutatta be a címlapot, ahol mesélt arról is, hogyan jött létre ez a fotózás. 2022 novemberében keresték meg, mindössze néhány hónappal a januári fotózás előtt.

Forrás: Sports Illustrated

 

Ez egy olyan felkérés volt, amilyet még sosem kaptam. Az én koromban címlapra kerülni kihívás. És azt hiszem, megfeleltem a kihívásnak".

Készült is a fotózásra, elkezdte a Pilates-tornát, és néhány hónapig minden kenyeret és tésztát mellőzött az étrendjéből. Sokat számított, hogy a Sports Illustrated munkatársai segítőkészen és bátorítóan viszonyultak hozzá. "Azt mondták, hogy jól nézek ki, ami kedves volt tőlük. Megerősítettek abban, hogy rendben van, amit csinálok."

Még több Martha Stewart

A legszebb plátói kapcsolatok Hollywoodban

Ki mondta, hogy férfi és nő között nem lehet barátság? Snoop Dogg és Martha Stewart a legjobb példa.

Tovább

 

Stewartnak voltak azért kétségei, de elmagyarázta, hogy azért egyezett bele a fotózásba, mert úgy közelíti meg az időskori vállalásait, mint lehetőséget arra, hogy "sikeresen éljen".

Szerintem mindannyiunknak a jó életre, a sikeres életre és nem az öregedésre kellene gondolnunk. Az egész öregedés dolog annyira unalmas. Értitek, mire gondolok?"

A Sports Illustrated fürdőruhás címlapján idén eddig olyan nők szerepeltek, mint Megan Fox színésznő, Kim Petras Grammy-díjas énekesnő és Brooks Nader, a Sports Illustrated fürdőruhamodellje.

Via: Variety