Meghalt a Szívek szállodája egyik szereplője

Brian Tarantina hatvanéves volt. Halálának körülményei nem egyértelműek, még vizsgálják az okokat.

A foglalkoztatott karakterszínészt, a Szívek szállodája Bootsyját november 2-án hajnalban találta holtan manhattani lakásában az unokahúga, aki a mentőket és a rendőrséget is értesítette. Tarantina teljesen felöltözve feküdt a kanapéján, öntudatlan állapotban, a hatóságok sajnos már csak a halálát tudták megállapítani.

A színész halálának oka ugyanakkor elég zavaros. Miközben a menedzsere azt közölte a People magazinnal, hogy Tarantinát nemrégiben kórházban kezelték, mert nagyon beteg volt, valamiféle szívbetegségben szenvedett, és éppen abból lábadozott otthonában, a TMZ nevű bulvársite rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, kábítószernek tűnő fehér port találtak a holttest mellett, így könnyen lehet, hogy a férfi halálát véletlen túladagolás okozta.

Tarantina az idén januári Screen Actors Guild Award díjátadón. Forrás: Presley Ann / Getty Images

 

Brian Tarantina 1984-ben kezdődött karrierje során összesen 88 filmben vagy sorozatban szerepelt. Olyan élvonalbeli mozifilmekben alakított mellékszerepeket, mint a Született július 4-én, a Jákob lajtorjája, a Carlito útja, az Édes kis semmiség, a Fedőneve: Donnie Brasco, az Egy sorozatgyilkos nyara, A tehetséges Mr. Ripley, a Kéjjel-nappal, a Csuklyások – BlacKkKlansman vagy nemrégiben A bűn királynői.

A színésznek a Szívek szállodája volt a leghíresebb sorozata, aminek visszatérő szereplője volt, de láthattuk a Kerge városban, a Harmadik műszakban, a Maffiózókban, az Esküdt ellenségekben, a Hősökben, A Donnelly klánban, A férjem védelmébenben, illetve a The Marvelous Mrs. Maiselben, amiért kollégáival együtt idén januárban a Screen Actors Guild Awardon elnyerte „a legjobb színészgárda vígjátéksorozatban” díját.


(via Indpendent, NME)