Itt vannak a legjobb filmek húsvét hétfő estére

Szerencsére van miből válogatni, egészen jó filmek lesznek hétfő este.

Hét év Tibetben - Filmcafe, április 18. hétfő, 20h

Az izgalmas kalandfilm megtörtént eseményeket dolgoz fel. A világ legnyugodtabb országa zord és mégis fenséges vidéken terül el. Jelenleg csak a hívők szívében él. Tibet önállóságának utolsó éveit tárja elénk a film, amely egy európai ember szemszögéből mutatja be a legendás tájat. 1939-ben, a második világháború előestéjén Heinrich Harrer, a híres osztrák hegymászó elindult, hogy megmássza a Himalája egyik legmagasabb csúcsát, a Nanga Parbatot. A világégés szele utoléri őt és társát, Petert is. Akkor még nem sejtették, hogy egy titokzatos világba csöppennek majd. Útjuk a siker magasából egy angol hadifogolytáborba vezet. Kalandos úton érnek Lhászába, Tibet szent fővárosába, ahol egyedüli idegenekként befogadják őket. A tizennégy éves dalai láma élénk érdeklődést mutat Heinrich iránt. Mivel addig nemigen fordult meg ezen a földön idegen, felkérik az osztrák hegymászót, hogy legyen a láma tanára: tanítsa angolra, földrajzra és a nyugati világ szokásaira. Az önző és arrogáns Heinrich élete is megváltozik a találkozástól...

 

Meglesni és megszeretni - Viasat2, április 18. hétfő, 20h

Sam (Matthew Broderick) egy kisvárosban él, csillagász és született álmodozó. Maggie (Meg Ryan) New York-i, fényképész és végtelenül cinikus. Egymás tökéletes ellentétei, akiknek mégis akad egy közös vonásuk: mindketten eszeveszetten szerelmesek. A baj csak az, hogy választottjaik nem elég, hogy nem viszonozzák érzelmeiket, hanem éppen most hagyták el mind a kettejüket, méghozzá egymásért. Már össze is költöztek és boldogan élnek New York egyik divatos negyedében. Sam mindent megtenne, hogy visszaszerezze Lindát (Kelly Preston), gyermekkori szerelmét, Maggie pedig mindent el akar követni, hogy bosszút álljon Antonon (Tcheky Karyo), egykori vőlegényén. Akkor találkoznak először, amikor mindketten felderítő útra indulnak, hogy kiderítsék hogyan él nélkülük volt szerelmük. Maggie rábeszéli a vonakodó Samet, hogy ha vissza akarja szerezni Lindát, meg kell keseríteniük a turbékoló pár életét. A bosszúhadjárat elkezdődik.

 

Csúcshatás - AMC, április 18. hétfő, 20h

Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.

 

Jane Eyre - M5, április 18. hétfő, 20.05h

Jane Eyre-t, a nincstelen árva kislányt nénikéje leányiskolába adja büntetésből. Bűne annyi, hogy okos, tehetséges, és nem hajlandó alávetni magát a felnőtt világ hazug, képmutató törvényeinek. A szigorú leányiskolában kíméletlen megaláztatásokat kell kiállnia. Évek múltán az ifjú Jane Thornfieldbe szegődik nevelőnőnek, hogy a kastély mindig távol levő urának törvénytelen leányát, Adele-t tanítsa. Thornfield ódon falai baljós titkokat rejtenek. Egy titokzatos szolgáló néha fel, majd eltűnik, időnként pedig hátborzongató nevetés hallatszik a homályos folyosókon...

 

Szegény gazdagok - Hír Tv, április 18. hétfő, 20.10h

Jókai Mór nemzedékek sora által olvasott regénye egyike nemzeti irodalmunk legközkedveltebb mesterműveinek, a belőle készült hasonlóan népszerű filmváltozat pedig felvonultatja színjátszásunk legjavát. A szépséges Henriette-et nagyapja Hátszegi báróhoz kényszeríti, pedig a lány Vámhidy Szilárdba szerelmes. A két fiatal a maga módján próbál tiltakozni: önként elvetnék maguktól az életet, de szerencsére megmentik őket. Ennek azonban nem sokáig örülhetnek: Hátszegi báró magával viszi a lányt Erdélybe, ahol a titokzatos Fatia Negra tartja rettegésben a vidéket...

 

Julius Caesar - ATV Spirit, április 18. hétfő, 20.20h

Epikus pillantás Julius Caesar, az utolsó római diktátor életére, akinek halála egyúttal a Római Birodalom végét is jelentette. Krónikák rögzítik tevékenységeit Galliában és Egyiptomban, versengéseit Pompeius hadvezérrel, és az ellene, Brutus és Cassius kezei által esetlegesen elkövetett merényletet.

 

El a kezekkel a Papámtól! - TV2, április 18. hétfő, 20.25h

A mesék nem hazudnak. Amikor Dorka (Marczinka Bori), a különleges fantáziavilágában élő, nagyszájú kislány megtudja, hogy özvegy apja (Bokor Barna) újranősül, és ő mostohát (Pálmai Anna) kap, rögtön sejti: addigi világa fenekestül felfordul. És ő mindent meg is tesz, hogy felforduljon. Harcba száll a mostoha ellen, akiről az sem elképzelhetetlen, hogy boszorkány. Amikor pedig az apja táborba küldi, hogy ne legyen láb alatt, új szövetségesekre talál: néhány bátor lányra, egy furcsa, föld alatti lényre, egy főzőgépen dolgozó szakácsra és legfőképp egy mindig mosolygó, dalos kedvű táborvezetőre (Csobot Adél) _ akivel előbb-utóbb az apjának is találkoznia kell…

 

A nyomorultak - ATV, április 18. hétfő, 20.35h

Jean Valjean (Liam Neeson) közel húszévi kényszermunka után kiszabadul. Büntetését élelemlopásért kapta és megélhetéséért újra lopni kényszerül. Éjjelre befogadja egy püspök, akitől reggelre ellopja ezüst gyertyatartóit. Mikor Valjeant elfogják, a püspök nemhogy vádat nem emeltet ellene, hanem odaadja a szegény embernek az ezüsttárgyakat. A gesztus mély nyomot hagy benne. Letelepedik egy kisvárosban, ahol idővel az egyik legbefolyásosabb üzletember és polgármester válik belőle. Múltja mégis kísérti, mikor egy áthelyezett börtönőr lesz a rendőrkapitány, aki felismeri benne régi foglyát.

 

Szavak nélkül - Duna Tv, április 18. hétfő, 20.45h

Alain sikeres üzletember, ennek köszönhetően élete kész rohanás, munkája minden idejét kitölti és szinte egy perce sem marad magára, illetve családjára. Egy napon aztán minden megváltozik mikor egy szélütés következtében sérül a beszédközpontja. A kórházi kezelés során megismerkedik Jeanne-nal, egy fiatal terapeutával, aki a beszéd mellett igyekszik a férfit megtanítani egy másik nagyon fontos dologra is: a türelemre és a másokra való odafigyelésre...

 

Judy - TV4, április 18. hétfő, 21h

A Judy a legendás amerikai színész-énekesnő, Judy Garland életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A negyvenes éveiben járó Judy Garland, az Óz, a csodák csodája Dorothyja több, tragikusan végződő házasságon jutott túl, és a hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drog problémákkal küzdött. Annak reményében, hogy elegendő pénzt kereshet két kisebb gyermekének eltartására, elvállal egy londoni varietéturnét. Bár Garland népszerűsége Amerikában már megkopott, csillaga Európában még fényesen ragyogott, amikor 1969 telén megérkezett Londonba. A fellépések azonban nem minden zökkenő nélkül zajlanak, Garland folyamatos harcot folytat saját magával, a közönséggel, és a menedzsmenttel egyaránt.

 

Ha a férfi igazán szeret... - Prime, április 18. hétfő, 21.25h

Alice és Michael Green házassága mintaszerű. Szenvedélyesen szeretik egymást, minden gondjukat-bajukat megosztják egymással és van két gyönyörű lányuk. Olyanok ők együtt, mint ahogy a képeslapokban a boldog családokat ábrázolják. De a romantikus felszín mögött ott lapul Alice szörnyű titka, amelyet nem csak családtagjai, hanem saját maga elől is rejteget. Ez a titok, mint egy időzített bomba, egyik pillanatról a másikra válságba sodorja Alice és Michael harmonikus házasságát, fenekestül felforgatja addigi életüket. De a családtagok egymás iránt érzett szeretete, elkötelezettsége és mindannyiuk lelkiereje lehetővé teszi, hogy a nagy robbanás után újra összeszedjék az apróra tört cserepeket és megpróbáljanak közösen szembenézni Alice problémájával.

 

Százkarátos szerelem - RTL Klub, április 18. hétfő, 22.10h

Kate (Emma Thompson) és Richard (Pierce Brosnan) igazi zsémbes elvált házaspárként viselkedik egymás társaságában, és bár évek óta külön élnek, a legjobb barátoktól kezdve gyerekeikig mindenki biztos benne, hogy egyszer ismét egymásra találnak. Kate szerint azonban erre már nincs esély, ezért sokkal szívesebben ismerkedne más férfiakkal, akár interneten, akár ismerősökön keresztül. Amikor azonban Richard egy nap azzal állít be hozzá, hogy egy cégpanama következtében minden vagyonukat és nyugdíjalapjukat elvesztették, valamint veszélybe került ígéretes gyermekeik jövője is, hajlandó exével Párizsba menni, hogy megmentsék a jövőjüket. Vakmerő tervet eszelnek ki: az őket kisemmiző párizsi cég vezetőjének esküvőjére bejutva meglovasítanák a menyasszony milliókat érő gyémánt nyakláncát...

 

Kémek, mint mi - Viasat6, április 18. hétfő, 23h

Az amerikai nemzetvédelem arra a következtetésre jut, hogy az oroszok készülnek valamire. Hogy igazi felderítési akciójukat leplezzék, úgy döntenek, álkémeket vetnek be. Két jelentéktelen hivatalnokra esik a választásuk: Emmett Fitz-Hume (Chevy Chase) és Austin Millbarge (Dan Aykroyd), a két esetlen figura kapja a megbízást. A furcsa páros egynapos kiképzésen vesz részt, s másnap már Pakisztánban találják magukat, ahol vérszomjas orosz kémek várják a kőkemény amerikaiakat.

 

A kék lagúna - SuperTV2, április 18. hétfő, 23h

Két gyermek és egy hajószakács a Csendes-óceán déli részén hajótörést szenvednek, amit csak ők élnek túl. Emmeline és Richard azonban nem sokáig számíthatnak az idős férfi oltalmazására, mert Paddy néhány nap múlva meghal. A két gyermek teljesen magára marad a sok-sok veszélyt rejtő, lakatlan szigeten. Lassanként alkalmazkodnak a körülményekhez és berendezkednek a paradicsomi helyen, ekkor még nem tudják, hogy évekre.