Az Egy gésa emlékiratai akkora bestseller volt, hogy egyszerűen MUSZÁJ volt belőle filmet csinálni, hollywoodi rendezővel és japán helyett kínai főszereplőkkel, ami mindkét országban kiütötte a biztosítékot, de legalább szép lett.
Arthur Golden 1997-ben megjelent, egyszerre egzotikus és pikáns témát feldolgozó regénye óriási siker volt, így logikus volt a következő lépés, hogy a bestsellerből filmadaptáció szülessen. Az eredeti tervek szerint az Egy gésa emlékiratai (2005) rendezője maga Steven Spielberg lett volna, de ő aztán csak producerkedett, a megtisztelő feladat végül Rob Marshallnak (Annie, Chicago, Mary Poppins visszatér) jutott – aki szerzett egy rakás jól ismert kínai színésznőt a női főszerepekre egy klasszikus japán történethez a híres japán escort lányokról, a gésákról. Ami, ismerve a két ország egymáshoz fűződő, nem túl barátságos viszonyát, nem volt annyira bölcs döntés.
1929-et írunk. A szegény halászfaluban nevelkedő, kilencéves Chiyót szülei egy kiotói gésa-háznak adják. A kislánnyal kegyetlenül bánnak a ház tulajdonosai és Hatsumomo, a főgésa. Akaraterejét azonban nem sikerül megtörniük, s miután Hatsumomo riválisa, Mameha a szárnyai alá veszi, Chiyóból (Ziyi Zhang) Sayuri néven legendás gésa válik. Megtanul minden művészi és társadalmi fogást, ami ahhoz szükséges, hogy érvényesülni tudjon abban a világban, ahol mozognia kell: a gazdagok, a kiváltságosok és a politikai csatározások világában. Rendkívül sikeres lesz, de egy valamit nem kaphat meg: a férfit (Ken Watanabe), aki után már tizenéves kora óta epekedik, hiszen annak üzlettársa vetett rá szemet.
Van is melodráma bőven ebben a gyönyörűen elkészített filmben,
amiben egy tévésorozatra való szenvedés, ármánykodás, váratlan fordulat és történelmi mellékszál található – ha igazi, mindent elsöprő szenvedély nincs is, hiszen Japánban járunk a XX. század első felében, itt nem volt szokás megmutatni, hogy mit is érez az ember.
Ami azt illeti. már az alapanyag sem volt „originál”, Arthur Golden regénye is teli volt történelmietlen állításokkal, Rob Marshall rendezésében pedig egész fura irányba kanyarodott a történet, pláne úgy, hogy a címszerepre a legismertebb kínai színésznőt, a valóban gyönyörű Ziyi Zhangot kérték fel, a mentorát is egy kínai színészlegenda, Michelle Yeoh alakítja, de kínai a hősnő legfőbb riválisát, Hatsumomót játszó Gong Li is, ahogy a női szereplők zöme, sőt, még dél-koreai színésznő is volt, ami talán még indokolt is lehetne, mert Korea akkoriban japán megszállás alatt állt. Állítólag nem nagyon jelentkeztek japán színésznők, ezért döntöttek így, az viszont tény, hogy ez a három színésznő elég ismert volt Amerikában, és valószínűleg ez számított. Hogy az egész még furcsább legyen,
a filmet a kaliforniai, Los Angeles-környéki Thousand Oaks nevű városban forgatták,
mert a mai Kiotó Gion negyede (az egykori gésanegyed) túl modernnek bizonyult ahhoz, hogy élethűen „játssza el” az 1920-as és 30-as évekbeli közeget. Itt viszont a macskaköves utcácskáktól a folyón és a hidakon keresztül a régi történelmi épületekig minden adott volt, hogy megteremtsék velük az eredeti regény kulisszáit, csak az erős napsütést kellett hatalmas selyemleplekkel szűrni.
A végeredmény megosztó lett, a kritikák pedig vegyesek – pedig olvasóink imádják, ennek is köszönhető a 9-es pontozás -, kapott a film hideget és meleget is. Japánban a kínai színésznők miatt nem szerették, a viszonylag prűd Kínában a téma miatt tiltották be. Ugyanakkor a szakma szerette, amit a hat Oscar-jelölés is bizonyít, amiből hármat – a legjobb operatőri munka, a legjobb látványtervezés és a legjobb jelmeztervezés – sikerült kis szoborra váltani. És a film tényleg szép, azt meg kell hagyni.
