Január 27-én érkezik a TV2-re a Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sport-reality, A Kiképzés.
A Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű formátumában, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért. A műsorvezető Stohl András.
Az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos (férfiak-nők), négy csapatot alkotva, katonai kiképzésen alapuló csapatversenyen mérkőznek meg egymással, saját fizikai és mentális határaikat feszegetve. A műsor lényege, hogy a szereplők a négy Kiképző vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei, képességei és ezek helyszíne: egy-egy laktanya, gyakorlótér, repülőbázis. Ahelyett, hogy ki a legerősebb vagy leggyorsabb, sokkal lényegesebb lesz, hogy a játékosok közössége valódi egységgé kovácsolódva oldjon meg különféle összetett katonai feladatokat a legkeményebb kihívások közben.
A műsorban kulcsszerepe lesz a Magyar Honvédség állományából választott négy kiképzőnek:
Oravecz Kristóf főhadnagy, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen katonai vezetőként végzett, jelenleg pedig a nemzetközi biztonságpolitikai szak MSC hallgatója. Szolgált öt évet rohamlövész csoportparancsokként. Szolgálati ideje alatt számos nemzeti és nemzetközi kiképzésben vett részt, illetve három alkalommal teljesített szolgálatot külföldön. Repülő-hajózó kiképzését 2021-ben kezdte meg, melynek végén helikopter gépparancsnoki beosztásba került. A műsorban a Hunyadi raj (kék csapat) kiképzője.
Farkas András törzszászlós, aki katonai pályafutását 1997-ben kezdete hangfelderítő rajparancsnokként. Nem sokkal később, már szakaszparancsnokként a dandár testnevelő tiszti feladatait is ellátta, valamint a tüzérüteg szakaszvezénylő altiszt feladataiba is belekóstolt. 2004-ben Szolnokon folytatta a pályafutását, mint aknavető kiképző altiszt, 2007-től pedig a zászlóalj Kiképzési részlegén szolgált. 2016-tól a mai MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár Hadműveleti és Kiképzési Főnökségén látja el a feladatait. Nyolc alkalommal szolgált külföldön NATO vagy EU kötelékben, többek között Afganisztánban, Irakban, Szomáliában és a Balkánon. Eddigi pályafutása során több mint 20 katonai szakmai tanfolyamot és 10 civil szakképzést végzett el. A műsorban a Kinizsi raj (sárga csapat) kiképzője.
Nagy Ádám zászlós, hivatásos katona és családapa. Édesapja példáját követve lépett be a honvédségbe. 18 éve tart a pályafutása és jelenleg a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtér Kiképzési Főnökségén szolgál Pápán. A műsorban a Bocskai raj (piros csapat) kiképzője.
Molnár Attila főtörzsőrmester, 15 éves pályafutása alatt 8 műveleti területen több mint 56 hónapnyi tényleges külszolgálattal rendelkezik. Szakterülete a kisalegységes harcászat és a harctéri vezetés irányítás. A műsorban a Dobó raj (zöld csapat) kiképzője.
A Kiképzés alatt komoly erőpróbák várnak a versenyzőkre, ezeket követően a győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.
Az, hogy kik jutnak be a kiképzők csapataiba, hogy milyen megmérettetés vár a versenyzőkre és ki-hogyan veszi a fizikai és lelki akadályokat, az január 27-től kiderül!
A Kiképzés – január 27-től minden hétköznap este a TV2-n!