Julianne Moore Stephen King sorozatában

Nem telhet el hét Stephen King-adaptáció nélkül. Újabb, magyarul is olvasható regényéből készül feldolgozás.

Az Oscar-díjas Julianne Moore – akit olyan filmekből ismerhetünk, mint Az órák, a Boogie Nights, A gyerekek jól vannak, a Megmaradt Alice-nek vagy a Távol a mennyországtól – pályája első tévés főszerepét fogja játszani a Stephen King Lisey története című könyve alapján az Apple berkeiben készülő sorozatban.

A Warner Bros. Television gyártásában megvalósuló széria 8 részes lesz, és Stephen King maga fogja képernyőre írni a regényeredetit. Az író emellett a sorozat executive producereként is tevékenykedik majd, Julianne Moore-ral egyetemben. Az executive producerek közt ott találjuk rajtuk kívül J.J. Abramset is.

Julianne Moore a Mocsokváros utcáinban. Forrás: Big Bang Media

 

A 2006-ban, magyar nyelven 2008-ban megjelent Lisey történetének a Kingtől ismerős módon egy író, Scott Landon a főhőse – bár a cselekmény kezdetén már két éve halott. Felesége, Lisey – miután többé-kevésbé túltette magát a gyászon – úgy dönt, hogy nővére segítségével rendet rak férje szobájában, illetve felméri írói hagyatékát. Ennek során kibontakozik a szemünk előtt házasságuk története, Scott írói munkássága és gyermekkora is, ami óriási hatással volt egész életére.

Műfaját tekintve a Lisey története ugyanannyira szerelmi történet, mint fantasy, de nem túl meglepő módon találhatóak benne horrorisztikus elemek is. Érdekesség, hogy a regényből az Apple sorozatán kívül hamarosan egy nagyjátékfilmes adaptáció is készül. A Csillagainkban a hiba rendezője, Josh Boone dolgozik éppen egy filmfeldolgozáson.


(via Variety, Wikipedia)