Majka és Pápai Joci között „elcsattant egy csók” a Sztárban Sztár leszek!-ben

Az egykori valóságshow-hős ugyanis igen elhamarkodottan fogadást kötött arra, hogy a jólfésült mamakedvence induló, Károlyi Róbert nem a rap műfaj királya – pedig de!

Zajlik az élet a Tv2 zenei tehetségkutatójában,

a harmadik évadánál tartó Sztárban Sztár leszek! előválogatójában. Majka és Pápai Joci ugyebár minden adásban nagyon jól szórakoznak, sőt, folyamatosan egymással viccelődnek. Most egy igencsak furcsa szituációban találták magukat, ugyanis Pápai Joci hirtelen felpattant az egyik előadás közben a zsűripultra, a rapperrel szembe ült, megfogta az arcát, és egy csókot nyomott rá, amely első pillantásra úgy tűnhetett, mintha szájon csókolta volna. A Blikk szerint Majka „látszólag nagyon élvezte a romantikus pillanatot”.

A jelenet hátterében egyébként egy fogadás volt: az egyik versenyző, Károlyi Róbert ugyanis eléggé királyul adta elő a Weszélyes Elemek Csibész kutyák című nótáját. Majka persze az elején még egyáltalán nem nézte ki a jólfésült, mamakedvence indulóból ezt a fajta pörgő nyelvű „Joe City-virtust”, és azt találta mondani, hogy

Ha ezt elrappeled úgy, mint a Weszélyes Elemek, akkor én itt a Józsikát leveszem szájjal.

No, hát így történt. Majka egyébként elnézést kért később Károlyi Róberttől, amiért nem nézte ki belőle a rapper-fenomént. Aztán persze volt még itt meglepetés, hogy a végen kinek a csapatába került a „rapperkirály”!

De volt ám itt más is! Majka és Pápai Joci a legtöbbször viccesen csipkelődnek egymással, ám az egykori valóságshow-hős egy pontján a műsornak nem nézte jó szemmel, hogy a zsűriben ülő kollégája hazaküldött egy olyan lányt, akiben ő még látott potenciált. Pápai Joci viszont úgy gondolta, jó döntést hozott, Majkának pedig nincs joga beleszólni abba, hogy kiket juttat tovább a saját csapatából.

Szó szót követett, de a végén „Petike” és „Józsika” már igen keményen odamondogattak egymásnak.

Most ezt komolyan mondom, ne csináljátok, b*szd meg!

 

Na de a sok kacagás után jöjjenek a könnyek!

Állva tapsolt az egész stúdió Bari Laci produkciója után – ami nem csoda, hiszen ő korábban Az ének iskolája című műsorban tűnt fel, és több mint tíz év kihagyás után tért vissza a képernyőre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megnyeri a Sztárban Sztár leszek!-et. Erre minden esélye meg is van, hiszen Caramel Lélekdonor című slágerét olyan átéléssel adta elő, hogy szem nem maradt szárazon.