A testépítő Dani érezte úgy, hogy eljött a mélyenszántó gondolatok ideje, és még akár tetoválás is lehet a dologból!
Senki sehová nem jutott el a Házasság első látásra legutóbbi adásában sem, sőt, ha lehet, még jobban eltávolodtak a párok. Vannak ugyan, akiknél kialakult egyfajta civilizált barátság, de azok is teljesen reménytelen esetek, és látszik, hogy náluk is bármikor borulhat a bili. Bár jött egy újabb csoportos párterápia – az utolsó, ha minden igaz -, ott semmi olyan nem hangzott el, ami bárkin segített volna. Mit lehet ilyenkor csinálni? Be kell vetni a filozófiát!
Bár náluk elsőre kialakult a kémia, sokáig Kármen és Dani párosa szolgáltatta a legtöbb drámát, részben a lány heves kirohanásainak, részben a férfi zavaros kommunikációjának köszönhetően. A testépítő Dani eddig is szeretett elvontan, nagy általánosságban fogalmazni, amihez sokatmondó pillantások és a meg nem értettség érzése társult. Most, hogy kicsit lenyugodtak köztük a kedélyek, úgy érezte, hogy eljött a mély gondolatok ideje.
Fogta is magát, megragadta Kárment, és elvitte egy filozófushoz.
A műsor eddig ilyen magasságokba még nem emelkedett, de Csonka Liberta filozófus – aki azért eléggé pszichológusként viselkedett – megvilágította az élet néhány nagy igazságát. Annyira, hogy Coelho is büszke lenne rá, különösen arra a részre, amikor a pár tagjai egy dobozból húzhattak ki random filozófiai idézeteket. Kármen láthatólag megrémült a dologtól, de aztán mégis annyira ráérzett arra a tételre, hogy
a test és a lélek együtt jár, de mégsem ugyanaz,
hogy azt mondta, ezt bizony magára tetováltatja. Van-e ennél nagyobb visszaigazolása egy mélyen szántó bölcsesség valóságtartalmának? A mai világban aligha.
Hoppá! A Házasság első látásra egyik párosának kapcsolata hatalmas mérföldkőhöz ért
Zsolt és Rebeka házassága talán még menthető?
Tovább
Eközben az eddig békében egymás mellett lévő Sanya-Rita páros összeveszett valami pacal kérdésen, de nehéz volt kivenni, pontosan min, Laci pedig most már annyira semmibe veszi Zavirát, hogy az nekünk is kínos. Amikor valaki széles mosollyal kijelenti, hogy semmi sem érdekli belőled, az elég gyilkos hatású lehet. Ricsi és Réka viszonya sem lett jobb, sőt! A lány felhozta a srácnak, hogy soha semmit nem kérdezett róla, az pedig még mindig nem érti, hogy ezzel mi a gond. Miló Vikinek ma nem volt hányingere, de újra elhangzott, mennyire megviselte a traumája, Attila pedig örült, hogy ma nem bántották.
Az egyedüli javulás Rebeka és Zsolt esetében volt érezhető, akik nagyon boldogok voltak, de ez ne tévesszen meg senkit. Zsolt annak örül, hogy már ki lett mondva, nem lesz köztük semmi, amit láthatóan a lány is elfogadott, bár nála sosem lehet tudni. Most mindenesetre megint azt a túlmozgásos, túlpörgő énjét mutatta, ami a problma egyik okozója volt, bár valóban visszavett magából.
És a hajrában jön a „kérdések hete”, de senki ne számítson valami nagy újdonságra: itt már elhangzott minden, aminek el kellett hangzania, többször is!




