Kedden megnézhetjük, hogy szerencsétlenkedik Michelle Pfeiffer és George Clooney a rájuk maradó gyerekekkel

Levetítik a Szép kis napot, amiben felfedezhetünk némi párhuzamot helyzetünkkel. De leadják Mel Gibson egyik legromantikusabb filmjét, a Halhatatlan szerelmet is.

Kilenctől ötig - Paramount Channel, március 31. kedd, 13.50h

A vállalat három nő dolgozója egy napon föllázad a rettegett főnök, Franklin Hart uralma ellen. Judy, Violet és Doralee foglyul ejtik a zsarnokot, házába zárják, s maguk kezdik el rendbe tenni azt, amit Hart hosszú évek során elrontott. Reformjaik nyomán nemcsak a munkahelyük válik otthonossá, de még a cég is jól jár. Ám Hart kiszabadul és elindul, hogy bosszút álljon.

 

Szép kis nap! - Paramount Channel, március 31. kedd, 18.45h

Még a legfelkészültebb szakember is szétszórt, fűhöz-fához kapkodó szerencsétlenné válhat, ha gyermeke váratlanul felrúgja a napi programját. Az élete egyik legfontosabb riportján dolgozó Jack volt felesége hirtelen úgy dönt, hogy férjére hagyja a kislányukat. Eközben a szintén rendkívüli tárgyalás előtt álló Melanie a gyerekgyűlölő főnökétől igyekszik távol tartani kisfiát. Az egynapos iskolai kirándulás mindkettőjük számára remek megoldásnak ígérkezik. Azonban a gyerekek lemaradnak a buszról, így a két szülő megállapodik abban, hogy felváltva vigyáznak rájuk.

 

Halhatatlan szerelem - Filmcafe, március 31. kedd, 19h

Daniel, a repülőgép-pilóta feleségül akarja venni szerelmét Helent. Mielőtt azonban ezt megtehetné barátnőjét elgázolja egy autó. A kómába esett nőről az orvosok teljesen lemondanak. A kétségbeesett Daniel ezért úgy dönt, hogy részt vesz barátja kísérletében, és hibernáltatja magát míg szerelme fel nem ébred. A háború előtti kísérletbe azonban valami hiba csúszik, így amikor Daniel visszatér az élők közé már 1992-őt írnak a naptárak. Az új helyzetben nem csak rohamosan öregedő testével, hanem a jelentősen megváltozott körülményekkel is szembe kell néznie.

 

Még egy kis pánik - Viasat3, március 31. kedd, 21h

Paul Vitti, a rettegett maffiavezér egy nap igencsak meglepi őreit a börtönben: bárgyú mosollyal fel-alá mászkál, és időről-időre nótára gyújt. Ha Vitti musicalszámokat kezd el dalolni a cellájában, vajon ki máshoz fordulhatnak az illetékesek, mint a pszichiáteréhez? Sobel doktor hiába tiltakozik, gyorsan megszületik döntés: Vitti beköltözik Sobel házába, hogy alapos kezelésnek vesse alá magát. Mi lesz ebből?! Nos, csak semmi pánik! Újra együtt a furcsa páros a nagysikerű Csak egy kis pánik második részében. Vitti (Robert De Niro) ezúttal készen áll, hogy új életet kezdjen, messze a maffia világától _ legalábbis ezt állítja. Gyenge idegzetű pszichiátere, Ben Sobel (Billy Crystal) azonban nem biztos benne, hogy ez a született bűnöző valaha is jó útra térhet.

 

Honey - Filmcafe, március 31. kedd, 21h

Honey Daniels egész életében arra várt, hogy megmutathassa a világnak, hogyan táncol és most csak egy lépés választja el ettől. A gyönyörű, szexis, ambiciózus lány nappal hip-hop órákat ad a helyi fiataloknak, éjszaka pedig egy diszkóban pultos, ahol a szolgálat lejárta után kiélheti táncos hajlamait a parketten. Itt figyel fel rá egy híres kliprendező és kéri fel háttértáncosnak. Honey igazi tehetsége hamar megmutatkozik, és karrierje üstökösként ível fel: nemsokára már ő koreografálja a nagy hip-hop sztárok klipjeit. Ám mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Amilyen gyorsan vált valóra az álom, olyan gyorsan kezd semmivé foszlani.

 

Sztriptíz - AMC, március 31. kedd, 21h

Erin Grant (Demi Moore), a volt FBI-ügynöknő sztriptízt táncol egy éjszakai lokálban. Azért van szüksége erre a munkára, mert vissza akarja szerezni hétéves kislányát, akit azzal az indokkal vett el tőle a bíróság, hogy az asszony nem tudja eltartani. Egy este az ismert politikus, David Dilbeck (Burt Reynolds) is a nézők között van. Amikor Jerry, Erin egyik hódolója kitalálja, hogyan zsarolhatnák meg Dilbecket, még senki sem sejti, hova vezet egy látszólag egyszerű zsarolás. A zsarolót hamarosan megölik, és Al Garcia (Armand Assante) nyomozó indul útnak, hogy kiderítse, mi folyik a színfalak mögött. Megjelenik a történetben Shad (Ving Rhames), a bár kidobóembere is, aki saját zsarolási terveit szövögeti, továbbá Erin pszichopata exférje (Robert Patrick), aki kisstílű tolvajként tengeti életét.

 

A hódkóros - Paramount Channel, március 31. kedd, 21h

Walter Black (Mel Gibson), a valaha szebb napokat látott játékgyár-igazgató tökéletesen elveszítette a kapcsolatot a külvilággal. Teljesen magába zárkózik, és már a családjával se nagyon kommunikál. Aggódó feleségével (Jodie Foster) már végigvették az összes terápiát és csodaszert, hogy kirántsák őt a depresszióból, de szemlátomást semmi sem segít. Aztán egy nap Walter egy hódot formáló kézi bábot talál a szemétben, melyet a karjára húzva hirtelenjében minden megváltozik. A férfit mintha kicserélték volna, az üzletben újra sziporkázik, környezetében mindenkit elbűvöl, a Hódból pedig országos szenzáció lesz. A gond csupán az, hogy maga Walter eltűnni látszik a Hód árnyékában.

 

Éjszakai járat - RTL Spike, március 31. kedd, 22.10h

Lisa Reisert ki nem állhatja a repülőket, de a Miamiba tartó éjszakai járaton rá váró rettegésnek semmi köze a repüléstől való félelemhez. A felszállás után néhány perccel a Lisa mellett ülő Jackson felfedi utazásának vészjósló okát: részt vesz egy összeesküvésben, melynek célja a belbiztonsági miniszterhelyettes meggyilkolása... és az akció sikerének titka maga Lisa. Ha nem hajlandó együttműködni, megöli az apját egy bérgyilkos, aki csak Jackson hívására vár. A 10 000 méter magasan szálló repülő fogságában Lisa sehová sem menekülhet, és sehonnét sem hívhat segítséget anélkül, hogy ne veszélyeztetné az apját, az utastársait és a saját életét. Ahogy suhannak a mérföldek, Lisa tudja, hogy kifut az időből, és kétségbeesetten kutatja a módját, hogyan húzhatná keresztül könyörtelen fogvatartójának szándékait, és hogyan akadályozhatna meg egy szörnyű gyilkosságot.

 

Gyilkos vágyak - Filmcafe, március 31. kedd, 23h

A rámenős, erőskezű Christine egy multinacionális reklámcég berlini vezetője. Pártfogoltja a naiv, ám rendkívül tehetséges lengyel lány. Isabelle nagy sikert arat az új marketingtervének koncepciójával. Christine dicséretekkel halmozza el, és gyengéd érzelmekkel manipulálja a lányt, hogy tökéletesítse elképzelését. Miközben Isabelle külföldön tartózkodik, Christine a sajátjaként adja el az ötletet. A két nő között ezzel halálos hatalmi harc veszi kezdetét, melyet a közös szerető iránti féltékenység is tüzel.

 

A szív bajnokai - RTL Klub, március 31. kedd, 23.30h

Michael Oher (Quinton Aaron) élete nem könnyű. A hajléktalan fekete bőrű diákot nem akarja átvenni a jó hírű gimnázium, mivel a teszteken nagyon rosszul teljesít. Senki nem tudja róla, hogy az anyja drogfüggő, az apját pedig megölték. Amikor a kis S.J. összebarátkozik vele, Leigh Anne (Sandra Bullock) felkarolja és befogadja a családjukba. Michaelről hamarosan kiderül, hogy nem is olyan ostoba, ráadásul remek focista. A család mindent latba vet, hogy a fiú életét rendbe hozza, és még arra is készek, hogy örökbe fogadják.