Igazán remek vígjátékokkal kapcsolódhatunk ki szombaton

A Rögtönzött szerelmet és a Csekély esélyt nemrég még a mozik vetítették, szombaton viszont már a tévében láthatjuk őket. És aki vígjáték helyett mást akar, az is biztos tud majd választani a viszonylag gazdag kínálatból.

A Spiderwick krónikák - RTLII, július 18. szombat, 18.30h

A Grace család (Jared és ikerbátyja, Simon, nővérük, Mallory és édesanyjuk) New Yorkból egy elhagyatott, régi házba költöznek, mely dédnagybátyjuké, Arthur Spiderwické volt, és ami egy erdőben áll. Hamarosan fura dolgok kezdenek történni az ódon lakban. Mivel a napi rendszerességgel előforduló rejtélyes eltűnésekre és balesetekre a család nem talál magyarázatot, Jaredet kezdik gyanúsítani. Ám amikor a gyerekek nyomozni kezdenek, fény derül a fantasztikus igazságra a Spiderwick birtokkal és az itt lakó lényekkel kapcsolatban.

 

A kölyök - Film+, július 18. szombat, 18.40h

Ha az ember negyvenéves, agglegény, sikeres és elegáns, de naponta legalább négyen nevezik szemét alaknak, elbizonytalanodhat kicsit. Russ Duritz, imidzsügyi tanácsadó azonban nem bizonytalanodik el, mindenkiről megvan a véleménye, és mindenkinek el is mondja. Ám negyvenedik születésnapja közeledtével furcsa dolgok történnek vele. Beköltözik hozzá egy kisfiú, aki kétballábas, elűzhetetlen, Rustynak hívják, és zavarba ejtően hasonlít kéretlen szállásadójára. Hősünk hamarosan rájön a hasonlatosság okára és arra, hogy mind a ketten nagyon nagy bajban vannak...

 

Lopott szavak - Story4, július 18. szombat, 18.10h

Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai campusokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever – és mindezt pusztán a szavainak köszönheti.

De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Roryt egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatalkorának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete.

 

Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság - TV4, július 18. szombat, 18.55h

Sir Henry Angkatell meghívja Poirot mestert egy szép őszi hétvégére gyönyörűséges vidéki birtokára. A meglehetősen hóbortos Angkatell családnak ezen a hétvégén több vendége is van. Megérkezik John Christow, a jóképű fogorvos jelentéktelen, de engedelmes feleségével, Gerdával. Itt van Henrietta, az izgatóan független és tehetséges festőművésznő, akit gyengéd szálak fűznek Christow-hoz. Itt van Edward, aki szerelmes Henriettába, valamint Midge, aki szerelmes Edwardba. Sőt, váratlanul a szomszéd villa bérlője, az ismert színésznő is betoppan, akinek hajdan viszonya volt Christow-val. A feszültség egyre nő, s a játék hamarosan komolyra fordul. Valaki meghal, és mindenki gyanús.

 

Miről álmodik a lány? - Cool, július 18. szombat, 20.55h

Daphne Reynolds (Amanda Bynes) arról álmodik, hogy egy napon megismerheti sosem látott édesapját, akivel édesanyja tizenhét évvel ezelőtt forgószélszerű szerelembe esett, ám a férfi szigorú arisztokrata családja miatt el kellett válniuk. Mivel Daphne nem hajlandó lemondani arról a régi álmáról, hogy kapcsolat alakuljon ki közte és régóta hiányolt apja között, 17. születésnapján hirtelen Londonba repül. Itt szembesül azzal, hogy édesapja nem más, mint Anglia egyik legismertebb politikusa, Lord Henry Dashwood (Colin Firth).

 

Rögtönzött szerelem - SuperTV2, július 18. szombat, 21h

Ebben a megtörtént eseményeken alapuló, szívmelengető és hihetetlenül humoros romantikus vígjátékban a komikus, Kumail Nanjiani, a Szilícium völgy tévésorozat sztárja saját szerelmének történetét meséli el. A pakisztáni származású, amerikai standup komikus megismerkedik egy végzős lánnyal, akibe szerelmes lesz, bár a kulturális különbségek miatt a családja ellenzi a kapcsolatot. Emilyt azonban titokzatos betegség támadja meg, s kómába esik. A férfi a lány családja, saját famíliájának távolságtartása és a bimbózó szerelem bizonytalansága között vívódva a humor segítségével próbálja magában tartani a lelket, miközben egyre jobban belesodródik a rögtönzött szerelembe.

 

A víz érintése - Moziverzum, július 18. szombat, 21h

A víz érintése a hidegháborús Amerikában, 1962 tájékán játszódó szokatlan tündérmese. A szigorúan őrzött kormányzati létesítményben takarítónőként dolgozó, magányos Elisa a külvilágtól elzárva él. Élete gyökeresen megváltozik, mikor munkatársnőjével felfedeznek egy titkos kísérletet és annak alanyát, egy különös, kétéltű lényt.

 

A Viszkis - Prime, július 18. szombat, 21h

Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt. És aki minden bankrablása előtt megivott egy pohár viszkit. Ambrus Attila (Szalay Bence) félárván nő fel, zűrös kamaszkort és javítóintézeti éveket hagy maga mögött, amikor Erdélyből kalandos körülmények között Magyarországra szökik. De az új élet nehezebbnek bizonyul, mint a régi. Egy hokicsapat kapusa és szertárosa lesz, de továbbra sincs pénze, se barátnője... míg rá nem jön, miben jó igazán.

Vakmerő, gyors és alapos. Egymás után fosztja ki a postákat, bankokat, utazási irodákat. Egyre nagyobbakat kaszál, egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának és új szerelmének (Móga Piroska). De az utolsó balhéja kudarcba fullad, és végül a régóta nyomában lihegő makacs nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki kíméletlenül szembesíti őt a tetteivel. Kettejük játszmája azonban korántsem zárul le a Viszkis elfogásával...

 

Armageddon - Viasat6, július 18. szombat, 21h

Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás elkerülhetetlennek látszik, és bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: Harry személyében megbízza a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába, és robbantsa apró darabokra. A villámgyors kiképzés után fel is jut a csapat, ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak.

 

Csekély esély - RTL Klub, július 18. szombat, 21.10h

Az sors útjai totálisan kifürkészhetetlenek. Charlotte (Charlize Theron) gyönyörű, szuperintelligens, befolyásos nő, nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Fred (Seth Rogen) tehetséges újságíró, egy nagyra nőtt gyerek, aki susogós szerkójában élvezi az élet örömeit. Kettejükben az égvilágon semmi közös nincs… kivéve, hogy a 16 éves Charlotte egyszer vigyázott a kiskamasz Fredre, aki persze egyből belezúgott a szőke hercegnőbe.

És akkor sok-sok év után a férfi és a nő találkozik. A férfi legerősebb fegyverével, a humorával letaglózza a nőt, aki egyből fel is veszi a stábjába szövegírónak. Pár közösen átbeszélt szónoklattal később a két teljesen különböző ember között – döbbenet a köbön – felizzik az a bizonyos szikra, és egy világot átívelő románc veszi kezdetét lopott csókokkal, diplomatabálokkal, rivaldafénnyel, elnöki jelöléssel és egy kis drogos beütéssel. Mert bármennyire csekély az esély, a lehetetlen néha tényleg valóra válik…

 

Egy jófiú - Duna Tv, július 18. szombat, 21.20h

Davide Bias reklámszövegíróként dolgozik egy ügynökségnél, a főnöke volt barátnőjével jár, pszichológus kezeli és antidepresszánsokat szed. Mindig is írónak készült, de elbeszéléseivel nem sikerült megnyernie magának egyik könyvkiadót sem, ráadásul az apja árnyékában él, akit a rossz filmek forgatókönyvírójaként tartanak számon. Egyik nap lesújtó hírt kap, apja egy autóbalesetben meghalt. A filmben Pupi Avati rendező a generációk közötti szakadékon, az apa-fiú kapcsolatokon, a szórakoztatóipar visszásságain mereng, és erre biztat minket is.

 

Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed - TV2, július 18. szombat, 22.30h

A zsaru John McClane kihalásra ítélt dinoszaurusz egy olyan korban, ahol már minden az internet és a számítógép körül forog. Mégis megint csak rá vár a feladat, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, amikor a világ legerősebb hatalmának számítógépes rendszere megbénul, és az egész ország az összeomlás szélére kerül. A rejtélyes támadó mindent alaposan végiggondolt, mindent megtervezett, csak egyvalamivel, pontosabban egyvalakivel nem számolt: McClane-nel. És a zsaru, ha beindul, akkor mindenki tudja, hogy kő kövön nem marad...

 

Fekete hattyú - Moziverzum, július 18. szombat, 23h

A visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina, Nina elnyeri a Hattyúk tava előadás főszerepét. A művészeti vezető, Leroy tökéletesnek titulája a lányt a fehér hattyú szerepére, azonban kétségei vannak a képességeit illetően a fekete hattyú megformálásban. Mindkét szerep más egyéniséget igényel, de mindkét szerepet ugyanazon táncosnak kell előadnia. Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hivatott megtestesíteni. Leroy ezért úgy véli, hogy egy másik balett-táncos lány, a könnyed és laza Lily jobban képes lenne megformálni a hattyú fekete énjét... Andres Heinz könyve alapján.

 

Airplane 2. – A folytatás - M2, július 18. szombat, 00.40h

Az amerikai légi kikötőben mindenki az első menetrend szerinti űrjárat indítására készül. Úgy tűnik azonban, hogy nincs minden rendben az űrhajó körül. Ted Striker, a gép első számú berepülőpilótája ugyanis biztos abban, hogy még további vizsgálatokra lenne szükség, mielőtt elindítanák a gépet. Striker főnökei azonban nem értenek egyet vele, és inkább elmegyógyintézetbe záratják az okvetetlenkedő férfit. Az űrhajó pedig elindul.

Hamarosan kiderül, hogy egy őrült bombamerénylő van a fedélzeten, ez első holdjárat mindjárt megsemmisíti saját magát, a hajtóművek nem működnek, és ami a legrosszabb, a legénység rájön, hogy abszolút elfogyott a kávéjuk. Újra itt az Airplane! eszement bolondozása, ahogy Robert Hays és Julie Hagerty teljesen kirepülnek az ózonból, hogy visszatérjenek fergeteges korábbi szerepükben. Vajon Hays képes újra úrrá lenni a helyzeten – koffein nélkül? Kapcsold be a biztonsági öveket, mert olyan út vár rád, amit soha sem felejtesz el!