Ilyen még nem volt a ValóVilágok történetében

A nézők döntik el, mit csináljanak a ValóVilág lakói! Eközben VV Márió úgy összezavarodott, hogy fel szeretné adni a játékot, VV Kriszti pedig villapszichológusként ríkatta meg a csapatot.

A ValóVilágok eddigi évadaiban még sosem láttunk olyat, ami most az idei évadban jön!

Kezdődik ugyanis az Interaktív Hét, amikor a nézők irányítják a villa történéseit! A nézői feladatok elvégzése is 0-24 követhető a www.rtlplusz.hu oldalon futó streamen.

De egyéb izgalmakat is tartogat a nézőknek a „luxusbörtön”: VV Márió a VV Lisszával történt veszekedés után például a feladás szélére sodorta magát, miközben VV Kriszti villapszichológusként hallgatta meg társait, ahol azt is elmesélték őszintén, miért is jelentkeztek a játékba.

De lássunk mindent szép sorjában!

VV Márió összeveszett VV Lisszával, külön is aludtak, másnap pedig hiába próbálták megbeszélni a történteket, csak vita lett belőle, ahol többek között ilyen súlyos vádak csattantak el:

Látszik, hogy gyerek vagy!

 

 

A csalódott VV Márió sohasem gondolta volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de úgy érzi, összezavarodott. Ezért aztán váratlanul becsöngetett a riportszobába azzal, hogy fel akarja adni a játékot:

Gyerekek, ennyi voltam!

 

 

Miután VV Márió elgondolkozott azon, hogy feladja a játékot, VV Kriszti a segítségére sietett, és amolyan  „wannabe villapszichológusként” párterápiát kezdeményezett, hogy VV Márió és VV Lissza megbeszéljék a problémáikat.

 

 

Mi jöhet még ezek után?!?

Például az, hogy VV Ákos, VV Reni és VV Barna is sorra megnyíltak VV Kriszti előtt, aki tényleg a villa terapeutájaként hallgatta végig, hogy mi nyomja villatársai lelkét. Ákos és Reni annyira örültek, hogy megoszthatják valakivel érzéseiket, hogy még sírva is fakadtak a beszélgetés közben!

 

 

Az ezután kitörő őszinteségcunami többek szemébe könnyeket csalt!

Mélyről feltörő vallomások valóságos záporában derült ki, melyik villalakó miért jelentkezett a VV11-be:

  • VV Ricónak annyian mondták a környezetében, hogy „a Való Világba való gyerek”, hogy rögtön jelentkezett, amikor meghirdették a castingot.
  • VV Kriszti például üresnek érezte az életét azután, hogy véget ért az Éjjel-nappal Budapest, és most be akarja bizonyítani magának és a világnak, hogy „ér még valamit”.
  • VV Ákos azt szeretné, hogy „az emberek szeressék”.
  • VV Márió „nagyon megcsipázta” VV Ákost, ezért ünnepélyesen megfogadta, hogy odakinn is segíteni fog neki. A céljairól és a motivációiról nem sokat beszélt, csak annyit mondott, hogy benne „semmi sem tartja a lelket”.

 

(via RTL.hu/valovilag)