Pontosabban már eleve mélyen, 11 ezer méter mélyen van a tenger alatt egy kutatóbázison, amit titokzatos támadás ér – a sztárból pedig remek mélytengeri akcióhős válik az Árokban.
Ki gondolná, hogy ha az ember egy kutatóbázison dolgozik 11 ezer méter mélyen, a Mariana-árok sötétségében, bármi baj érheti, és ki sejtené, hogy ha beüt a krach, akkor semmiféle segítségre nem számíthat odalent? Erről szól az Árok (2020), ahol
nemcsak egy krach üt be, hanem krachok egész sorozata,
és akkor még a legnagyobb veszélyről, amely hőseinkre leselkedik, nem is beszéltünk.
Az ilyen történetek utoljára a 90-es években élték a virágkorukat, amikor mindenféle nemzetközi tudóscsoportok indultak különböző sötét helyekre, az űrbe vagy éppen a tenger mélyére, hogy valamilyen ismeretlen veszéllyel nézzenek szembe (lásd például A gömb vagy A mag című filmeket). Itt is pontosan erről van szó: valamikor a közeljövőben egy óriás cég hatalmas fúrótornyot és víz alatti kutatóállomásokat létesít a Mariana-árok mélyén. Aztán beüt a ménkű! Földrengés rázza meg a létesítményt, amit minél hamarabb el kell hagyni, csakhogy elfogytak a mentőkabinok. (Egy rakás ember már feljutott, ami megmagyarázza, miért van ilyen kevés ember egy ekkora objektumban.) Ha viszont elmennek a szállítófolyosón X pontig, majd onnan a tengerfenéken gyalogolnak egy másik állomásig, akkor ott hátha lesz valami.
Kristen Stewart (aki itt pont úgy néz ki, mint Tóth Gabi a rövid hajú korszakában) az állomás egyik mérnöke; akkor ismerjük meg, amikor fogmosás közben felfigyel a lámpák vibrálására, majd arra, hogy a plafonról csöpögni kezd a víz. Aztán beomlanak a falak, és ő néhány társával nekivág az alapból is veszélyes útnak. Útközben sok minden kiderül: például az, hogy a szállítófolyosó nem járható, a tornyot nem földrengés zúzta össze, a vaksötétben pedig valamik ólálkodnak, amik cseppet sem barátságosak. William Eubank rendező, aki The Signal (2014) című, különös hangulatú, feszült sci-fijével hívta fel magára a figyelmet, szép komótosan nekiáll, hogy hőseit eljuttassa a megfelelő helyre, miközben ugyanilyen szép komótosan elkezdi őket ritkítani, a lényeket pedig egyre közelebb hozza mind hozzájuk, mind hozzánk.
És innentől indulhat is kedvenc műfaji játékunk, ami egyrészt abból áll, hogy megtippeljük, ki lesz a következő, amit kicsit bonyolít, de egyben színesít az az extra kihívás, hogy megérezzük, vajon a készítők hallgatnak-e az idők szavára, és szakítanak-e a hagyománnyal, miszerint mindig a fekete sráccal végeznek először, majd jöhet a többi.
A katasztrófa, a kijutás a roncsból és a kis séta a tengerfenéken mindvégig izgalmas, a karakterek pedig jók. Kristen Stewart itt sokkal jobb akcióhős, mint mondjuk az új Charlie angyalaiban, a nagy pofájú T.J. Miller most is nagy pofájú, szokás szerint a szórakoztató és az idegesítő határán billegve, John Gallagher Jr. kedvesen átlagos, Jessica Henwick csinos, Vincent Cassel pedig most is iszonyatosan karizmatikus, bár sokat azért nem kapunk belőle.
