A Tango és Cash a tipikus vagány, nagyszájú, kigyúrt és maximális tűzerővel illetve motorkapacitással felturbózott amerikai akciófilm az 1980-as évekből, és mint ilyen, a legutolsó a maga fajtájából!
Némileg szimbolikus értékű, hogy konkrétan a Tango és Cash volt a legutolsó bemutatott amerikai film 1989-ben, vagyis Sylvester Stallone és Kurt Russell közösen búcsúztatták a 80-es évek nagy akciófilmjeinek korszakát. Merthogy nem csak a két színész élte ekkor aranykorát és lubickolt a vagány erőember szerepkörében, de a késői hidegháborús Reagan-i csillagháborús korszakban Hollywood valósággal ontotta magából az olyan darabokat, ahol az ízig-vérig amerikai főhős erővel és egy kis gógyival győzött le minden külföldi nevű rosszarcút – de főleg erővel, és jókora tűzerővel. És az azóta kultikussá vált, már címválasztásával is nyerő Tango és Cash a lehető legtipikusabb példánya ennek a kornak.
Raymond „Ray” Tango és Gabriel Cash Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályának két legsikeresebb nyomozója, de ez az egyetlen közös vonásuk. A merev, szabálykövető Tango körzete a gazdag Beverly Hills, ő maga sikeresen tőzsdézik és ha teheti, három részes Armani öltönyt hord, szolgálati fegyvere egy kicsi és elegáns pisztoly, míg Cash a mocskos belvárosban dolgozik, mindig lepukkant, haja hosszú és gubancos, fegyvere egy jókora mordály lézerirányzékkal. Miközben hol az egyik, hol a másik göngyölít fel egy nagy ügyet, a helyi kábítószer- és fegyverkereskedő maffia megelégeli, hogy állandóan keresztbe tesznek a jó üzleteinek. Az őrült főnök, Yves Perret (Jack Palance) fantasztikus tervet eszel ki félreállításukra: nyakukba varr egy friss hullát, egy heroinnal és dollárkötegekkel megtömött táskát, és kerít egy sor hamis tanút. Igaz, ki is végezhette volna a két zsarut, de, hogy őt idézzük, „az túl egyszerű lenne”, és akkor milyen filmet kapnánk, nem igaz? A két rendőr rács mögé kerül, a börtön pedig dugig van olyan nehézfiúkkal, akiket annak idején ők kaptak el, és az ilyen elég kínos tud lenni.
És amilyen egyszerű a Tango és Cash története – a két zsaru persze megszökik a börtönből, majd Tango rúdtáncos kishúga (Teri Hatcher) segítségével először a hamisan tanúzók és a korrupt zsaruk ellen indulnak, majd szembe kerülnek a nagyfőnökkel -, olyan nehezen született meg maga a film. Az orosz művészfilmesből amerikai akciófilmessé avanzsált eredeti rendező, Andrei Konchalovsky (Az első tanító, Szibériáda I-II.) ugyanis egy ponton otthagyta a stábot, mert annyiszor nyúltak át a feje fölött a producerek, és volt olyan, hogy naponta írták át a forgatókönyvet a megkérdezése nélkül, és lássuk be, úgy azért elég nehéz dolgozni. A filmet végül Albert Magnoli és két, a stáblistán fel nem tüntetett másik rendező fejezte be és rakta össze, de ez érdekes módon nem látszik meg a végeredményen. Ami tényleg a 80-as évek akciófilmjeinek a kvintesszenciája - kritikailag iszonyatosan megbukott, a két címszereplőt és a forgatókönyvet is jelölték Arany Málnára, mégis imádja mindenki.
