Meghalt Ónodi György, a Heti hetes producere

Az íróként, forgatókönyvíróként és rendezőként is tevékenykedett tévés alkotó 71 éves volt.

Ónodi György legismertebb munkája a Heti hetes, a magyar kereskedelmi televíziózás egyik legsikeresebb szórakoztató műsora volt,

amit 17 éven át készített az RTL-en.


„Döbbenettel fogadtam, mint minden ilyen hírt az ember, átszalad rajta a múltja is.

Gyuri nekem több mint 30 éves barátom, munkatársam volt.

Az embernek eszébe jut, hogy az élet nagyon gyorsan mulandó” – nyilatkozta a szomorú hírrel kapcsolatban Gálvölgyi János színművész, a műsor egyik állandó szereplője.


A színész szerint Ónodi nagyon jól írt, amit kevesen tudtak róla, és „a ma már szidott, szeretett, emlegetett Gálvölgyi Show-nak a 80 százalékát Gyuri írta”. „Isteni, néha morbid humora volt, ezért mi nagyon egy húron pendültünk. Mint szerkesztő is, meg mint a Heti Hetes vezetője is úgy tett helyre dolgokat egy fél mondattal, hogy azon sírva nevettünk” – tette hozzá Gálvölgyi.

Az elhunyt producert három gyermeke gyászolja:

Ónodi Gábor, aki színészként tevékenykedik, Ónodi Lóránt és Ónodi Krisztina.


(via index.hu)